hetilap

Az ellenzéki pártok nincsenek jó állapotban. Nem tudnak abban lenni a 2010-es választási eredmények és az abból keletkezett hatalmi önzés politikája miatt, amely egyértelműen és leplezetlenül törekszik a politikában szóba jöhető médiafelületek, tematikák és pénzek dominálására. Miközben még mindig többek a sebeiket nyalogatják (MSZP, DK), mások a belső szervezeti vihart próbálják túlélni (LMP), addig jönnek a külső bejelentkezők is, akik úgy akarnak párttá szerveződni, hogy magukat mindennek mutatni akarják, csak pártnak - most még - nem (Szolidaritás). És, akkor még nem is beszéltünk azokról, akik büszkék civilségükre, úgy is viselkednek (Milla), tevékenységüket mégis pártos szempontból vizsgálja a közvélemény, így kudarcként minősítik például az alternatív köztársaságielnök-választásukat - ami pártként az is, de civilként semmiképpen sem.

Mindebből két dolog látszik. Egyrészt, sokan tolonganak a demokratikus ellenzéki oldalon, másrészt az ellenzéki választók türelmetlenek, követelik és elvárják, hogy legyen végre olyan ellenzék, amelyre büszkén tekinthetnek. Ezen a ponton néhány részletet még tisztázni szeretnék. Egyrészt, hogy a demokratikus ellenzék alatt nemcsak a Jobbik-mentességet kell érteni, hanem a baloldaliságot is. Az előbb felsorolt szereplők ugyanis a politika baloldali, egyenlősítő, adóztató, nagy elosztó államot akaró politika érdekében sorakoznak fel - bizonyos szempontból saját akaratukon kívül is. A Fidesz, illetve a magyar gazdaság és költségvetés helyzete sodorja őket ebbe az irányba. Egyszerűen szólva, nincs pénz, a kedvelt vállalkozók kedvelt üzletein túl mindenhol másutt a megszorítás az úr, ráadásul a miniszterelnök legutóbbi országértékelő beszédében maga erősítette meg kormánya harcos osztálypolitikáját: a Fidesz a középosztályt (értsd: felső és felső-középosztályt) támogatja a szegényebb rétegekkel (értsd: középosztály, és ami alatta van) szemben. Ez lenne a külső kényszerítő erő, amely tálcán kínálja a sok tekintetben felelőtlen ellenzéki válaszokat.

Ilyen az újabb szociális népszavazás, amelyet az LMP indított el. Nagyon hamar kiderült, hogy a többiek nem tudják kikerülni az ügy támogatását. Még ha elsőre nem is egyértelműen nyilatkoztak, de a végén mögé állt a DK, az MSZP is, míg a Szolidaritás eleve szövetségesként jelent meg a zöld baloldal eme harcában. Egyik demokratikus ellenzéki erő sem mondott az LMP népszavazási kezdeményezésére nemet. Ebből két dolgot állíthatunk: a baloldali ellenzék, ha nem is gyorsan, de egymásra találhat, képes lesz együtt elindulni a választásokon az orbáni kormányzással szemben. A másik, hogy hiányzik, nagyon hiányzik az ellenzék piacbarát, kapitalista szárnya.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek