2010-ben Orbán Viktor a Fidesz korábbi frakcióvezetőjét, Navracsics Tibort bízta meg a kormány szerkezetének kialakításával, de nyilván a fő paramétereket ő adta meg. Navracsics Tibor a kormányzati koordinációt az általa miniszterelnök-helyettesi rangban vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) „helyezte”. Az indokok között az is szerepelt, hogy elkerüljék a Gyurcsány-kormány működési hibáit, amikor mindenért, nemegyszer csip-csup ügyekért is Miniszterelnöki Hivatalban ülő politikusok feleltek. Elrettentő példaként Szilvássy György nem túl sikeres kancelláriaminisztersége szerepelt, aki miniszterként nemcsak a MeH-et vezette, hanem egyben Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke is volt. Így történhetett az, hogy 2006-ban az augusztus 20-ai tragédiát követően az ügy teljes politikai és szakmai ódiumát magára húzta, hisz a kormányzati struktúra miatt mindenért ő tartozott felelősséggel. Kormányzati működésben jártas szakemberek szerint lehetetlen vállalkozás egy olyan rendszerben mindenért egy politikai felelőst állítani, ahol naponta több ezer döntéshelyzet adódik, még akkor is, ha ez gyorsnak, kontrolláltnak és hatékonynak tűnik.
A 2010-ben kitalált kormányzati szereposztás szerint Orbán Viktor miniszterelnök munkáját segítő Miniszterelnökség, amit államtitkári rangban Varga Mihály vezet, egyfajta Olümposzként felülemelkedik a parlamenti és minisztériumi szinten. E struktúrában a politikai és szakmai harcok a „földi, hétköznapi” szférában zajlanak, a „felhők feletti szinten” Orbán Viktornak csak a lényeges és nagy ügyekkel kell foglalkoznia. A miniszterelnök-helyettes Navracsics Tibor vezette KIM pedig „minden mást” szakmai alapon koordinál.
Két év kormányzás után az látható, hogy a miniszterek nem fogadták el Navracsicsék koordinációját, vitás ügyekben Orbánhoz szaladtak, emellett megbuktatták az ügyek menedzselését végző, jelentős jogkörökkel rendelkező KIM-szuperállamtitkárt, Gál András Leventét. (A Fideszben háromnevűként emlegetett szakembert szinte az összes miniszter „felnyomta” valamiért Orbánnál.) A kormányzati kommunikáció súlypontja is elkerült a KIM-ből. Egy sor fontos törvény pedig nem a minisztériumokban, nem is a KIM-ben készült, hanem Lázár János és Rogán Antal menedzselésével egyéni képviselői indítvány formájában került a parlament elé.
A szakmai alapú kormányzás helyett lényegében frakciókormányzás alakult ki. Így az amúgy is erőteljes ambícióval rendelkező Lázár János frakcióvezetőként nagyobb befolyásra tett szert, mint a miniszterelnök-helyettes Navracsics Tibor. Igaz, Lázárnak annyival könnyebb feladata is volt, hogy nem kellett egy több ezer fős, szakmai kifogásokat rendre megfogalmazó minisztériumi apparátust mozgatnia, a féltucatnyi yuppie-ból álló stábjával gyors reagálású naszádként üzemelt az utóbbi két évben. Az is igaz viszont, hogy frakcióbeli törvényhozás „minősége” (lásd a nemzetközi szervezetek kritikái) éppen Navracsicsék szakmai alapú, az ügyek összetettségét hangsúlyozó szempontjait igazolták.
Csak a legelkötelezettebb Fidesz-hívők tartják az elmúlt két évet sikersztorinak, hisz a valóságban a kormány folyamatos válságkezeléseken át bukdácsolt ügyről ügyre, sokszor a parlamenti képviselőktől is csupán azt lehetett hallani, hogy azt remélik, tudják, hogy mit csinálnak „ott fent”.
Az Orbán Viktor által felkonferált kormányátalakítás célja éppen az lehet, hogy a 2014-es választásokra már valamiféle sikertörténetet lehessen előállítani, valamint az is, hogy a kudarcok okait megszemélyesítsék, legalábbis házon belül, hisz a párton belül minden változás után „átárazzák” a vezetők „árfolyamát”, a pártrangsorban betöltött helyét. A változások kulcsmomentumaként talán a politikai kormányzás igényét lehet megnevezni. Mint előbb vázoltuk, a Navracsics által tervezett szakértő kormányzást felváltotta a frakciókormányzás; ha – ahogy a lapokban olvasni lehet róla – valóban Lázár János kerül Varga Mihály helyébe, méghozzá úgy, hogy szupererős, a kormányzati koordinációért is felelős jogköröket kap, akkor az úgynevezett politikai kormányzás korszaka jöhet. Így pontosan ahhoz a modellhez térnek vissza, amivel Gyurcsány Ferenc próbálkozott 2006 és 2009 között.
Ezt a folyamatot kifejezi, hogy a szakértelmiségi imázsú Réthelyi József nemzetierőforrás-miniszter helyére Balog Zoltán személyében pártpolitikus kerül. Szőcs Géza kulturális államtitkár helyére vélhetően L. Simon László, a Fidesz politikusa érkezhet. A Fideszben erős hátországgal nem rendelkező Fellegi Tamás IMF-ügyi miniszter helyére is pártpolitikus kerülhet, ha valóban Varga Mihály kapja meg e feladatot, persze, ha csakugyan szükségesnek tartja a cserét a miniszterelnök. (A piacok pozitívan fogadnák Vargát, mivel erősebb pártkapcsolatokkal rendelkezik, mint Fellegi, ezért lehet, hogy hatékonyabban képviselné a kormányban a piaci racionalitást.) Lapzártánk idején a kormányzati forrásaink úgy fogalmaztak, hogy „mozgásban van az ügy”, azt azonban megerősítették, hogy komolyan téma Varga Mihály távozása a miniszterelnökségről.
Mindezek azt jelzik, hogy Orbán Viktor elégedetlen lehet azzal, ahogy a kormányzati szervezeteken keresztül megy a „politikai akarat”. A változások elvben azt a célt szolgálhatják, hogy a politikai döntéseket még erősebben képviseljék, és hatékonyabban valósítsák meg a minisztérium immáron pártpolitikus vezetői.
2012. 05. 11. (XVI/19)
