A verőcei Csattogó-völgyben megrendezett tizenkettedik Magyar Sziget ma már nem „ellensziget”, ha csak annyiban nem, hogy a belépő töredékébe kerül a főáramú fesztiválokénak. A sör 450 forint, mint a Balaton Soundon, viszont univerzális energiát csak itt kapni egy tematikus sátorban. Meg német katonai ruhát, melynek a Szent Korona Rádió hadtörténeti élő műsora csinálja a hangulatot. Vendégek: korabeli egyenruhában, felszerelésekkel és fegyverekkel érkező Waffen SS/Wehrmacht-hagyományőrzők. Akik nem buknak a náci ruha- és fegyveripar remekeire, középkori nyugat-európai hadviselést tanulhatnak különféle lovagrendektől, vagy a hun–japán–magyar folytonosságot illusztráló keleti harcművészetet tanulmányozhatják.
Tömeg viszont nincs. Évek óta fogy a magyar. Azt, hogy idén még kevesebben vannak, a gazdasági válságnak tudja be egy nagytudású zenész. Így legalább jobban látszik szerinte, hogy aki eljött, elkötelezett, radikális, nemzetben gondolkodó polgár. A többiekre panaszkodott már tavaly is a főszervező mozgalmár-elnök, Toroczkai László, tudniillik, hogy megfáradt a nemzeti radikális szubkultúra, és mintha e rendezvény is elérte volna fejlődésének határait. Saját zsebtévéjének nyilatkozva idén elsősorban a családosok jelenlétét tudta a pozitívumok között említeni, pedig nemrég még az „egész nemzeti ellenállás alappillérének” nevezte a Magyar Szigetet.
Hova tűnt a lendület? A parkolók félig üresek, az árusok a gyatra vásárló-
erő miatt morgolódnak. Pedig itt aztán minden kapható, ami normális országban eljárást vonna maga után. És az előadásokra sem kíváncsiak tömegek: a leg-
ígéretesebb értekezéseket is (pl.: a horvátországi honvédő háborúról, az igazságról Jörg Haiderrel kapcsolatban, a fehérek csendes kiirtásáról Dél-Afrikában, a csendőrökről a második világháborúban, De Gaulle francia elnök merénylőjének hőstetteiről, Tyirityán Zsolt főbetyártól a terrorizmusról, az Alfa Szövetségtől a népességfogyásról, Nyirő József írófejedelemről, valamint a
kuruc.info állandó szerzőinek repertoárjából még sok mindenről) maximum 100-150 álmos magyar hallgatja, egyedül Vona Gábor tudja kétszázig feltornászni az érdeklődők számát a nemzet ellenségeiről szónokolva.
A zúzáson bezzeg, az esti koncerten tízszer annyian pogóztak. Közülük többen – szűk rajongói táborukkal – a külföldi társszervezetek delegálásában érkeztek, amitől egyből nemzetközivé lett az esemény. Ezt aposztrofálta a Szent Korona Rádió beszámolójában ekképpen: „Azért jöttek el, hogy a haldokló öreg kontinenst megmentsék a végső pusztulástól.” A nemzetköziség másik arcát a börtönviselt Roberto Fiore (Forza Nuova – Olaszország) vezetésével helyben zajló konferencia jelentette olyan témakörökben, mint a monetáris függetlenség, a világválság és az európai zóna geopolitikai helyzetének összefüggései, a közel-keleti válság és az új állam építése. Az olasz, horvát, spanyol, lengyel, svéd, norvég, francia szélsőjobboldali szervezetek potensei mellett hazánkat Toroczkai László képviselte mint politikus és gerillavezér. A magyar és a nyugat-európai radikálisok viseletében is szembeötlő különbségek mutatkoztak: a messziről jött emberek könnyed és színes lenben élvezték a kánikulát, míg magyar bajtársaik továbbra is ragaszkodtak a sűrű szövésű militari cuccokhoz, a white power és SS-pólókhoz, illetve a fűzős bakancsokhoz. Ennél is lényegesebb különbség azonban, hogy a hazai mezőny semmit sem tudott kezdeni a nyugati népek legnagyobb problémájával, a muszlim bevándorlással. A HVIM elnöke mindenáron a brüsszeli tőke és hatalom ellen akart útra indítani valamit, majd Fiorét javasolta az általa vizionált alternatív Európai Unió és Parlament élére.
Vona Gábor előtt Érpatak polgármestere Juhász Oszkárral duettezett, de mivel meg lehetett nekik tiltva a zsidózás és a cigányozás, igencsak szárnyaszegetten feszengtek az új szerepben. Mikrofonon kívül előbbi bevallotta aztán, hogy szerinte az asszimilált zsidókkal nincs semmi gond, és a holokauszt során is elég lett volna a bankár, illetve vezető réteget kinyírni, így a németek simán megnyerhették volna a háborút.
Főnökük sem dobta a lovak közé a gyeplőt. Semmi „adjon az Isten”, semmi „szebb jövőt”, semmi bajtársi feeling. A Jobbik elnöke halkan, visszafogottan beszélt arról, hogy miként kell újradefiniálni a pártot és egyáltalán a nemzeti radikalizmus fogalmát ahhoz, hogy megnyerjék a Fideszből kiábrándultak több százezres táborát. Jó helyen mondja! „Nem ideológiát akarunk adni az embereknek, hanem a saját értékrendünknek megfelelő programot, amit golgotai bátorsággal kell képviselni, hiszen nem zárható ki, hogy emiatt minket megölnek, eltaposnak, levadásznak. Ha ezt nem kapjuk meg a sorstól, talán nem is jó úton járunk” – összegezte mondandóját Vona, akinek a beszédéből a közszolgálati MTI azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a radikális kifejezés számára építést jelent, nem az erőszak és a pusztítás mellett tesz hitet. Végül is ezt tanácsolta neki Török Gábor politikai elemző is a Barikád nyár eleji számában, mikor a Fidesz mellé felzárkózni szándékozó jobboldali pártnak a szélsőségesség bélyegétől mentes imidzséről értekezett. Meglátjuk. Vona egyelőre a Szent Koronában látja egyesíthetőnek a nemzeti radikális oldal szereplőit, mivel szerinte „benne egyesül az a két hagyományrendszer, amely a magyarságon belül a két legerősebb: a kereszténység és a turáni ősmagyar tradíció”.
A Pörzse Sándor által nemes egyszerűséggel csak „Vezérnek” hívott pártelnök előadását csalódott pusmogás kísérte a közönség soraiban. Zagyva György Gyula képviselőtársat is csak 40 másodpercre méltatta figyelmével frakcióvezetője, kifelé haladva pedig már észre sem vette az aszemita Incze Bélát, aki kezében egy pohár Borsodival éppen a dunábalövős felirat miatti előzetes fogvatartás fáradalmait pihenhette ki. Képviselőkből aztán már csak Szávay és Mirkóczky emlékeztette a hallgatókat a Jobbikos irányváltásra, akik – Torockaihoz és Vonához hasonlóan – egyszer sem csapták le a közönség soraiból időről időre felrebbenő zsidózás kézenfekvő labdáját.
2012. 07. 20. (XVI/29)
