Míg a világ számos vezető politikusa luxusnyaralásokkal próbálja krízis szántotta idegrendszerét lenyugtatni, a magyar Parlament lakói e nyáron nem vágynak sokra, többségük szolid, családias és főként belföldi pihenést tervez. Kezdjük mindjárt a kormányfővel! Orbán Viktor csak 2011-ben 46 külföldi utat tudhatott háta mögött; idén pedig már több százra rúg hazai és külföldi programjainak száma. Nem csoda, hogy a múlt héten azt nyilatkozta: az elmúlt két év igencsak „lemerítette akkumulátorait", így most kivételesen valamivel hosszabbat pihenne a szokásosnál. Sajtófőnöke biztosra veszi, hogy a Balaton és Felcsút is szerepelni fog a családi programban, más, meg nem erősített források szerint pedig a horvátországi Mljet szigetén lévő édesvizű tó közepén épült hotelben száll majd meg nejével és gyermekeivel. (Ezt egy 12. századi Benedek-rendi Szűz Mária kolostorból alakították át.) 2009-es mexikói kiruccanását kivéve Orbán általában olyan úti célt választott (Horvátország, Bulgária), amely egy átlagpolgár számára sincs elérhetetlenül messze.
A miniszterelnök az idei nyárra vonatkozóan azt is kijelentette, hogy nem utazik el az olimpiai játékokra, e jeles nemzetközi eseményen Áder János államfő jelenik majd meg helyette Londonban. A köztársasági elnök vakációjáról - mivel sajtófőnökét is magával vitte izraeli útjára - nem sikerült többet megtudnunk. A közigazgatási és igazságügyi minisztérium hivatalosan közölte lapunkkal, hogy Navracsics Tibor miniszter úr a Balatonnál piheni majd ki az elmúlt kormányzati év fáradalmait. A másik miniszterelnök- helyettesről, Semjén Zsoltról nem kaptunk tájékoztatást. A KDNP sajtóirodájának telefonjai egyébként süketek, és az e-mailekre sem jön válasz, így alapos a gyanú, hogy valamennyi munkatárs napkúrára távozott. Annyit mégis sikerült megtudnunk, hogy Hoffmann Rózsát a Balatonnál, illetve a Mátrában kell majd keresni, míg Rétvári Bencét Zamárdiban. Simicskó István is a balcsizás mellett döntött, míg Harrach Péter egy családi házban tölti pihenését valamelyik magyar tó partján.
Ami a többi kormánytagot illeti: Pintér Sándor belügyminiszter családi eseményhez köthetően tervezi szabadságának belföldi felhasználását, és Martonyi János külügyminiszter úr is idehaza üdül, csak még azt nem tudja, mennyit. Az Origo értesülései szerint Matolcsy György épp' az IMF-tárgyalások megkezdésének napjával tölti szabadságát ismeretlen helyen. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrás Minisztérium feje belföldön, családi körben, a Bükkben gyűjt új erőt a következő kormányzati ciklushoz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása meglehetősen tömör volt: Németh Lászlóné „a kormányüléseket követően néhány napos szabadságát belföldön tölti el". Hende Csaba, honvédelmi miniszter augusztus első két hetében Balatonkenesén, a honvédüdülőben tölti szabadsága legnagyobb részét feleségével együtt, „ahol a Balaton-part kínálta lehetőségek mellett naponta néhány órányi kerékpározás biztosítja számukra a szellemi és fizikai kikapcsolódást" - írja a minisztérium sajtóirodája. Néhány napra 22 éves ikerlányaik is meglátogatják majd a szülőket. Varga Mihály, tárca nélküli miniszter egyes források szerint a Balaton, Karcag és a Tisza-tó között vacillál, ám minden tervét felülírhatja az IMF. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter pedig augusztus első két hetében lesz szabadságon. Két egyetemista fiával idén is biciklire szállnak, ezúttal 1500 kilométert tekernek majd Nándorfehérvártól Fiuméig. Nem tervez külföldi látogatást Dr. Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár sem, mivel a járások kialakítása túlzottan leköti energiáit. Ha mégis megteheti, szabadidejében a kötelező jogszabályi lemaradások pótlása mellett a Higgs-bozon részecske tanulmányozására szentel majd némi időt.