Kedd reggel óta hol semmit, hol konzervet sugároz a Neo FM, mivel a rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak az elmaradt munkabérek, valamint az új tulajdonos „által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt” – jelentette be Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója 26 munkavállaló képviseletében. A rádiót pár hete öt forintért megvásárló Dr. M-MEDIA Kft. egyelőre nem is tervezi, hogy bért fizetne, míg ügye nem rendeződik a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH).
A hatóság június 20-án mondta fel a jelentős köztartozást felhalmozó és bankgaranciával sem rendelkező FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését, ám a Neo FM tulajdonosa ezt a döntést bíróságon támadta meg. A Fővárosi Törvényszék szeptember 4-ére halasztotta a beadvány tárgyalását, s mivel az eljárás jelenleg is tart, a bíróság ez időre felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását.
A Heteknek nyilatkozó médiaszakértő szerint az elmaradt médiaszolgáltatási díj (740 millió forint) még ráért volna a hatóságnak, és addig a megígért állami hirdetések is felbukkanhattak volna a frekvencián – ha akarnak. De nem akartak. A rádió jelenleg csődeljárás alatt áll, amelyet az FM1 Zrt. maga kezdeményezett. A csődeljárás elindítását a rádió akkori vezetése június 18-án jelentette be. Földes Ádám korábbi vezérigazgató azt is elmondta akkor, hogy egy 500 millió forintos váltót ajánlottak fel a médiatanácsnak tartozásaik fejében, akik azt közölték: jogszerűen nem fogadhatják el ezt az értékpapírt, de a váltó pénzzé tétele után a rádiónak még van lehetősége törlesztetni. Két nap múlva azonban szerződést bontottak.
Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft., majd miután bejelentették a tulajdonosváltást, egyeztetést kezdeményeztek a tartozás rendezéséről. Pár nappal később, július 9-én a rádió polgári bíróság előtt is megtámadta a szerződés felmondásáról szóló határozatot. Másnap a hatóság közleményében azt állította, hogy az elmúlt egy évben fizetési könnyítésekkel igyekezett megmenteni a bezárástól, de azt a „vállalkozást működtető vállalkozás fizetési hajlandóságának szembetűnő hiánya miatt” nem tudták megakadályozni. Mint mondják, miközben a cég fél éve egyetlen fillér díjat sem utalt a médiatanács számlájára, ők utolsó lehetőségként június végén negyvenmillió forintos mentőövet ajánlottak a vállalkozásnak, amivel a rádiót működtető cég tulajdonosai nem kívántak élni.
Ha az FM1 Zrt. elveszti frekvenciáját, egy esetleges gyorsított eljárásban olyanok is pályázhatnának, akik korábban kiestek a pikszisből (Sláger Rádió, Danubius Rádió). Addig is hallgat a Neo FM, és velük a szerződéses kollégákkal szolidaritást vállaló Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, akik jelenleg ahhoz keresnek jogi megoldást, hogy az általuk kitalált és működtetett Bumeráng ne legyen kénytelen szerepelni a Neo FM műsorán.