A Budapesti Corvinus Egyetemen e témában került sor egy kerekasztal-beszélgetésre szerdán. A szóban forgó film a muzulmán vallást és annak prófétáját, Mohamedet teszi gúny tárgyává. Ennek kapcsán egyre több muzulmán vezető és szervezet követeli, hogy a nyugati társadalmakban is nyilvánítsák bűncselekménynek az „istenkáromlást”. A Corvinus Egyetem politikai teadélután-sorozatát indította el e témával, és olyan személyeket hívtak meg az iszlám érdekek képviseletében, mint Abdul-Fattah Munif arabista, iszlámszakértő, illetve Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának vezetője (képünkön). Utóbbi kijelentette: „Aki a prófétát szidja, a vallásgyakorlatot is szidja”, ezért szerinte érthető a muzulmánok dühe, és érthető a sok tüntetés is, hiszen a demokrácia a gyülekezési szabadságot is lehetővé teszi. Az egyházi vezető szerint szándékos provokáció áll a jelenség hátterében, és mivel a nyugati civilizáció ennek helyt ad, a sebek nem gyógyulnak be. Azt a meghökkentő kijelentést is bevállalta, hogy manapság keresztény országok seregei szállják meg az iszlám térséget, és így napjainkban új gyarmatosítás zajlik, melynek során dehumanizálják a muzulmánokat.
Rostoványi Zsolt, a BCE rektora mindebben egyetértett az előtte szólóval, és az iszlám, illetve a zsidó–keresztény kultúrkör konfliktusait politikai, gazdasági érdekekre vezette vissza. Pogonyi Szabolcs, az ELTE és a CEU egyetemi adjunktusa szerint a Mohamed-film egy szűk csoport ostoba és primitív kirohanása, és csodálkozását fejezte ki, hogy azt bárki komolyan tudta venni.
Sulok szerint a tömegekben az verte ki igazán a biztosítékot, hogy noha valóban kisebbség végzi e felbujtó tevékenységet, a nyilvánosság a szólásszabadság jegyében elfogadhatónak minősíti azt. „Legtöbben nem is értik, mi a probléma a blaszfémiával, így nem is kérnek sose bocsánatot” – mondja. Erre mondta Abdul-Fattah Munif arabista, hogy akár az ENSZ-nél is kezdeményeznék: ne lehessen vallási szimbólumokat megalázni, megsérteni. A fórumon meg nem válaszolt kérdés maradt, hogy ezen elveket vajon nem akarják-e saját hazáikban is foganatosítani az arab emberek? Sulok úgy vélte, politikai szinten kellene megakadályozi azokat az összefonódásokat, amelyek egy ilyen provokatív film megalkotásához kellenek.
Az arab vendég mondta ki az ilyen eszmefuttatásoknál szokásos egységtörekvést, nevezetesen, hogy mivel az ábrahámi vallásokban nagyon sok az egybeesés, inkább azt kellene kihangsúlyozni, ami összeköt, nem azt, ami elválaszt. Abdul-Fattah ezek után az iszlám és Magyarország történelmi kapcsolatát, sőt az őket összekapcsoló történelmi köteléket elemezte, többek között a hódoltság „prosperáló” évszázadait, melynek alapján a két kultúrának össze kellene fognia.
A Corvinus rektora sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Európában csökkent a másság iránti tolerancia, Pogonyi viszont arra hívta föl a figyelmet, hogy kontraproduktív lehet, ha a muzulmánokat pozitívan diszkriminálják a médiában rendszeresen tapasztalható negatív megjegyzések miatt, míg a kereszténység és Jézus gyalázása zavartalanul folyik tovább. Ha erre hivatkozva szankcionáljuk az „istenkáromlást”, az az iszlámmal kapcsolatos előítéletek elmélyülését eredményezheti.
Abdul-Fattah viszont pont azt sérelmezte, hogy a muzulmánok nem kapnak elegendő teret a nyugati médiában, mivel a keresztény dominancia kiszorítja az orientalista álláspontot. Egy olyan országban – mondja az arabista –, ahol az ATV működik, és többek között a 700-as klub című műsort sugározzák, az iszlámot is jobban meg kellene ismertetni az emberekkel. Ezt követően párhuzamot vont a holokauszttagadás és Mohamed karikírozása között, mondván: ugyanolyan kényes kérdésekről van szó, és miként Európának szent témája a zsidóság kiirtása, az iszlámnak is szent Mohamed személye.
Egy hallgatói kérdésre reagálva a muzulmán vallást képviselők – a tényeket figyelmen kívül hagyva – egybehangzóan kijelentették, hogy az iszlám országokban mind zsidó, mind keresztény békésen, védettségben élhet; nem zajlik ellenük üldözés, csak kihágásokra, önbíráskodásokra került sor az együttélés során az elmúlt időben.
2012. 11. 16. (XVI/46)
