2006 októbere és 2013 márciusa között 13 váltásban összesen több mint 2500 magyar katona teljesített szolgálatot az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A magyarok hét év alatt mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre: iskolákat, orvosi rendelőket építettek, valamint nagymértékben hozzájárultak az úthálózat, az ivóvízellátás, az árvízvédelem, az energiaszektor és a mezőgazdaság fejlesztéséhez is.
„Kiemelt jelentőségű volt, hogy a helyi vezetők és elsősorban a lakosság megértse azt a tényt, hogy mi magyarok és természetesen szövetségeseink miért vagyunk az országukban. A véleményformálás azonban nem lehetett üres frázis, hiszen elvárták a segítségünket” – fogalmazott a Heteknek Vokla János alezredes, aki három váltásban – köztük a legutolsóban – szolgált parancsnokhelyettesként a bagláni PRT-ben.
A kontingens a mindennapjait az úgynevezett „Camp Pannonia”-ban élte – 4300 kilométerre Magyarországtól. „Ez egy külön világ volt, ahol a »mindent tervezetten és parancsra« jelmondat érvényesült, hiszen a műveleti környezet minden pillanatban magában rejtheti a veszélyt. Ennek megfelelően csak jóváhagyott, meghatározott feladatokra és helyszínekre mentek ki a konvojaink. A különböző beosztásokból fakadóan volt olyan kontingenstag, aki a megközelítőleg hét hónap alatt egyszer sem hagyta el a tábort” – mondta Vokla alezredes. Persze a „lazításnak” is megvolt a helye és a szerepe a táborban: munkaszüneti napokon – ami ott a péntek – az állomány kisebb-nagyobb csoportokban különböző rendezvényeket szervezett, például főztek, grilleztek. „Ezek nagyon jó lehetőséget adtak, hogy a feszített és mentálisan is megterhelő feladatok után kötetlenül elbeszélgessünk és energiát gyűjtsünk az előttünk álló kihívások teljesítésére” – jegyezte meg a parancsnokhelyettes.
A szolgálatot teljesítő katonák helyzetét a családtagoktól való távollét sem könnyítette meg. Vokla János például párja mellett egy hat- és egy tizenhét éves fiút hagyott otthon. „Nélkülük, az ő támogatásuk nélkül nem gondolom, hogy vállaltam volna a misszióimat. A sikeres karrierépítéshez ugyanis nélkülözhetetlen a biztos családi háttér. Persze így is voltak nehéz időszakok, például a karácsonyi ünnepek, de szerencsére sikeresen átvészeltük egymás nélkülözését. Ebben az is segített, hogy a missziós családtámogató rendszernek köszönhetően a katonáknak és családtagjaiknak lehetőségük volt kölcsönös csomagküldésre, valamint interneten és telefonon is megoldott volt a napi kapcsolattartás szeretteinkkel” – mondta el az alezredes. 
A szabályok betartása és a körültekintés ellenére a magyar PRT története során hét embert veszített. Két tűzszerész robbanás következtében, ketten egy konvojt ért támadásban, ketten szállítási feladat közben egy balesetben, egy személy pedig szívinfarktusban halt meg. „Ők mindannyian hitték, hogy tevékenységükkel talán egy békésebb Afganisztán jövőjének alapkövét teszik le. Nagyon nehéz egy ilyen tragédiát feldolgozni, de a kontingensek tagjainak kohéziója van olyan erős, hogy a legnehezebb napokat is át tudták vészelni. Ebben segítségünkre volt a tábori lelkész és a pszichológus. A legfontosabb talán, hogy nem szabad bezárkózni, a közös beszélgetések jelentik a leggyorsabb terápiát, hiszen az élet nem állhat meg, a feladatokat ugyanúgy végre kell hajtani” – mondta Vokla János.
Azzal kapcsolatban, hogy a misszióban résztvevőket mi motiválta inkább, a szakmai kihívás vagy az anyagi juttatás, az alezredes a maga nevében úgy vélekedett, hogy a mai magyar társadalomban szolgálatot teljesítő katonáknak igenis ki kell próbálniuk magukat a különböző hadszíntereken. „A szakmai fejlődés nélkülözhetetlen eleme a műveleti feladatvégrehajtás, amely során visszajelzést kapsz, milyen is vagy. Természetesen nem elhanyagolható a vele járó juttatás sem, hiszen ezáltal a nagyon fontos anyagi hátteret is tudom biztosítani a családomnak” – jegyezte meg.
2013. 04. 04. (XVII/14)
