A választási eljárási törvény április 8-ai módosításával célegyenesbe került a teljes parlamenti ciklust átívelő választási reform. Mivel a kampány finanszírozásának szabályairól még mindig nem tudunk semmit, nem mondhatjuk, hogy a szükséges információk teljes birtokában készülhetnek a politikai szereplők a jövő tavasszal esedékes parlamenti választásra. Sőt, a már törvénybe öntött szabályok sem biztos, hogy változatlanok maradnak a hátralévő időszakban. Nemcsak az elvi lehetőség adott a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok számára, hogy akár még ősszel is érdemben módosítsanak a választást szabályozó törvényeken, hanem az elmúlt évek gyakorlata is alapot ad a gyanakvásra.
A 2011. decemberében elfogadott választójogi törvény még nem szüntette volna meg az ajánlószelvény-gyűjtést, a döntéshozók csak tavaly ősszel határoztak úgy, hogy mégis kivezetik a választásokat már hosszú évek óta mérgező rendszert. Az új választókerületi térképet is véglegesnek hihettük 2011. végén, azóta a törvényalkotó mégis pontosítást látott szükségesnek. Ennél is fontosabb változás, hogy míg eredetileg a törvény kimondta, a kerülettérképhez már a választást megelőző évben tilos hozzányúlni, a kormánytöbbség adott magának némi egérutat azzal, hogy ez az önkorlátozás végül csak 2013. június 30-án lép életbe. Ezek a példák nyilvánvalóvá teszik a már kihirdetett sarkalatos törvények kötőerejének illékonyságát.
Ha mégis abból indulunk ki, hogy a választási eljárási törvény héthónapos vesszőfutása véget ért a múlt heti végszavazással, akkor érdemes megvizsgálni, mi változik az eddig megszokottakhoz képest, illetve hogy maradt-e komoly kockázati tényező a választás tisztaságát illetően. A választási eljárási törvény számos idejétmúlt korlátozást kiiktat a rendszerből; nem lesz például sem kampánycsend, sem a közvélemény-kutatások nyilvánosságát korlátozó tilalom. Az ajánlószelvényekkel együtt megszűnik azok feketepiaca is, de csak a kevéssel jobb ajánlóív kerül a helyébe: továbbra is a pártok kezelik tehát a választópolgárok személyes adatait, a listákból bizonyosan újabb és újabb illegális adatbázisok készülnek majd, méghozzá a lebukás elhanyagolható kockázatát vállalva csak.
A kormány ugyan szerette volna, az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozata és az intézmény – még a Fidesz támogatói körében is mért – népszerűtlensége okán mégis lemondott az előzetes regisztráció általános bevezetéséről. Bár korábban azzal (is) érveltek a feliratkozási kötelezettség mellett, hogy nem lehet különbséget tenni a magyarországi lakcímmel rendelkező és nem rendelkező állampolgárok között, végül mégis csak az utóbbiak választójogát kötik előzetes regisztrációhoz. Az eredeti tervekhez képest változás, hogy ezt nem kell minden egyes választás előtt megtenniük: egy regisztráció tíz évre szól, sőt, minden egyes választáson való részvétel újraindítja az órát.
Az Alkotmánybíróságnak nem csak az indokolatlan jogszűkítéssel járó előzetes feliratkozással, hanem a kampány kereskedelmi rádiókból és tévékből való száműzésével is meggyűlt a baja. A kormány azonban ragaszkodott ehhez az ötletéhez: az Alaptörvényben rögzítette a korlátozás alapját, hogy aztán a választási eljárási törvény is visszaemelje a (nem formailag, hanem tartalmilag) alaptörvény-ellenesnek minősített tilalmat. Annyit azonban finomított a korábbi elképzelésen, hogy az országos listával nem rendelkező jelölőszervezetek, illetve a független jelöltek számára mégis engedélyezi a tévés és rádiós reklámok (ingyenes) megjelenését. Az esélytelenek tehát eláraszthatják a legtöbbek által nézett és hallgatott csatornákat, míg az esélyeseknek maradnak a közszolgálati médiumok, ott is csak nagyon limitáltan. A nyilvánvaló esélyegyenlőtlenség és életszerűtlenség hivatalos magyarázata, hogy így ellensúlyozzák a nyomtatott és az online médiumok, illetve a köztéri hirdetések tarifáit megfizetni képes tehetősebb politikai szereplők erőfölényét. Valószínűbb azonban, hogy a cél az ellenzék tovább aprózása, illetve az, hogy kormányközeli formációk a könnyen jött médiafelületeken a kedvenc pártjuk érdekében kampányolhassanak; de mint a választási reform oly sok eleme, ez is visszafelé sülhet el, ha az ellenzék is kihasználja ezt a kiskaput. Ugyanakkor az egész trükközést értelmetlenné teheti, hogy a korlátozás várhatóan nem vonatkozik majd az európai parlamenti választási kampányra, ami 2014-ben részben vagy egészben bizonyosan egybeesik majd az országgyűlési választási kampánnyal.
Fontos előrelépés, hogy a nyomtatott és az online médiumok számára kötelező lesz nyilvánosságra hozni hirdetési tarifáikat, és attól nem térhetnek el egyik vagy másik párt esetében. Az viszont már „érthetetlen”, hogy ugyanez az előírás miért nem vonatkozik a köztéri plakáthelyek szolgáltatóira.
A legfőbb kockázati tényező azonban a névjegyzékek nyilvánosságából, illetve azok korlátozottságából adódik. A magyarországi szavazókörök névjegyzékeibe bárki betekinthet majd, ezzel tehát nincsen gond. A külhoni magyar állampolgárok lajstromainak megismerhetősége azonban már erősen korlátozott, arra a valós kockázatra hivatkozva, hogy a szlovákiai és az ukrajnai magyarokat megfoszthatják eredeti állampolgárságuktól, ha kiderül, hogy felvették a magyart is. Éppen ezért, ha a teljes nyilvánosság nem is követelhető, a minimum feltétel az volna, hogy legalább a pártok teljes körűen hozzáférhessenek ezekhez az adatokhoz is. A törvény lehetőséget biztosít ugyan a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak (azok ellenzéki pártdelegáltjainak is), hogy betekintsenek a levélben szavazók névjegyzékébe, de sajátos módon feljegyzést vagy másolatot már nem készíthetnek azokról. Márpedig ez a korlátozás akadályozza, hogy a regisztrált és a leszavazott állampolgárok listáját érdemben összevethessék. Félő, hogy ez az anomália és a levélben szavazással kapcsolatos világszerte ismert kockázatok sokakban megtörik a választásokba vetett bizalmat.
Mivel a határon túlról érkező voksok várhatóan csak egy-két, kisebb eséllyel három-négy mandátum sorsát befolyásolják, nem valószínű, hogy bárki vállalná az esetleges csalással járó kockázatot, egy választási szabályozásnak azonban nem csak fairnek kell lennie, hanem megkérdőjelezhetetlenül annak is kell látszania.
2013. 04. 19. (XVII/16)
