A század eleji „kitántorgók”, az 1956-os forradalom, az 1989-es rendszerváltás és legutóbb a 2008-as válság kitörése – nagyjából ezek a dátumok jelentik hazánk jelentősebb kivándorlási hullámait. „A mostani magyarországi elvándorlás nem érthető meg a nemzetközi kontextus nélkül. Ez globális probléma, ami nem fog megszűnni, amit gazdaság- és társadalompolitikai síkon egyaránt le kell tudni reagálni. Emiatt tágabb regionális szinten álltunk neki feltárni a jelenséget, a délkelet-európai országokra fókuszálva, Olaszországtól a Fekete-tengerig, sőt azon túl is” – mondta el Melegh Attila szociológus, az érintett országok partnerségére építő, a migrációt közelebbről vizsgáló SEEMIG projekt vezetője a témáról rendezett KSH-konferencián.
Az egész világon növekszik a migráció, s ezen belül a különböző országok pozíciója is változóban van, miközben nemzetközi szinten nem létezik egységes nyilvántartás a vándorlásról. A létező hivatalos bevándorlási statisztikák egyrészt csupán a jéghegy csúcsát jelentik – a növekvő számú illegális munkavállalót, az ingázókat vagy idényjellegűen külföldön dolgozókat a statisztika nem látja –, másrészt a puszta számadatok semmit nem árulnak el magukról a migránsokról. A SEEMIG program a jelenség átláthatóbbá tételére tesz kísérletet, 8 ország együttműködésére alapozva – a külföldön élőket nálunk például egy 30 ezres háztartásvizsgálat révén próbálják meg elérni. Elhangzott az is: a migrációt leginkább a munkaerő-piaci helyzet befolyásolja, ugyanakkor az unióban mint egy egységes térben az ingázás a jövőben nőni fog. Melegh Attila szerint nagyon szegmentált a piac, azaz ha valaki ma speciális tudással rendelkezik, elkerülhetetlen, hogy nekiinduljon a világnak, például fejlesztőmérnökként először Budapesten, azután Münchenben, később netán az USA-ban kössön ki. Másrészt ha egy célországban elér egy bizonyos szintet az ott élő honfitársaink száma, az megnövekedett kapcsolati és információs tőkével jár, ami aztán exponenciális mértékben vonzza oda a többi kivándorlót is. Ez egy meglehetősen öntörvényű folyamat, amit illúzió megfogni, ámde célszerű hozzá alkalmazkodni, kihasználni – mondta a szociológus, utalva például a „diaszpóra-kötvényként” emlegetett haszonra, azaz a hazautalt pénzekre, melyek meghaladják a világ összes fejlesztési forrását. Tény, hogy a délkelet-európai térség egyre inkább függ gazdaságilag az elvándorlók hazautalt pénzétől. Jellegzetes példa erre Albánia, Moldávia vagy Grúzia, ahol a GDP több mint 10 százalékát teszi ki a vándorlók által hazaküldött pénz.
A délkelet-európai régió két nagy migrációs centrum határán van: az egyik az EU, a másik Oroszország. A Világbank adatai szerint ennek a régiónak 17 millió elvándorlója van, ebből közel 10 millióan az unióban, 4 millióan Oroszországban, 1,3 millióan az USA-ban élnek. Lakosságarányosan Romániát (3 millió), Albániát és Moldáviát hagyják el a legtöbben. A térség országai felől egymással versengő migráns csoportok áramlanak főként az elsődleges célországnak számító Németországba, ahová mostanában különösen Szerbiából, Romániából, Magyarországról és Szlovákiából növekszik az odavándorlók száma.
Magyarországon stagnáló bevándorlás mellett 2008 óta felgyorsuló elvándorlás tapasztalható, amit a tükörstatisztikák, azaz a fogadó európai országok bevándorlókról vezetett nyilvántartásai is alátámasztanak. 2012-ben mintegy 230 ezer honfitársunk élt hivatalosan valamelyik uniós országban: egyharmaduk Németországban, egyötödük az Egyesült Királyságban, 13 százalékuk Ausztriában – hívta fel a figyelmet Gödri Irén szociológus. Hazánk az elmúlt évtizedekben befogadó országnak számított, elsősorban a határon túli, magyar ajkú, viszonylag képzett és fiatal bevándorlók számára, s bár a hivatalos vándorlási mérlegünk – a bevándorlás és elvándorlás különbözete – egyelőre még pozitív, Magyarország lassan elvándorló országgá változik, akárcsak a hagyományosan annak számító Bulgária, Románia, Albánia. Ezekben az országokban rendkívül magas a migrációs állomány, és nagyon erős a gazdasági függés is a hazautalt pénzek folytán. Ez azt jelenti, hogy idáig az évi 40 ezres természetes népességfogyást kicsit csökkentette a mintegy 20 ezres bevándorlás, de ilyen iramú kivándorlás mellett – a Németországba költöző honfitársaink száma évente 13 ezerrel nő – a fogyást hamarosan az elvándorlási többlet is növelni fogja. A helyzetet súlyosbítja, hogy jellemzően nem a legszegényebb rétegek mennek el, hanem főként a képzettebb, jobb anyagi kondíciókkal, illetve a hiányszakmákkal rendelkezők – mutatott rá a kutató.
Másrészt a bevándorlók állampolgárság szerinti összetétele 2005 óta változóban van: a szomszédos országokból érkezők aránya 20 év alatt 90 százalékról 40 százalékra csökkent, különösen visszaesett a Romániából érkezőké (26 százalékra). Kérdésünkre Gödri Irén elmondta: 20 százalékos a hazánkba Európán kívülről érkezők aránya, akik főként Ázsiából, ezen belül is főleg Kínából jönnek, míg az iszlám bevándorlók száma a mai napig nem számottevő hazánkban.
2013. 05. 24. (XVII/21)
