Az unió tagállamai 1997-ben kötöttek egy megállapodást, az úgynevezett Stabilitási és Növekedési Paktumot, amelyben úgy határoztak, hogy a tagállamoknak el kell kerülniük, hogy költségvetési hiányuk túlzott mértékben megnövekedjen. Ez a paktum két kritérium betartását írja elő: a hiány nem lehet több a GDP 3 százalékánál, illetve az államadóság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát. Amennyiben egy tagállam a hiány megengedett küszöbértékét meghaladja, úgynevezett túlzott hiány eljárás indul vele szemben (angolul Excessive Deficit Procedure, EDP). A történet egyébként egyszerű: Brüsszel azt szeretné, hogy a kormányok ne költsenek többet, mint amennyit megtermelnek, mert ha eladósodnak, akkor egész Európát magukkal ránthatják. Bár Brüsszel ez irányú tevékenysége nem sikertörténet, elég csak Görögország kálváriájára gondolni, mégis logikus, hogy a kontinens gazdasága akkor marad versenyképes, ha nem hitelből élnek az országok.
A brüsszeli eljárás több lépést foglal magában, melyben az Unió szankciókat is alkalmazhat annak érdekében, hogy az érintett tagállamot rábírja a túlzott hiány kiigazítására. Magyarországot – amely 2004 júliusában került túlzottdeficit-eljárás alá – az unió tavaly már meg is fenyegette, hogy amennyiben nem tudja rendbe tenni a költségvetését, akkor – büntetésből – jelentős uniós támogatásoktól eshet el. Az Európai Bizottság a héten döntött arról, hogy Lettország, Litvánia, Olaszország és Románia mellett Magyarországot is kivonná a túlzottdeficit-eljárás alól. A végső döntést az európai pénzügyminiszterek tanácsa hozza meg június végén.
Orbán Viktor elődjétől, Bajnai Gordontól 4 százalék körüli hiánnyal vette át a kormányrudat. Igaz, a Fidesz gazdaságpolitikusai szerint ennél jóval több volt a hiány, de az új kormánynak választ kellett találnia arra, hogy milyen úton megy tovább. Két, a Fidesz gazdaságpolitikájára rálátó forrásunk is egyöntetűen azt állította, hogy Orbán Viktor és a Fidesz vezérkara úgy vélte, ha az elődjei restriktív gazdaságpolitikáját folytatják, akkor egy-két év alatt elvesztik a társadalmi támogatottságukat. „A szabadságharc kitalálása azért is volt fontos, mert az ország gazdaságpolitikáját meghatározó szerződéseket az elődeink kötötték meg. Csak úgy lehetett ezeket újragombolni, a mozgásterünket bővíteni, ha megmagyarázzuk, hogy mi a változás oka. A Brüsszellel szembeni konfliktusvállalást is ez motiválta” – fogalmazott egy kormányzati forrásunk, akinek meggyőződése, hogy ha a hivatalos európai válságkezelési receptet követik, akkor úgy jártak volna, mint Monti Olaszországban. (A technokrata, ortodox gazdaságpolitikát folytató Monti az óriási brüsszeli és európai politikai támogatás ellenére is leszerepelt a legutóbbi olasz választásokon – szerk.)
2013. 05. 31. (XVII/22)
