A rekordvízállásokat hozó dunai árhullámot a kormány látványosan nem vízügyi, hanem katasztrófavédelmi kérdésként kezelte. Ez azonban nemcsak súrlódásokat eredményezett a két szervezet között, hanem védekezési bakikat is. Almásfüzitő alatt, Dunaalmás felett például a vízügyesek azt jelezték előre, hogy a gát (ami egy vasútvonal töltése volt) kisebb szivárgásokkal ugyan, de kibírja majd a víz nyomását, a katasztrófavédelem mégis nagy hévvel rendelt erősítést, sőt egy helikoptert is a helyszínre – amelyekre végül nem volt szükség. A vízügyeseknek lett igazuk, mert pár óra múlva visszament a víz, az pedig nem okozott „drámát”, hogy pár hektár kukoricaföldet elöntött a víz.
Az sem lehet véletlen, hogy a kormányzati kommunikáció kiemelte: csak a katasztrófavédelemnél 51 milliárd forint áll rendelkezésre az árvízi költségek, köztük a helyreállítási munkák fedezetére; Bakondi Györgyöt pedig a miniszterelnök helyreállítási kormánybiztossá nevezte ki.
Nem katasztrófa„A védekezés egyik legfőbb alapelve, hogy az árvíz nem katasztrófa” – mondta ugyanakkor a Heteknek Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke, vízügyi mérnök. Az árvízvédelmet tanító főiskolai tanár – aki tagja az árvízi védekezésre összehívott Országos Műszaki Irányító Törzs tudományos tanácsának is – hozzátette, a vízügyi szakemberek számára a Duna felső szakaszáról érkező drámai hírek ellenére nem volt kétséges, hogy a rekordvízállásokat hozó árhullámmal szemben sikerre vihető a védekezés. Ez azonban jóval kevésbé lett volna „izgalmas” – és nem mellékesen kevesebbe is került volna –, amennyiben a mindenkori kormányok sokkal következetesebben fejlesztették volna az árvízvédelmi rendszert. „Aszály idején mindenki a vízmegtartás és az öntözés hiányát emlegeti, árvízkor pedig a védelmi rendszer hiányosságait. Ennek éppen fordítva kellene működnie” – fogalmazott Szlávik Lajos, aki szerint a vízügyi szolgálat helyzete a jelenlegi kabinet alatt is tovább romlott. A rendszerváltás után többé-kevésbé egyben hagyták a szervezetrendszert – és vele a felhalmozott tudást, a tapasztalatokat és a szakembereket is –, amit azonban most kettéválasztottak: a stratégiai tervezés a vidékfejlesztési tárcához, az operatív részleg pedig a belügyhöz került, mondván, hogy a közmunkások tömegei jelentős segítséget jelenthetnek majd a védművek gondozásában. (Volt olyan elmélet is, hogy az igazi indok nem a szakmai szempontból egyébként sem sok hasznot hajtó olcsó kézi munkaerő volt, hanem a vízügyi fejlesztésre kilátásba helyezett uniós pályázati források keltették fel a belügyi vezetés érdeklődését – a szerk.)
2013. 06. 14. (XVII/24)
