Mint ismeretes, múlt héten Csányi Sándor – míg Afrikában nyaralt – brókerén keresztül 10 milliárdnyi OTP-részvényt adott el, aminek hatására drámaian esni kezdett a bank papírjainak árfolyama. A pánikot csak tetézte, hogy a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet – nem túl etikusan – azt állította, hogy a bankvezető egészségügyi okokból visszavonulásra készül. Mindezekből a részinformációkból olyan elemzések születtek, mintha a Fidesznek sikerült volna elmozdítania a helyéről Csányi Sándort, hogy a távozásával a közvetlen Fidesz-klientúra még nagyobb részt tudjon uralni a magyar gazdaságból. A Magyar Nemzet cikke pedig maga volt a selyemzsinór.
Csányi Sándor – életútjának köszönhetően – a magyar gazdaság egyik szimbólumává vált. Többen a bal- és jobboldalon is oligarchának tartják, aki a késő kádárista világból sikeresen átmentette magát, miközben alaposan meggazdagodott. Beszéltünk olyan közeli munkatársával, aki azonban ezt a sértő minősítést (nevezetesen az „oligarchát”) vitatta, bár azt elismerte, hogy a rendszerváltás időszakában Magyarországon sokan az állami vagyont ügyesen átkonvertálva nagyhatalmú üzletemberekké, a köznyelvben pejoratív értelemben használt „milliárdosokká” váltak. Azt is elfogadta, hogy első ránézésre akár ilyennek tűnhet Csányi pályája is, de hozzátette, hogy vezetése alatt az elavult Országos Takarékpénztárból egy európai szinten jegyzett, versenyképes, jó minőségű termékeket áruló bank jött létre. Ráadásul az OTP menedzs mentjének sikerült a politikai beavatkozási kísérleteket és az ellenséges felvásárlási szándékokat (az elmúlt húsz évben erre többször volt próbálkozás) megakadályozni, amivel azonban a magyar gazdaságnak tett jót. Különösen, ha ide számoljuk a Molt is – az olajvállalat menedzs mentjének összeállításában ugyancsak Csányinak van meghatározó szava. A Mol esetében is megtörténhetett volna az, mint számos nagy magyar állami excéggel, hogy a rendszerváltozás után tönkremegy, és helyét egy tőkeerős nyugati vállalat veszi át. A Mol azonban – hasonlóan az OTP-hez – regionális multivá, európai szinten is jegyzett, versenyképes céggé tudott válni. „A magyar milliárdosok nagy része az államból gazdagodott meg, de semmilyen nemzetközi szinten is működő, piaci körülmények között talpon maradó céget nem tudtak működtetni. Csak elherdálták az állami vagyont. Csányi nem ilyen, értékes és működő cégeket teremtett, és ez óriási teljesítmény” – fogalmazott a már idézett, a bankvezetőhöz közelinek számító, a magyar gazdasági elittel kapcsolatban általában kritikus munkatársa.
A bankvezető kapcsán OTP-sek (akik nyilván elfogultak főnökükkel kapcsolatban) azt mesélték nekünk, hogy Csányi Sándor ügyel arra, hogy a pénzintézet valóban piaci alapon működjön. Nem akarja, és nem engedi az üzleti, közgazdasági logikát „megerőszakolni”. Példaként említették, hogy Csányi cégeinek egy része nem az OTP-nél bankol, noha mindenki azt gondolja, hogy a bankvezető, ha nagyon akarná, képes lenne áterőltetni, hogy egy-egy kockázatosabb ügyletnél (ilyen lehet akár egy óriási, évi egymillió sertés feldolgozására alkalmas vágóhíd terve) az OTP hitelezzen nekik. Még akkor is, ha a pénzügyi társaság kockázatelemző részlege azt nem javasolja. Ha így történne, akkor nem a piaci logika irányítaná az OTP üzleti stratégiáját, ami viszont a bank versenyképes működését veszélyeztetné. Ilyen, azaz a nem piaci logikájú működésre például szolgálnak azok az – azóta amúgy tönkrement – vidéki takarékszövetkezetek, ahol az elnökök haveri alapon, érdemi kockázatelemzés nélkül osztogatták a hitelt.
2013. 07. 26. (XVII/30)
