Az élelmiszerek fogyasztói ára rendre tíz százalékkal, esetenként húsz százalékkal nő, majd visszaesik, állítja egy tanulmány, amely szerint a jelenlegi gabonaárak tíz évvel ezelőtti piaci értékeket tükröznek. Kora tavasszal 6500 forintos mázsánkénti étkezésibúza-árak jellemezték a piacokat, most, az aratás közepén ez a mutató már csak 4000 forint körül mozog – magyarázta lapunknak Balázs Tibor szeghalmi termelő. A liszt fogyasztói ára például az elmúlt öt évben háromszor növekedett harminc százalék feletti arányban, míg a kukoricaárak óriási emelkedését zuhanás követte. A szeghalmi gazda szerint a piaci árakhoz nagyon kevés köze van a termésátlagoknak, azt sokkal inkább a tőzsdei manipulációk alakítják, a mindenkori termésmennyiség inkább csak hivatkozási alap az árváltozásokra. A Vidékfejlesztési Minisztérium az állami vásárlással a spekulációnak próbál ugyan gátat vetni, de a hazai árak nem emiatt, hanem a csökkenő világpiaci trendek hatására estek és esnek folyamatosan 30-40 százalékkal tavalyhoz képest.
„Csepp a tengerben” – így kommentálta Kovács Dénes gabonapiaci szakértő lapunknak azt a közelmúltbeli bejelentést, amely szerint az Állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit Gazdasági Társaság (TIG) a „spekulációs ármozgások kordában tartása” érdekében 30 ezer tonna gabonát vesz meg tőzsdei áron a kisebb gazdáktól, és 80 ezer tonnás raktárterét is a termelők szolgálatába állítja. A megvenni kívánt termésmennyiség ugyanis az 5 millió tonnás várható búzatermés mindössze 0,6 százalékát teszi ki, és az állami cég tárolási kapacitása is elmarad egy-egy nagyobb hazai gabonaipari vállalat saját raktározási lehetőségeitől. „Lehet, hogy ez az intézkedés édeskeveset ér. A kenyér ára azonban nem fog csökkeni ettől” – teszi hozzá a szakértő, aki szerint meglepő módon a kenyérárakat alapvetően nem a búzaárak szabályozzák.
Itt elsősorban a gazdák hasznáról szól a történet – állította lapunknak a már idézett Balázs Tibor. A kisebb gazdaságok ugyanis 120 ezer forintért is előállíthatnak egy hektár búzát, a nagyobbak viszont átlagosan 180-220 ezer forintos hektáronkénti önköltséggel termelnek. A különbség nem feltétlenül a hatékonyságbeli eltéréseket mutatja, hanem abból származik, hogy a kisebb termelők egyszerűbb technológiával, kevesebb vegyszerrel, műtrágyával dolgoznak, általában termésátlagaik is kisebbek. Egy nagyobb gazdaságnál a 4,5 mázsás hektáronkénti termés mellett 45 ezer forintos tonnánkénti búzaár kellene ahhoz, hogy a termelés nullszaldó körüli legyen. „Ez az adat jól tükrözi a jelenlegi állapotokat, sokan nem számíthatnak jelentős nyereségre az aratás nyomán, a további árcsökkenés pedig egyértelműen veszteségessé is teheti búzatermelésüket” – számolt Balázs gazda. A termelők a búza tárolásával ugyan várhatnak arra, hogy hosszabb távon az árak ismét növekednek majd, de ezzel a raktározási költségeken felül kockázatot is magukra vállalnak a piac bizonytalansága miatt. Sok gazdálkodónál csak az uniós területalapú támogatások mentik meg az idei évet, hiszen ősztől még egyszer hektáronként 233 eurós – közel 70 000 forintos – támogatásra számíthatnak – elemezte a helyzetet a szeghalmi gazdánk.
Nem növekszik az ideihez képest a Magyarországnak járó közvetlen kifizetések évenkénti összege a 2014–2020 közötti új uniós költségvetési ciklusban, mivel Brüsszel nagyjából a 2013-as szinten fagyasztotta be a közösségi agrárkiadásokat – mondta Szabó Zsolt agrárközgazdász lapunknak. Bár egyes tagországoknál lesznek kisebb csökkenések vagy növekedések, Magyarország az 1,275 milliárd eurós éves közvetlen kifizetéssel az „átlagban” helyezkedik el, így a keret érdemben nem módosul 2013-hoz, a mostani EU-s hétéves költségvetési időszak utolsó évéhez képest. A teljes magyar közvetlen kifizetési összeg több jogcímet foglal magába az új Közös Agrárpolitika (KAP) előírásai szerint.
A KAP az Európai Unió rendkívül bonyolult szabályozó rendszere, amelynek legfontosabb feladata, hogy elossza a mezőgazdaságra, a vidékfejlesztésre és az agrárpiaci beavatkozásokra szánt forrásokat a tagországok között. A KAP-ra a teljes uniós büdzsé valamivel több mint 40 százaléka megy el, amely évente mintegy 50 milliárd eurónak felel meg – a szerk.)
A legnagyobb tételt a mostani terület-alapú támogatások teszik ki, amelyeket egy új alaptámogatási rendszerben lehet majd folyósítani a jövő évtől. Emellett a közvetlen kifizetésekhez tartozik az úgynevezett „zöldítés”, a kiegészítő átalánytámogatás, a fiatal gazdák támogatása, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatása, a termeléshez kapcsolt támogatások köre, a kedvezőtlen adottságú térségek támogatása és az úgynevezett nemzeti tartalék képzése.
A zöldítésre a teljes keretből kötelező 30 százalékot elkülöníteni, a többi jogcímnél a KAP csak maximumadatokat határoz meg. Így a kiegészítő átalánytámogatásra 30 százalék, a termeléshez kapcsolt támogatásra 15 százalék, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatására 10 százalék, a kedvezőtlen térségekre 5 százalék, a fiatal gazdákra 2 százalék fordítható, míg a nemzeti tartalék az alaptámogatás 3 százaléka lehet. A határokon belül a tagországok maguk döntenek, hogy egyes támogatási célokra mennyit költenek, így van valami valóságalapja azoknak a pletykáknak, amelyek egy új trafikmutyis elosztásról szólnak az agráriumban – világította meg a helyzetet Szabó Zsolt.
Szabó István, a rendszerváltás óta az ország egyik legeredményesebb mezőgazdasági szerveződése, a KITE Zrt. (Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés) örökös elnöke szerint a támogatások ellenére a hazai mezőgazdasági termelés szinte minden mutatója folyamatosan romlik, pedig az ágazat olyan gazdasági potenciállal rendelkezik, ami egyedülálló Európában. Mint az agrárszakember fogalmazott: Magyarországon a jól művelhető földek, legelők aránya az ország területéhez mérten csaknem kétszerese a fejlett mezőgazdasággal bíró uniós országokénak és kilencszerese a világ átlagának. Az egységnyi területen előállított bruttó hozzáadott érték viszont egyharmada az említett országokénak. Hiába a jó termőföldek okán meglévő előnyünk, a kedvező éghajlat, a termelhető kultúrák sokasága, a több évtizedes gazdálkodási tudás és tapasztalat. Szabó szerint a politikai és piaci tényezők nemhogy segítenék, de két évtizede inkább akadályozzák a magyar agrártermelés fejlődését, a mintegy ötezer milliárd forint értékű földtőke kihasználását.
2013. 07. 26. (XVII/30)
