A koncessziót nyert mintegy 5000 nemzeti dohánybolt többsége hétfőn megnyitotta kapuit, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon. Ezt az eseményt a tekintélyes angolszász gazdasági lap, a Financial Times is megörökítette, bár nem biztos, hogy a magyar kormánypárti elit örömére. Kester Eddy, a londoni napilap budapesti tudósítója ugyanis botrányként mutatta be, hogy Magyarországon a közvélekedés szerint az elmúlt három évben a Fidesz barátai részesültek – „enyhe kifejezéssel élve” – üzleti előnyben, és így van ez a dohánytrafikok esetében is. Ráadásul az írás szerint az engedélyeztetés átláthatóvá tételére tett ellenzéki erőfeszítéseket a kormánypárti képviselők visszaverték, és egyéni képviselői indítványként benyújtott törvénnyel korlátozták a hozzáférést az információkhoz.
Az eset következtében, pontosabban a botrány „következménynélkülisége” miatt egyébként Hadházy Ákos szekszárdi képviselő morális okokra hivatkozva kilépett a helyi Fidesz-frakcióból. Ő volt az, aki korábban nyilvánosságra hozta, hogy egy informális ülésen a térség országgyűlési képviselője, a város polgármestere dirigálásával „átbeszélték”, hogy kik is pályáznak a trafikokra. Hadházy szerint ez a beszélgetés egyben politikai döntést is takart, míg a polgármester szerint csak úgy „beszélgettek” a helyi életet meghatározó kérdésről: annyi közük volt a pályázat kimenetelére, mint az egyszeri futballszurkolóknak a meccs eredményére, mikor baráti körben előzetesen egy Real–Barca párviadalról beszélgetnek.
A Medián által e témában készített közvélemény-kutatás szerint kétharmados egyetértés fogadja azt az állítást, hogy „a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot”, míg a megkérdezetteknek alig 18 százaléka gondolta úgy, hogy „a kormány elsősorban a benyújtott pályázatok alapján döntött, és a szakmailag legfelkészültebb személyek kaptak trafiknyitási jogot”. A szavazópolgárok pontosan háromnegyed része szerint „megengedhetetlen, hogy egy párt beavatkozzon a piaci folyamatokba, és politikai alapon biztosítson üzleti lehetőségeket a híveinek”. Egyedül a Fidesz támogatói között mérhető azoknak a köre, akik szerint természetes, hogy egy párt a saját támogatóinak biztosít üzletet.
A trafikbotrány egyébként pénzügyekre lefordítva pofonegyszerű: aki kapott egy ilyen koncessziós jogot, az nyert egyben egy védett piacot, versenytársak nélküli, államilag garantált magas haszonkulccsal árusított termékkört. Szerény számítások szerint egy trafik simán hoz havonta 500 ezer forint hasznot. Ha valakinek több trafikja van, akkor ennek a többszörösét. Kockázat minimális, a kormány által szabott feltételek között nem sok tehetség kell ehhez az üzlethez, mondhatni „hülyebiztos” a biznisz. Ha igaz, amit az exfideszes Hadházy Ákos helyi politikus mondott, akkor ezt a „jogot” sok esetben nem tehetséggel, szorgalommal, sok tanulással, hanem mindössze párthovatartozással lehetett megszerezni.
Ceglédi Zoltán politikai elemző, a Republikon Intézet munkatársa szerint általában a demokrácia és a piacgazdaság zavaraiként szoktak ilyen történeteket Nyugat-Európában és az angolszász világban leírni. Elképzelhetetlen szerinte, hogy az Egyesült Államokban egy ilyesforma vagy ehhez hasonló ügyben ne kelljen lemondania azoknak a politikusoknak, akik ezt lemenedzselték. Ceglédi úgy vélte, hogy a trafikügy csak az egyik mementója a Fidesz vezetőinek tudatos, a magyar elitet átalakító koncepciójának. A felmérésekből úgy tűnik, a magyar polgárok is értik a trafikügy célját, vagyis hogy a Fidesz az üzleti életben is a saját hátországát építi, a gazdaságban nem a tehetséget, hanem a párthovatartozást tekinti előnynek, a politikai hatalmát pedig klientúraépítésre használja.
A Fidesz 2010-es hatalomra jutásával egyébként mintha egy újfajta „üvegplafon” is megjelent volna Magyarországon. Ezt a kifejezést elsősorban a női karrierlehetőségek esetében használta a szakirodalom, mint egy olyan láthatatlan korlát meglétét, ami a nők karrierútját zárta le. Sok társadalomban ugyanis egy vezetői szint fölé „láthatatlan okokból” még megfelelő végzettség vagy rátermettség esetén sem kerülhettek nők, amin az európai egyenlőségi mozgalmak sokat változtattak. A Fidesz esetében azonban az figyelhető meg, hogy egy hivatali szint fölé szinte csak – aktív vagy szüneteltetett – Fidesz-párttagkönyvvel lehet jutni. A teljesség igénye nélkül: az államfő, a jegybank elnöke, az Állami Számvevőszék vezetője, az új Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a Magyar Agrárkamara elnöke, a főügyész, az új alkotmánybírók egy része is a Fidesz volt vagy jelenlegi tagja.
Egyre kevesebb a nem politikus vezetővel rendelkező állami intézmény. Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjeként a közelmúltban került éles kritikák kereszttüzébe, mert egy nyilatkozata nem illett a kormánypárt kommunikációs üzeneteinek a „hangulatába”. (A PSZÁF éppen beolvasztás alatt áll, a Matolcsy György vezette MNB része lesz, de nem tudni, hogy mi lesz Szász Károly sorsa.)
Szokatlan olvasói levelet kapott e témában a kormánypárti Heti Válasz. Rendszeres olvasójuk, Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal volt elnöke azt rótta fel a hetilapnak, hogy az agitpropos stílusban részt vesz a PSZÁF „kiváló és talpig becsületes elnöke meghurcolásának jelenleg zajló” tálalásában, a „jó szabályozói gyakorlat egyik kiváló képviselőjének karaktergyilkosságában”. Kaderják szerint a sugalltakkal ellentétben Szász Károlyt az a meggyőződés vezeti, miszerint a „hazai gazdaság egészséges fejlődését csak egy szakmailag hiteles, a rövid távú célokat szolgáló politikai beavatkozásoktól és a pénzügyi szektor szereplőitől egyaránt független, kiszámítható, átlátható és számon kérhető szabályozó hatóság szolgálhatja”. A szakember szerint a szakmailag független szabályozói gyakorlat hazai alkonya a pénzügyi szektorban és a nagy infrastrukturális ágazatokban épp elég kárt okoz majd Magyarországnak.
Kaderják Péter egyébként az előbb idézett levelében tökéletesen fogalmazta meg azt, ami a rendszerváltás utáni politikai közéletben elterjedt gondolat volt az állami szervezetek irányítása kapcsán. A Kádár-rezsim bukása után üdítő fordulat volt ugyanis, hogy az emberek úgy érezhették, tehetséggel és szorgalommal szakmai karriert lehet elérni Magyarországon, ennek nem feltétele a KISZ- vagy az MSZMP-tagság. Magyarán: még formálisan sem kell egy politikai párt kiszolgálójának lenni, ha valaki sikeres pályát szeretne befutni. Az embereknek lehetnek ugyan politikai preferenciái, de a szakmai szempontok, a kiváló minőségű munkavégzés is elégségesek, hogy valaki vezetői posztot tölthessen be Magyarországon. Az elmúlt húsz évben ez a gondolat többé-kevésbé jellemző volt az közigazgatásra, de 2010-től radikális változás történt, a Fidesz-párttagság majdnem az összes magasabb vezetői poszt előfeltételévé vált.
Kaderják Péter a Heteknek ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy leíró jelleggel ezt a véleményt osztja, de a jelenséget nem kívánja minősíteni. Mint mondta, az ő szakterületén is lehet példát találni arra, hogy a politika a nyugati közigazgatásban is foglal el posztokat, de általában megtalálják az egyensúlyt a szakmaiság és a politikai elvárások között. Ennek az egyik módszere, hogy testületi vezetést hoznak létre egy-egy szektor szabályozói intézménye élén. Példának okáért az Egyesült Államokban az energiahivatalt egy bizottság vezeti, amelyben paritásos alapon helyet kapnak a meghatározó politikai szereplők is, bár egyértelműen létezik egy szakmai stáb, amely elkülönül a politikától. „Európában legutóbb Bulgáriára volt jellemző, hogy a politika túlságosan beleszólt például az energetikai szabályozói szervezet életébe, egy hónap alatt a bolgár energiahivatalnak négy vezetője is volt” – magyarázta Kaderják, aki észrevehetőnek nevezte azt a tendenciát, hogy Magyarországon politikusok veszik át a szakmailag függetlennek tartott vagy gondolt szervezetek vezetői posztjait. Mint fogalmazott: a politikai központosítás egyértelműen látható, de ez nem jelenti azt, hogy így nem működhet a rendszer. Igaz, ez a modell magában hordozza annak kockázatát, hogy a politikai lojalitás felülírja a szakmai elvárásokat. „A lojalitás nem feltétlenül jelent szervilizmust. Európában a kollégák egyre többet panaszkodnak, hogy a politikai szféra igyekszik az energetika szakmai kérdéseibe is beleszólni. Egyébiránt egy politikus is képes lehet jó vezetőként egy-egy ilyen intézményt jól és szakszerűen irányítani” – tette hozzá a Magyar Energia Hivatal egykori elnöke.
Kaderják arra a kérdésünkre, hogy ez a trend hozzájárulhat-e ahhoz, hogy sok fiatal inkább elmenne az országból, mintsem pártkapcsolatokkal próbáljon érvényesülni, kitérő választ adott. Mint mondta: ma az előbb vázoltak jelentik a tényhelyzetet, de nem tudni, hogy mindez rendszerszinten sokáig jellemző marad-e Magyarországon.
Egyébként a Budapest Bridge Egyesület felmérése szerint a magyar viszonyokkal és érvényesülési lehetőséggel kapcsolatban nagyon csalódott magyar fiatalok 90 százaléka szerint Magyarországon ma minden a kapcsolatokon múlik (tehát nem a tehetségen, szorgalmon és kreativitáson). A 20–35 éves magyar fiatalok többsége (kettőből egy) kétli, hogy sikeres lesz itthon, 42 százalékuk külföldön szeretne boldogulni. A már idézett Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint viszont az előbb említett folyamatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fiatalok apatikusan viszonyulnak a közéleti kérdésekhez. Az pedig, hogy nem kívánnak részt vállalni a politikában (igaz, erre mintha a politika sem tartana igényt), elvezethet odáig, hogy az érvényesülésüket inkább külföldön tartják elképzelhetőnek.
2013. 07. 05. (XVII/27)
