„3,5 év elvesztegetett idő van a felsőoktatásban” – mondta kérdésünkre Hiller István volt oktatásügyi miniszter. A 2011 végén elfogadott törvényről a gyakorlatban is kiderült, hogy működésképtelen, elég csak a felvételi időszakok káoszaira gondolni. Az országon végigsöprő hallgatói tiltakozások hatására év elején nevezték ki Klinghammer Istvánt a felsőoktatási államtitkári posztra, és felállt a Felsőoktatási Kerekasztal, hogy a reformfolyamatot és a HaHa által kidolgozott 6 pontos követelést megvitassa. Most abszurd helyzet állt elő, a ciklus utolsó évében alkotnak felsőoktatási törvényt a következő érára, hiszen ez legkorábban a 2015/2016-os tanévben léphet hatályba. Hiller szerint egyvalami viszont konzekvensen megvalósult: a pénzkivonás, hiszen 2010 óta 63 milliárd forintot kivontak a felsőoktatásból.
A szakpolitikus arra is rámutatott: a Felsőoktatási Kerekasztal tagjai közül egyedül az Iparkamara nem szavazta meg a stratégiát, ami – ismerve Parragh lobbierejét – legalábbis kérdésessé teszi a kormány általi elfogadását, nem beszélve a nemzetgazdasági tárca hozzáállásáról financiális oldalról. A jelenlegi elképzeléseknek ugyanis egyik legnagyobb hibájuk, hogy nincs kiszámolva a költségvetési vonzatuk.
A Felsőoktatási Kerekasztal által elfogadott stratégia – amely több szempontból szakít az eddig hangoztatott kormányzati elvekkel – fontosabb elemei közé tartozik a keretszámok eltörlése, a hallgatói finanszírozási elv, az intézmények kategorizálása vagy a gazdasági kancellári poszt bevezetése.
A koncepció szerint nem lesznek keretszámok, de továbbra is központilag határoznák meg, hogy az adott képzési területeken összesen hány helyet finanszíroz az állam. Ezentúl nem intézmények, hanem hallgatók lennének finanszírozva, méghozzá differenciáltan, azaz a képzési területek, képzési szintek vagy intézménytípusok szerint. Megszűnne, pontosabban a hallgatói ösztöndíjakba épülne be az intézmények fenntartását szolgáló eddigi bázisfinanszírozás. Az állami támogatás 70 százalékát az állami ösztöndíjas hallgatók, 30 százalékát a tudományos-kutatói teljesítmény meghatározott kritériumai alapján osztanák szét az intézmények között. A finanszírozandó intézmények listája így a felvett hallgatók választása alapján dőlne el, ami egyértelműen előnyös helyzetet teremt a népszerű nagy egyetemek számára. Továbbra is plusztámogatást kapnának a kiemelt kutatóegyetemek és az alkalmazott kutatások főiskolái, de az érintettek szerint mindez kevés, ráadásul az oktatók bérrendezése nélkül a nemzetközi top 200-ba kerülésük csak vágyálom marad. A miniszterelnök által kinevezendő gazdasági kancellárok rendszerét 2015-től vezetnék be, addig pedig külsősökből álló igazgatótanácsok felügyelnék az intézmények pénzügyi döntéseit.
Az elképzelés a minőségelv és a profiltisztítás jegyében 4 kategóriába sorolná a magyar felsőoktatási intézményeket, s részben ehhez igazítaná a finanszírozást is: tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák és közösségi főiskolák közé. Létrehoznák a felsőoktatási szakképzés helyi centrumainak szánt közösségi főiskolákat, esetleges mentőövként a kisebb, főként vidéki intézményeknek. A koncepció felállít egy elméleti rangsort és egy finanszírozási elvet, s a kettőből nagyjából kikövetkeztethető, hogy melyik intézménynek mi lesz a sorsa – anélkül, hogy politikai döntést kellene róluk hozni.
A redikális Halgatói Hálózat (HaHa), amely joggal sérelmezte a kerekasztal-tárgyalások nyilvánosságának hiányát, közleményében problémásnak tartja, hogy nem tudni, mennyire lesznek objektívek az intézménybesorolás kritériumai, ahogy azt sem, hogy ennek pontosan milyen finanszírozási vonatkozásai lesznek, és a szintek közti átjárhatóság sem látható. Nem derült ki, hogy milyen minimális ponthatárral lehet majd bekerülni az egyes intézménytípusokba, és nincs garancia a kancellárok kilétére és az igazgatótanácsok összetételére sem.
A központosított gazdasági irányítás mellett nem látják biztosítottnak a szakmai autonómiát, követelik a szabad rektorválasztás visszaállítását is, mivel több esetben is a szakminiszter döntése érvényesült a szenátusokkal szemben. A HaHa szerint a 6 pontból egyedül a keretszámok eltörlése valósult meg.
„Szemléletbeli változás van annyiban, hogy a Fidesz visszatér a ’98-as világbanki megállapodáshoz, amit annak idején mereven elutasított” – állítja Geréby György, a CEU oktatója. A világbanki programban az is szerepelt, hogy az intézményfenntartásban a diákok választására hagyatkoznak,
a kisebb és fölösleges intézményeket bezáratnák, sőt, egy kompenzációs alapból támogatva, fokozatosan vezetnék ki őket a rendszerből. Geréby szerint ezek a főiskolák, egyetemek akár privatizált formában is működhetnének tovább.
Az anyag szerinte nem néz szembe a rendszerszintű problémákkal, mivel a kormány nem tudja eldönteni, hogy totális központi irányítás alá helyezze, és lényegében államigazgatási szervként működtesse, vagy szabadlábon hagyja, netán privatizálja az intézményeket. Közben a felsőoktatás nagy része komoly amortizációs deficittel küzd, a sok évtizedes, „kijárásos” szokás szerint a jól gazdálkodókat bünteti, a túlköltekező intézményeket pedig jutalmazza a finanszírozási rendszer – mutat rá a szakértő, aki szerint ezt a helyzetet a kancellária aligha oldja meg.
2013. 09. 27. (XVII/39)
