A devizahitelezés elszaladása vezetett oda, hogy 2008-ban az országnak az IMF-hez kellett fordulnia. A válság miatt ugyanis az állam és a bankszektor lejáró hiteleit nehezen tudta megújítani, a nemzetközi pénzpiacokon a korábbiakhoz képest nehéz volt hitelhez jutni, miközben az MNB-nek alacsony (15 milliárd eurónyi) volt a devizatartaléka. Ez azért fontos, mert egy ilyen helyzetben a jegybankok szoktak besegíteni a likviditás fenntartásában. Ezt a helyzetet használták ki úgynevezett hedge foundok (olyan befektetési alapok, amelyek rendkívül kockázatos üzletekre játszanak), amelyek megtámadták a forintot.
Mint arról a Hetek hosszan írt, a jegybank, a kormány és a befektetési bankárok nehezen tudták a támadást elhárítani. (Hogyan mentették meg jobb és baloldali bankárok az országot az államcsődtől – Hetek, 2008. november 14.) A forint esését és az állampapírpiac kiszáradását az IMF és az EU 5000 milliárd forint értékű hitelprogramja állította meg. Ha a piac nem ad hitelt, ami bizalomfüggő, akkor az IMF – amit többek között erre hoztak létre – és az EU jelenthet egyetlen forrást egy európai kormánynak.
Az MNB vezetése ezt követően a jegybanki tartalékokat több mint duplájára emelte fel, egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalaptól kapott kölcsön egy részét a jegybank a devizatartalékok közé sorolta. Simor András úgy adta át a jegybank vezetését, hogy 35-36 milliárd eurónyi tartalékkal rendelkezett az ország. Simor mandátumának lejárata előtt egyébként Orbán Viktor egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy „a jegybank óriási pénzeket kezel, amelyeket az európai vagy a nyugati civilizációban különböző technikákkal a gazdasági növekedés érdekében mozgósítani lehet”. Bár néhány nappal később ezt Matolcsy György cáfolta, mert „devizatartalékok ilyen jellegű felhasználása szigorúan tilos”. A helyzetet viszont bonyolította, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz jogi szakpolitikusa egy interjúban azt mondta, hogy „a jogi lehetőség adott, illetve szükség esetén megteremthető”, hogy a kormány hozzáférjen a jegybanki devizatartalékhoz.
2013. 09. 13. (XVII/37)
