hetilap

A legérdekesebb, hogy az amszterdami botrányos 8–1 és a nyári, drámaian gyenge kupaszereplést követően a szakemberek többsége védelmébe vette azt a programot, ami egyértelműen Orbán Viktor nevéhez köthető. A miniszterelnök-pártelnök személyes ügye és politikai víziója, hogy felemeli a magyar futballt. A kormányváltást követően ezért az adószabályok változtatásával tízmilliárdok kezdtek el vándorolni a labdarúgásba, az állami stadionépítési programnak köszönhetően több városban nemzetközi színvonalú aréna épül. A víziót azonban cáfolja a praxis: soha ilyen rosszul nem szerepeltek a nemzetközi kupában a magyar csapatok, és a professzionális futball történetében soha, de soha nem kapott ki ilyen megalázó arányban a magyar válogatott, mint Amszterdamban.  
Formálisan és informálisan a magyar fociklubok vezetésében ott találhatóak a Fidesz meghatározó politikusai. Orbán Viktor rögtön két NB I-es egyesületet is képvisel: megszállott Videoton-szurkoló, és a Puskás Akadémia alapítója. A Videoton egyik tulajdonosa, Garancsi István hosszú ideig miniszterelnöki megbízottként dolgozott a Miniszterelnökségen. Kubatov Gábor pártigazgató az FTC elnöke, Kocsis Máté kommunikációs igazgató pedig az FTC alelnöke, míg Deutsch Tamás az MTK elnöke. A Mezőkövesd Zsóry elnöke pedig az a Tállai András, aki egyebek mellett a Belügyminisztérium államtitkára. Bár a Debrecen csapata magántulajdonban van, de informálisan Kósa Lajosnak, a Fidesz alelnökének nagy ráhatása van az egyesület működésére, hiszen számtalanszor közös sajtótájékoztatókon vesz részt a csapat tulajdonosával. Az egyesületnek készülő stadion építésénél pedig kulcsszereplőnek tűnik. Az MLSZ elnökségében ott ül Bánki Erik fideszes EP-képviselő, az Országgyűlés sportbizottságának egykori elnöke.
Szakértők szerint e mögött a jelenség mögött a magyar foci válsága húzódik meg. Muszbek Mihály sportközgazdász, az MLSZ egykori főtitkára lapunknak elmondta: a sportegyesületek vezetői olyan irányba próbálnak lépni, ahonnan a pénzt várhatják, és az ma elsősorban a politika, hisz ebben a szférában döntenek a közpénzek közvetlen és közvetett irányításáról. „A FIFA és az UEFA is tiltja a közvetlen politika beavatkozását a futball életébe, ezért történt meg az, hogy amikor Deutsch Tamás sportminiszterként leváltotta az MLSZ elnökét, akkor veszélybe került a magyar csapatok indulása a nemzetközi kupákban” – fogalmazott Muszbek, aki szerint azt ma nem lehet tudni, hogy a politikusok a gyakorlatban mennyire avatkoznak be az egyesületek napi működésébe. A sportközgazdász szerint egyértelműen a legfelsőbb politikai akaratot tükrözi, hogy a társasági adó (TAO) egy részének „átcsatornázásával” jelentős támogatást biztosítanak a focinak. Az állami stadionfejlesztési koncepció keretében három év alatt 19 létesítményt újítanak fel, stadiononként 600 millió és 2 milliárd forint közötti összegről van szó. Az ugyancsak politikai alapon működő közteleví­zió a piaci értékénél többet fizet a közve­tí­tésekért (az MTVA és a Chello közösen 3,5 milliárdot fizet), az olyan állami cégek is, mint például a Magyar Villamos Művek, támogatói kluboknak, amit még ráadásként tetéznek az önkormányzati támogatások. Muszbek szerint a magyar fociban forgó pénz legalább negyven-ötven százaléka bizonyos értelemben közpénznek tekinthető, miközben a klubok ezért cserébe nem nyújtanak nemzetközi színvonalú teljesítményt. A szakember meggyőződése, hogy a klubok reális teljesítményükhöz képest több pénzt költenek. Nem véletlenül veszteségesek, és csak a tulajdonosok rendszeres tőkepótlása menti meg őket a csődtől. (2012-ben csak az MTK és a Honvéd futballcsapatait működtető gazdasági társaságok tudtak profitot termelni – szerk.)
Szabados Gábor sportközgazdász szerint az a magyar futball drámája, hogy a mexikói kudarc és az állami sportgazdaság összeomlását jelentő rendszerváltás időpontja szinte egybeesett. A sportéletből, s így a futballból ugyanis kivonult az állam, a piac pedig nem látott fantáziát a romokban heverő magyar fociban, miközben az európai futball – egyebek mellett a professzionális Bajnokok Ligájának és a televíziózás, illetve a reklámipar változásának köszönhető pénzbőség miatt – ekkor kezdett elképesztő fejlődésbe. Mondhatni, szélesedett a közgazdasági olló hazánk és a Nyugat között. Magyarországon a jelenlegi időszak az, amikor létezik egy világos, elsősorban állami dominanciájú fejlesztési koncepció, ami a foci esetében ezt a pénzhiányt próbálja orvosolni. Arra a kérdésünkre, hogy mégis most szerepelt legrosszabbul a magyar foci nemzetközi szinten, Szabados azt válaszolta: két-három év alatt nem lehet gyökeres fordulatot hozni. „Sajnos a kilencvenes évek gazdasági mélyrepülése szakmai válságot is okozott, ezért a szakmai olló is tágult Európa és Magyarország között, azaz a magyar fociban dolgozók tudása és felkészültsége is nagyon lemaradt a nemzetközi színvonaltól” – tette hozzá.      

A foci a mai rendszer hű tükre

A futball ma már minden rendszerben politikai árucikk is, legfeljebb a tekintélyuralmi rendszerekben nagyobb a futball sikerességének nemzeti tétje. Ott a futball a nemzeti nagyság majdnem egyedüli fokmérője. Kameruntól Magyarországig e jelenség jól tanulmányozható. Az Orbán-rendszert nem lehet a Kádár-rendszerrel közvetlenül összehasonlítani, mert a Kádár-rendszerben a futball mint a nemzeti teljesítmény jelképe sokáig egész jól működött. Mondjuk 1986-ig. A rendszerváltás folyamatában a hanyatló magyar labdarúgást gyakorlatilag teljesen lerombolták, „szétglobalizálták”, nem egyszerűen a  pályákat szüntették meg, hanem elpusztították a futball kultúráját. Gyerekkoromban, a hatvanas években még gyerekek százezrei fociztak klubcsapatokban, s ezért a szülőknek fizetni sem kellett. Ma már a pénzesebb szülők viszik el gyerekeiket, tehát a piciny bázis is kontraszelektált.
A focikultúrát kiszorította az erőszak és a rasszizmus. Ezt a kulturális fordulatot nem lehet néhány új stadionnal együtt visszacsinálni. A „focista miniszterelnök szindróma” az ellenkezőjébe fordult. A rendszer teljesítőképességét szimbolizáló futball nem váltja be sem az anyagi, sem a propagandaelvárásokat. A tekintélyuralmi rendszer mai formája rémesen voluntarista, egy hatalmi csoport vágyálmait akarja realizálni, miközben még a magyar, valóban óriási futballhagyományt is lejáratja.
Nálunk a futball kényszervállalkozók kezében van, emiatt a kóklerség, a korrupció, az uram-bátyám viszonyok eleve minden kezdeményezést rossz útra visznek. A megoldás bármiféle lehetősége azzal kezdődne, hogy a magyar labdarúgásban fel kellene térképezni a reális érdekviszonyokat.
A magyar futball mostani „végső bukásának” tanulságai közé tartozik, hogy a focink a mai rendszer hű tükre. (Krausz Tamás, A játék hatalma – Futball-Pénz-Politika című tanulmánykötet szerkesztője)

Az elmúlt évek, évtizedek tendenciája, hogy a fővárosi csapatok „elhalványultak” a vidékiekhez képest, noha akkor volt ütőképes a magyar foci, amikor a Fradi, az Újpest, a Vasas, a Honvéd, az MTK, sőt még a Csepel is az élvonal meghatározó és erős csapatai közé számítottak. Emlékezetes, több tízezres tömegeket vonzottak a fővárosi rangadók. Szalai Ádám, a Schalke futballistája, talán az egyik legsikeresebb magyar labdarúgó minap beszélt arról, hogy a magyar bajnokságban pár ezer ember előtt játszó focistáknak jelentős mentális terhelést jelent 50 ezer ember előtt játszani Bukarestben és Amszterdamban. Szalai jól rátapintott arra, hogy a magyar foci – nem pejoratívan használva a kifejezést, de – „vidékivé és kisvárosivá” vált, noha az európai topfoci nagyvárosi sport. Az összes nagy európai csapat nagyvároshoz köthető. Fontos kérdés, hogy a magyar foci miért vált kisvárosivá, és miért lett pár ezer ember kedvtelése a meccsre járás. Az egyik lehetséges válasz erre az, hogy a sportpolitikát uraló Fidesz vezetői szociológiai értelemben kisvárosi, első generációs értelmiségiek, akik valamiért a lokális csapatok szponzorációjára tették a hangsúlyt. Orbán Viktor sokszor nyilatkozott arról, hogy mekkora élményt jelentett számára a nyolcvanas években a Videoton szárnyalása az UEFA-kupában, míg Kósa Lajosnak a Lokiról vannak anekdotái.
Szabados Gábor azonban másként fogalmazta meg ezt a jelenséget. Szerinte válságos gazdasági helyzetben (és ez jellemző hazánkra) az országos márkát jelentő focicsapatok szerepe azért csökken, mert kedvezőtlen gazdálkodásuk és gyenge szakmai munkájuk következtében rosszul szerepel a csapat, ami miatt viszont a szurkolóik látens vagy alvó szimpatizánsokká válnak. Így elveszti az erejét egy ilyen egyesület. A helyi kötődések a lokálpatrióta-mentalitásból fakadóan azonban erősebbek, ezért egy alacsonyabb szintű bajnokságban a helyi csapatok stabilabb szurkolói és üzleti háttérrel rendelkeznek.     
Szabados a túlzott politikusi jelenlétet a csapatok VIP-páholyaiban azért tartja veszélyesnek, mert a kudarcok esetében a helyzetértékelés rögtön politikai felhangot is kaphat. „Az ország politikai szempontból megosztott, ha ebbe az érzelmektől túlfűtött kommunikációs térbe bevisszük a focit, akkor a szakmai munka megítélése nem a tények, hanem pártszimpátia alapján történik, ami zsákutca. Kár lenne, ha a fociban elkezdődött pozitív folyamatokat ilyen szemüvegen keresztül néznék az emberek, miközben a nemzeti válogatottnak a nemzet egyesítését kellene képviselnie” – szögezte le a szakember, aki szerint ezért is óriási hiba irreális célokat kitűzni a válogatott és a magyar klubcsapatok elé.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek