2011 áprilisában a Szeged-Csanádi megyéspüspök a következőket nyilatkozta a Kossuth Rádiónak az egyházügyi törvény vitája kapcsán: az anyagi jellegű visszaéléseket, „a vallási bizniszt” elkerülendő kell tisztázni, mit nevezünk vallásnak. Mondatai szinte önbeteljesítő jóslatként hullottak fejére, hiszen most éppen erről kell számot adnia a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága munkatársainak, akik már július óta vizsgálódnak a témában.
A pénzügyi nyomozók kedden tartottak razziát a püspökségen a költségvetési csalás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárás részeként. A Csongrád Megyei Ügyészség szóvivője egy feljelentéshez kötötte az akciót, amely a megszorult püspök segítségére siető jobboldali orgánumok szerint egyrészt névtelen volt, másrészt az „egyházmegye működését jól ismerő” személytől származik. Vélhetően van fogás a dolgon, mivel a Szegedi Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett zajló eljárás határidejét november 19-ig meghosszabbították.
Ha azt vesszük, hogy az adóhatóság jelenleg Bács-Kiskun megyében buktatja le a legtöbb számlagyárat, akkor nem lehet véletlen, hogy a nyomozást a NAV kecskeméti bűnügyi igazgatóságára bízták. Azt egyelőre nem tudni, hogy az egyházmegye gyártott-e számlákat, annyi azonban már kiszivárgott, hogy a nyomozók figyelme erre az eshetőségre is kiterjed. Mivel az egyházmegyénél valamennyi gazdasági ügy fölött egy ember diszponál, információink szerint – a pécsi és a győri egyházmegye anyagi természetű visszaéléseinek vizsgálatánál alkalmazott gyakorlatot követve ezúttal is – őt fogják „elszámoltatni” és nem a megyéspüspököt.