A nemzetközi sajtó is felfigyelt a novemberi Horthy-szoboravatásra: a jobbikos lelkész, ifjabb Hegedűs Lóránt által szervezett provokatív eseményen a több százezer zsidó származású magyar állampolgár haláláért felelőssé tehető kormányzót méltatták mellszobra leleplezése kapcsán. Az eseményen a Jobbik több más politikusával is képviseltette magát, többek között ott volt szervezőként ifjabb Hegedűs felesége, aki egyben a parlament jegyzője is. A szoboravatással szemben jelentős tiltakozás bontakozott ki a helyszínen, az antifasiszta ellentüntetők többször annyian voltak a Szabadság téren, mint a horthysták a téren álló református templomban.
A református egyház elítélte a szélsőjobbos kötődéséről és gyűlölködő kirohanásairól ismert lelkész botrányos akcióját, és vizsgálatot indított. Igaz, az első nyilatkozatokban csupán amiatt, hogy ifjabb Hegedűs politikai rendezvényt tartott a templomban: „Az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, külö-nös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Lóránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvénynek, vagyis megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét. A vizsgálat lefolytatásáig csak megütközésemet tudom kifejezni, hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek” – írta Szabó István püspök.
November 5-én Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke fegyelmi vétség megállapítására irányuló vizsgálat lefolytatását kérte az illetékes egyházmegyétől. Ezt követően Horváth György, az egyházmegye jogtanácsosa összegyűjtötte a hozzáférhető információkat, tanúkat hallgatott meg, és megfogalmazta a „vádat”: „Az istentisztelet középpontjában nem igemagyarázat állt, az esemény nagy részét Horthy Miklós méltatása tette ki. Felszólalt többek közt a zsidó származású képviselők listázásának követeléséről elhíresült Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő. A szószék mellett két csendőregyenruhás személy állt; ilyen csendőrök működtek közre több százezer magyar zsidó deportálásában 1944-ben.” Horváth azt indítványozta, hogy fosszák meg hivatalától a lelkészt.