A jelentések – azon túl, hogy ezzel újra a nyolc éves őszödi sztorira terelték a figyelmet – annyiban újdonságot jelentettek, hogy egyértelműen kiderül belőlük, hogy nem kalózfelvétel, hanem egy hivatalos anyag került el a sajtóhoz. Másrészt, az egyik forrás, azaz Flores azt állította: Gyurcsányt tudtával történt a kiszivárogtatás. Harmadrészt, a Fideszhez is elkerült a felvétel, a Gerilla jelentés szerint az akkor még ellenzéki párt terítette professzionálisan a „sztorit”. Ha mindez igaz, akkor a történet MSZP-szélsőjobb-Fidesz trükkös összejátszás eredménye volt 2006-ban.
Qui prodest
A Fidesz egyik magas rangú politikusa szerint nincs olyan olvasata az őszödi ügynek, ami ártana a kormánypártnak. Amúgy elképesztő a Fidesz és a baloldal közötti különbség, mintha egy Bayern München vs. Paks II. meccset néznénk. Első ránézésre mindenképpen igaza van, hiszen több legyet ütöttek egy csapásra. Mindenekelőtt elterelték a figyelmet a Szabadság téri szobor egyre kínosabbá váló ügyéről. Az Alkotmányvédelmi Hivatal aznap rakta ki honlapjára az inkriminált, lényeges részeknél kitakart dokumentumokat, amikor a tervek szerint a kormányzati kommunikáció bejelentette volna, hogy a kormány csak elhalasztja a Szabadság téri szobor megépítését a kampány miatt, de semmiben sem enged a Mazsihisz kérésének.