Első fokon bűnösnek mondta ki, és három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék Wolf Gyulát, a Pécsi Egyházmegye korábbi vagyonkezelőjét. A katolikus papot (egyben pápai káplánt) költségvetési csalásban, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és a számvitel rendjének megsértésében marasztalta el a bíróság, és az általa okozott kár megtérítésére kötelezte: az államnak nyolcmilliót, az egyházmegyének ötvenötmillió forintot kell fizetnie.
A csúnya történet gyakorlatilag a rendszerváltásig visszavezethető, de Wolf Gyula 1994-es színre lépésétől már nyomon is követhető. Lebukásáig akadálytalanul folytatta üzelmeit, melyek a terhére rótt cselekményeknél feltehetően sokkal szélesebb skálán mozogtak. Ezt onnan sejthetjük, hogy az egyházmegye püspökét és hálózatát 2010 őszén lebuktató, kiugrott katolikus pap, Csizmadia Zoltán, valamint az ő merészségén felbátorodó hívek összesen mintegy hatvan rendbeli bűncselekménnyel kapcsolatban tettek feljelentést. Mayer Mihály, azóta leköszönt megyés püspök és a volt gazdasági igazgató neve olyan bűncselekmények gyanúja kapcsán került a nyomozók figyelmébe, mint zsarolás, okirathamisítás, csalás, sikkasztás, pénzmosás, pénzügyi és ingatlanpanamák (Szent János Hotel, Csele Hotel, püspöki palota, máriagyűdi ferences kolostor, Gaudium Nostrum stb.), pedofília és homoszexuális zaklatás.
Ami a nyomozást illeti, annak genezise máris felveti a nagypolitika jelenlétét a folyamatban. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megszólított előadója azonnal jelezte, hogy összeférhetetlenség miatt nem ők nyomoznak majd, ám az ügy csak két hónappal később landolt először Tolna, majd Somogy megyében. Addigra a nyomok kihűltek, a bűnjelek és a felhalmozott vagyon nagy részét eltüntették – mondta forrásunknak egy kaposvári rendőr, aki rálátással bírt a nyomozócsoport kétéves munkájára. Így is több tucatnyi hatóságot kerestek meg és számos szakértőt rendeltek ki a rendőrök, illetve kihallgattak több mint kétszáz tanút. Nem egy információhordozó és áldozat azonban félelmében külföldre menekült, vagy „hallgatási pénzben” állapodott meg az egyházmegyével.