Jó biznisznek tűnik képviselőjelöltnek lenni, hiszen a választási törvény értelmében az indulók fejenként egymillió forintos támogatást kapnak az államtól. Az egyéni képviselőjelöltségnek ugyanakkor vannak buktatói is: a jelöltnek tételesen el kell számolnia a kapott forrással, valamint ha nem sikerül megszereznie a szavazatok 2 százalékát, vissza kell fizetnie a kampánypénzt.
Jóval nagyobb reményekkel kecsegtet, ha pártok indítanak jelölteket, majd országos listát állítanak, ugyanis minél több körzetben van saját emberük, annál nagyobb az állami támogatás. A pártok több százmilliós kampánytámogatásáról ráadásul nem kell tételesen elszámolni, és akkor is jár nekik, ha a választásokon egyetlen szavazatot sem kapnak. Ha azonban valaki biztosra akar menni, nem egy, hanem több pártot alapít, majd több aláírásgyűjtő íven cserkészi be az aláírásokat, hiszen az új törvény szerint egy választópolgár több jelöltet is támogathat.
Nemrég kisebb felhördülést váltott ki az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt ügye, mely ahhoz a Táncsics Péterhez köthető, aki egykoron Zuschlag János munkatársa volt. Mindkét párt székhelye Táncsics Péter ingatlanjaiban található. Lapzártánkkor a Választási Iroda döntésére vár a két jelölőszervezet. Az ÚDP 49, az ÚMP 19 egyéni jelöltet tudott állítani.
„Péter népszerű ember itt Kőszegen, vendéglátó-ipari egységet üzemeltet, még a szélsőjobboldaliakkal is jó barátságot ápol, tudom, hogy közülük is többen rájuk szavaznak majd” – mondta el lapunknak egy, a kőszegi viszonyokat jól ismerő forrásunk. Nem ez az első eset, hogy Táncsics a pártok körül legyeskedik, 2002-ben egyik szereplője volt a vasi tagtoborzási botrány néven elhíresült akciónak, amikor is mesterségesen duzzasztották fel az MSZP helyi szervezeteit.
Először az RTL Klub, majd a Heti Válasz mutatott be egy e-mailt, amelyet a párt címéről küldtek a fantomszervezetek létrehozásáról elhíresült és a börtönt is megjárt volt szocialista politikusnak, Zuschlag Jánosnak. A levél a pártot mutatja be, és a többi között csatolták hozzá az országban fellelhető idősotthonok és hajléktalanszállók listáját is. Ebből a Heti Válasz arra következtetett, hogy a „Táncsics–Zuschlag-kör alapvetően ezen intézmények »kiszolgáltatott« lakóitól szeretne ajánlásokat gyűjteni a választási induláshoz”. Táncsics Péter gyorsan cáfolta is, hogy jelenleg bármi köze lenne Zuschlaghoz, majd úgy fogalmazott, minden pártnak a belső magánügye, hogy kiket szólít meg. Hozzátette, nem bűncselekmény hajléktalanoktól és idősektől aláírást gyűjteni.
A szombathelyi körzetben az ÚDP színeiben az a Kovács Szabolcs indul, akit korábbi gazdasági ügyletei miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, valamint öt évre eltiltották a gazdasági tevékenységtől. További érdekesség, hogy a körmendi körzetben a korábban MDF színeiben politizáló Racker Bélát jelöli az ÚMP. Úgy tudjuk, Racker azért Körmend térségében száll harcba, mert bár alapvetően kőszegi, ott már „senki nem hisz neki”. Információink szerint 2010-ben Racker kezelte az MDF vasi pénztárát, ám a választási kampány ideje alatt eltűnt, és a rossz nyelvek szerint Monte Carlóban kereste Fortuna kegyeit. Racker ellen egyébként korábban büntetőeljárás is indult. A vádirat szerint Racker Béla, akit 2006-ban az MDF támogatásával választottak meg önkormányzati képviselőnek, bioetanolt gyártó üzem létrehozásának ígéretével jelképes áron szerzett meg, illetve kívánt megszerezni kőszegi önkormányzati földterületeket. Később tisztázta magát a gyanú alól, így bűncselekmény hiányában felmentették.