Húsz éve, az 1994-es választásokat követően az akkor 400 ezres szavazótáborral bíró Fidesz a legkisebb frakcióval rendelkezett a parlamentben, de négy év alatt Orbán Viktor vezetésével a jobboldal vezető erejévé nőtték ki magukat, aminek köszönhetően 1998-ban már 1,2 milliósra duzzadt a párt támogató köre. A fordulatnak – és persze a Torgyán Józseffel kötött hasznos alkunak – köszönhetően 1998-ban már kormányra is kerültek. Igaz, a Fidesznek a kedvező fordulathoz az is kellett, hogy az MDF, illetve a KDNP is válságba kerüljön, és darabokra szakadjanak, a szavazóikat pedig felszívja az Orbán Viktor vezette formáció.
A mostani választási vereséget követően annyi biztos, hogy miként 1994-ben igény volt egy új, ütőképes jobboldali erőre, úgy 2014-ben szükség lenne egy olyan baloldali pártszövetségre, amely ellensúlya és kihívója tudna lenni a regnáló hatalomnak. Az MSZP–DK–Együtt–MLP- összefogás kudarca miatt a május 25-ei EP-választásokon az MSZP, a DK és az Együtt-PM is külön indul. Mindegyik pártból azt az információt kaptuk, hogy a választást sorsdöntő állomásnak tartják arra nézve, hogy melyikük válhat a baloldal újjászervezésének meghatározó pártjává. Ellenben az is előfordulhat, hogy egy nagyarányú kudarc egyes pártok kimúlását is jelenti majd.
Az európai parlamenti választások jellemzően jóval kevésbé érdeklik a szavazókat, mint az országgyűlési voksolások. Tíz éve, 2004-ben a választókorúak 38,5 százaléka, míg 2009-ben 36,31 százaléka járult csak az urnákhoz, pedig mindkét esetben a Fidesznek nagyon fontos volt, hogy elverje az MSZP-t. Tehát ők minden erővel mozgósítottak a szavazásra. Egyébként az uniós szavazásokon leginkább a budapestiek voltak aktívak, példának okáért 2009-ben 45 százalékos részvételi arány született a fővárosban. Ez akár azt is jelenthetné, hogy a baloldal számára kedvezőbb lehet az EP-választás, hiszen a modernizációs központokban, így a fővárosban és a nagyvárosokban jelentősen jobban szerepeltek az idei országgyűlési választásokon, mint a passzívabb kistelepüléseken. A Fidesz és a baloldali összefogás például közel azonos mennyiségű szavazatot kapott Budapesten, az előbbi 340 ezret, míg az utóbbi 327 ezret.
Matematikailag azonban a külön indulás miatt – hisz legalább háromfelé, az MSZP, a DK és az Együtt-PM irányába osztódik majd a baloldali tábor – a Jobbik lehet a második a voksoláson, ami az általános vereségérzetet fokozhatja majd a baloldalon, míg Vona Gábornak lehetőséget teremt, hogy az önkormányzati választásokra jobbikos sikerpropagandát kovácsoljon. Ehhez persze az is kell, hogy Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetője a párt egymilliós táborát mozgósítani tudja. Öt éve, 2009-ben a Jobbik a 830 ezer „országgyűlési szavazójából” csak a felét, 427 ezret volt képes az EP-választásokon voksolásra bírni. Hasonló volt az arány az MSZP-nél is, ahol 1,08 millióból 500 ezret tudtak csak „leszavaztatni”, ha a jelenlegi 1,2 milliós baloldali tábor fele a három párt, az MSZP és a DK, illetve az Együtt-PM között „szétszóródik”, akkor arányaiban még úgy is tűnhet majd, hogy egyedül a Jobbik maradt meg középpártként az egymással viaskodó baloldaliak között. Egy ismert baloldali vezető a Heteknek azt magyarázta, hogy akár vereségspirálba is kerülhet a baloldal, hiszen az önkormányzati választásokra már két bukást kénytelenek a szavazóik „lenyelni”, ami végzetesen lehangolhatja az aktivistáikat és szavazóikat.
Ennek ellenére kizárt, hogy összefogjanak a baloldali pártok, mert mindegyik formációban a választási kudarc fő okát a rossz együttműködésben látják. Az MSZP vezetői közül beszéltünk olyannal, aki egyenesen Gyurcsányt és Bajnait tette felelőssé, mondván, hogy amíg ők nem léptek a színre, a szocialista párt népszerűsége lassan araszolgatott felfelé a közvélemény-kutatások mérései szerint. Az Együtt-PM stratégái ellenben a miniszterelnök-jelöltként gyenge karakterű, harmatos kampánytevékenységet mutató, „középszerű” Mesterházyban, és a negatív bélyegekkel túlterhelt Gyurcsányban találták meg a hibát. A DK táborában pedig óriási a vágy, hogy – idézzük az egyik pártvezetőt – „végre a Ferire, a Gyurcsány Ferire szavazhassanak a rajongók”.
Több jelből és bizonytalan nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon politikai pályafutásának a jövője is attól függ, hogy a különálló Együtt-PM-lista hogyan szerepel majd a voksoláson. A volt miniszterelnök egyébként bejelentette, hogy nem ül be az Országgyűlésbe, sem az Európai Parlamentbe, mi több, nem főállású politikusként tervezi a jövőjét. Egészen érthetetlen, hogy Bajnai ezt miért pont egy kampány kellős közepén jelenti be. Egyébként formálisan már nem is vezetője az Együtt-PM-nek, mivel az országgyűlési választásig szólt a mandátuma, mint a pártszövetség választási testületének vezetője. Bár egy háttérbeszélgetésen Bajnai cáfolta, hogy visszavonulna a politizálástól, de politikustársai elejtett szavaiból úgy tűnik, hogy amennyiben nem sikerül az EP-választásokon jól szerepelnie a magát progresszív baloldali pártként definiáló Együtt-PM-nek, akkor lehetségesnek tartják, hogy teljesen háttérbe vonul a volt miniszterelnök. Ez amúgy egyet jelentene azzal, hogy az Együtt-PM-projekt küldetése véget ér. Talán erre is utalhat Bajnai Gordon azon nyilatkozata, hogy az EP-kampányban úgy fog küzdeni, mintha az életéért küzdene. A kampány szlogenje pedig a „Csakazértis!” lett, hogy megmutassák, van az országban egy erős, európai tudat, Európához tartozni akarás. Az Együtt-PM vezetősége egyébként a választási vereség miatt lemondott, a kampány-üzemmód miatt EP-választást követően lesz köreikben tisztújítás.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció vezetése azonban nem jelentett be lemondási szándékot, hanem teljes gőzzel az európai parlamenti választási kampányra koncentrálnak. A párt politikusai amellett érvelnek, hogy föderalista Egyesült Európai Államokra volna szükség, amely erősebb ellenőrzési jogokkal rendelkezhetne, mint most Brüsszel, hogy megvédje a magyarokat a szerintük jogállamiságot felszámoló kormánnyal szemben.
Az MSZP helyzete eltérő a két előbbi kispárttól. Az elnökség nem ajánlotta fel a lemondását, mint az Együtt-PM-nél, de mégsincs a változatlanság hangulata, mint a DK-nál, mert a szocialisták választmánya egy rendkívüli ülésen viharos vitát folytatott. Úgy tudjuk, hogy többen élesen bírálták a pártelnököt, sőt, voltak, akik lemondását sürgették. Mesterházy Attila kritikusai azt vetették a pártelnök-frakcióvezető szemére, hogy nem a politikai tehetség és teljesítmény alapján választotta meg a munkatársait és ajánlott politikusokat az országos lista befutó helyeire, illetve delegált tagokat a különféle testületekbe, hanem a hozzá való lojalitás alapján. Ennek következtében az MSZP új elitje kontraszelektált, jelenlegi összeállításban intellektuálisan nem ellenfele a Fidesznek.
Mesterházy Attilához hű szocialisták szerint egyébként a pártelnök számára kedvezőtlen ügyek – például a Simon-ügy, az őszödi beszéd – 2010 előtt keletkeztek. Mesterházy pedig a személyzeti politikájával azt akarta elérni, hogy ne elkopott régi arcok, hanem új emberek kerüljenek a MSZP élére. Az ülésen vita robbant ki azon is, hogy rendpárti választ adjanak-e a Jobbik jelentette kihívásra. Az ülést követő harmadik napon, a heves kritikák hatására egyébként Mesterházy tett pontot a vitára azzal, hogy azt nyilatkozta: „Olyan, hogy rendpárti MSZP, nincs, nem is lesz.”
A megújulás kulcsát azonban mindenki abban látja, hogy az önkormányzati választásokra a baloldal képes lesz-e magát összeszedni. A két kisebbik ellenzéki párt számára azért is fontos az EP-választások kimenetele, mert az eredményeik függvényében tudnának tárgyalni az MSZP-vel az önkormányzati szereposztásról. Nemzetközi és hazai példák mutatják, hogy egy-egy pártcsoport önkormányzati pozíciókat felhasználva volt képes újjáépíteni magát. Nicolas Sarkozy polgármesterként tűnt fel, ő lett az 50 ezernél több lakosú francia városok valaha volt legfiatalabb polgármestere. Sikeres városvezetői tevékenysége segített abban, hogy a jobboldalt kormányra vezesse. Olaszországban a szociáldemokrácia számára évtizedekig a politikai túlélés egyik biztos tényezőjét jelentette, hogy Róma polgármestere baloldali volt. Magyarországon pedig a Fidesz egyik meghatározó „komponense” volt, hogy – például Debrecenben és Kaposváron – sikeres polgármesterekkel rendelkeztek. Így egyértelmű, hogy az önkormányzati választások jelenthetik rövid távon az esélyt a baloldal újjáépítése tekintetében.
A viharos választmányi ülésen egyébként döntöttek arról, hogy az EP-választásokat követően egy kibővített tanácskozást hívnak össze, de az önkormányzati választásokat követően tisztújítást is tartanak, ami a párt alapszabálya által kötelező procedúrák miatt körülbelül decemberre várható. Mindez azt jelenti, hogy ez az év az MSZP belső vitáitól lehet hangos. Egy szocialista politikus úgy fogalmazott lapunknak, hogy olyan az MSZP most, mint egy zuhanó repülő, melyben azon megy a vita, hogy kell-e pilótát váltani. A társaság egyik része úgy véli, hogy Mesterházyval soha nem fog győzni az MSZP, másoknak – ez az ő köre – pedig az a szent meggyőződése, hogy csak a jelenlegi pártelnök képes megmenteni a pártot.
Szocialista forrásaink szerint ennek kulcseleme lesz, hogy sikerül-e Tarlós Istvánt kiütni a főpolgármesteri székből. Úgy tudjuk, hogy Tarlós ma népszerűbb a budapestiek körében, mint a Fidesz–KDNP. Ráadásul a Jobbik szavazói között is mérhető a támogatottsága, a lakótelepi városrészekben pedig még a szocialista szimpatizánsok között is kedvelt politikus. A baloldalnak ezért olyan jelöltet kell találnia, aki az összefogás listájánál is több szavazatot képes „behúzni”. E tekintetben Horváth Csaba szocialista jelölt kapcsán sokakban kételyek fogalmazódnak meg, még az MSZP felsővezetésében is. Matematikai szempontból az MSZP tartaléka lehet az LMP, hisz a Schiffer András vezette párt 80 ezer szavazót tudott „produkálni” az országgyűlési választásokon. (A Jobbikra 106 ezren szavaztak.)
Úgy tudjuk, hogy Mesterházy és Schiffer jó kollegiális kapcsolatban állnak egymással, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy önkormányzati együttműködést tudjanak tető alá hozni. Egy biztos, hogy Schiffer semmilyen olyan együttműködésben nem vesz részt, melyben Gyurcsány vagy Bajnai is jelen van. Éppen ezért az európai parlamenti választás eredménye döntheti el, hogy a tárgyalóasztalnál ki mit is kérhet.
Botka, az örök érkező
Az elmúlt években – leginkább informálisan – többször felvetődött, hogy Botka László, a választmány elnöke vegye át az MSZP vezetését. Szeged polgármestere ugyanis egyéniben többször is győzött, városvezetőként pedig a csongrádi megyeszékhelyen biztosan védi a szocialisták pozícióit. Ráadásul kiegyensúlyozott kapcsolat fűzi a baloldal kisebb pártjaihoz, sokan úgy tartják őt számon, mint aki Bajnai Gordon egyik szocialista szövetségese volt. A probléma vele kapcsolatban, hogy évek óta csak az „esélyes” és a„lehetséges” jelzők voltak rá jellemzőek. Nem ismert, hogy valójában mit gondol az országos politikai kérdésekről. Azt sem tudni, hogy nem egy illúzió-e tőle várni az MSZP megújítását, miként az sem világos, hogy vannak-e pártvezetői ambíciói. Ráadásul, ha most őt választaná az MSZP elnökének, akkor előállhatna az a konfliktusos helyzet, ami a SZDSZ vég-óráira volt jellemző: a pártot Fodor Gábor, a frakciót Kóka János vezette. Jelenleg ugyanis Mesterházy Attilának 60-70 százalékos többsége van az új MSZP-frakcióban, hisz az országos lista első felébe tudta menedzselni a pártbéli fegyvertársait. Persze, a várakozások szerint a parlamenti politizálás súlya csökkenni fog. Az még kérdéses, hogy amennyiben az MSZP az európai parlamenti választásokon, majd az önkormányzati választásokon is a várakozásoknál rosszabbul szerepel, akkor a jelenlegi pártvezetés hogyan lesz képes a pozícióit megőrizni. Botka nagy taktikus és óvatos politikus hírében áll, lehet, hogy kivárja azt a pillanatot, amikor nemcsak egy lehetőség számára a nagypoliti-kai színrelépés, hanem mindezért cserébe olyan feltételeket is szabhat, amivel elkerülheti azt, hogy egy kétfejű szervezetet kelljen vezetnie.
2014. 04. 18. (XVIII/16)
