A miniszterelnök mindössze két embert nevezett meg a választások előtt: Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály gazdasági miniszter szinte biztos, hogy tagja lesz a következő kormánynak is. Várhatóan nem kell aggódnia Lázár Jánosnak sem, aki jelenleg a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként – tavaly nyár óta pedig a fejlesztési források elosztójaként is – tevékenykedik. Lapunk információit, miszerint Lázár a jövőben csúcsminiszterként folytathatja, több fideszes politikus is megerősítette, sőt többen hozzátették, hogy a közigazgatási rendszer is vélhetően a feltörekvő politikus fennhatósága alá fog tartozni.
A Népszabadság ellenben úgy értesült, lehetséges, hogy inkább Lázár János „visszamenne” frakcióvezetőnek. A Hetek értesülései szerint Lázár kormányzati szerepvállalása körül elsősorban az a bizonytalanság, hogy a volt hódmezővásárhelyi politikus számtalan ellenséget szerzett magának azáltal, hogy nem kerülte a konfliktust. A nyilvánosság előtt zajlott a vitája Csányi Sándorral, az OTP-csoport és a Bonafarm konglomerátum vezetőjével, az ország egyik leggazdagabb emberével, aki évekkel ezelőtt kitűnő, már-már barátinak nevezhető kapcsolatokat ápolt Orbán Viktorral. Lázár egyébként fideszes politikusokkal is konfrontált, például Balog Zoltán humánügyi miniszterrel nem zökkenőmentes a kapcsolatuk. Lázár egy közeli politikustársa úgy fogalmazott, hogy „Jani gyűjti az ellenségeket ezerrel”. Mivel az uniós pénzek „osztásának” a felügyeletére pályázik, ezért sok – pártbéli és üzleti – ellenfelet szerezhetett ezen ambíciói miatt.
Orbán Viktor kedden találkozott Navracsics Tiborral, akihez korábban az igazságügy és a már említett közigazgatás átszervezése tartozott, és megállapodtak abban, hogy a miniszterelnök-helyettes a jövőben EU-biztosként kapna új feladatokat. Bár úgy tűnik, hogy Navracsics – valamiféle bizalomvesztés miatt – már nincs a miniszterelnök szűk politikai körében, de személye az européer jobboldali értelmiséget is szimbolizálja, ezért Orbán olyan pozíciót próbálhat találni számára, ami nem jelent a párt értelmiségi holdudvarában megütközést és csalódottságot.