Az úgynevezett egységes területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme – SAPS) jövedelempótló forrásként a gazdák megélhetését, helyben maradását, és ilyen módon a vidék fejlődését hivatott szolgálni. A rendszer azonban nem teljesen váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a területalapú támogatás egyfajta befektetéssé, pénzügyi termékké vált. Nem véletlenül: 2012-ben például hektáronként átlagosan 65 400 forint járt a gazdáknak – ami több száz hektár esetében meglehetősen csinos összeget jelent, úgy, hogy még egyetlen kapavágás sem történt a szóban forgó földterületen. Ráadásul a 400 milliárdos éves forráson osztozó 170 ezer jogosult közül mindössze 10 ezren viszik el az összeg 70 százalékát. Vagyis a rendszer – értelemszerűen – az úgynevezett nagygazdáknak kedvez, akik azonban adott esetben nem is helyben élnek, és fő profiljuk nem feltétlenül a mezőgazdaság.
Ezt a rendszert alapjaiban írhatja felül a legújabb kormányzati elképzelés, amely csökkentené a nagygazdaságok területalapú támogatását, és a kisebb, úgynevezett családi birtokoknak kedvezne. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által készített és az uniós pénzek elosztásáért felelős Lázár János asztalára került tervezet információink szerint több variációt is tartalmaz ezzel kapcsolatban. Ezek lényege, hogy 150 ezer eurós támogatási összeg felett – ami nagyjából 1100 hektár után jár – 5 százalékos, 252 ezer euró felett – vagyis mintegy 1800 hektáros birtokmérettől – pedig 100 százalékos lenne az elvonás. Az sem elképzelhetetlen, hogy a két szélső érték között lenne egy középső sáv, 50 százalékos vágással.
Az intézkedés több mint félezer gazdaságot érintene: az ő zsebükből – két elvonási sáv esetén – 44,4 millió eurót (13,3 milliárd forintot) vennének ki. Egyúttal ennyivel gyarapodnának a vidékfejlesztési források.
Egy másik elképzelés azzal egészítené ki a fentieket, hogy az adott gazdaságban foglalkoztatott munkaerő költsége jóváírható lenne a levont összegből – vagyis minél több az alkalmazott, annál kevesebb lenne az elvonás. Ezzel nemcsak a foglalkoztatást igyekeznének növelni, hanem az állattartást is, ugyanis az állattartó gazdaságok jellemzően több embert foglalkoztatnak.
Sallai Róbert Benedek, az LMP agrárpolitikusa szerint az elképzelés akár támogatásra méltó is lehet – ám sok múlik a részletszabályokon. Mint mondta, 1200 hektár feletti birtokméretnél valóban nincs kiemelt szükség a területalapú támogatásokra, hiszen a termelés pusztán az üzemméretből fakadóan többnyire eleve gazdaságossá tehető. Felhívta azonban a figyelmet, hogy a gazdálkodás eredményessége nem pusztán az üzemmérettől függ, hanem a termőföld minőségétől, aktivitásától és művelési ágától is. Hangsúlyozta, hogy nem mindegy, hogy öntözhető, jó minőségű, intenzív termelésre használt szántóról, vagy maximum külterjes legeltetésre használható szikes gyepről van szó egy gazdálkodó esetében.
A honatya szerint ezen kívül érdemes lenne bekalkulálni azt is, hogy az adott gazdaság mennyi embert foglalkoztat, azaz hektárra levetítve milyen foglalkoztatási hatékonysággal gazdálkodik (ez a szempont egyébként megjelenik az elképzelések között), sőt, adott birtokméret felett akár kötelezővé is lehetne tenni a megfelelő szintű foglalkoztatottságot.
Továbbá az értékteremtő jelleget is figyelembe kellene venni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy például a napraforgónál a biobúza termelése társadalmilag hasznosabb, hiszen közvetve ugyan, de egészségmegőrző hatásai miatt csökkentheti a társadalombiztosítási kiadásokat. Sallai Róbert Benedek mindehhez hozzátette: a legnagyobb kérdés ugyanakkor az, hogy a nagygazdák meg tudják-e fúrni majd a tervezetet, mert véleménye szerint a nagygazdaságok érdekérvényesítési képessége erős a parlamentben, amit a jelenleg hatályos földforgalmi törvény is bizonyít.
Kétségtelen tény, hogy ez a tervezet olyan „nagyágyúk” érdekeit sértheti, mint Csányi Sándor, Nyerges Zsolt, illetve Leisztinger Tamás – az ő érdekeltségeik rendre ott szerepelnek a legnagyobb földalapú támogatásokat felvevő társaságok között. Közülük mindenképpen Csányi Sándor szerepe a legérdekesebb, akinek az utóbbi években igencsak elmérgesedett a viszonya Lázár Jánossal – és amennyiben a támogatási rendszert átírják, ez feltehetően nem fog javulni.
Mint ismert, Lázár korábban többek között „az ország legnagyobb uzsorásának” nevezte Csányit, aki „polipszerűen terjeszkedik” és a devizahitelesektől szerzett milliárdokkal „páváskodik”. A bankvezér sem maradt adós: a trafikbotrány kapcsán megjegyezte, úgy hallja, hogy Lázár János „egy tehetséges ember, lám, a trafikügyet is milyen sikeresen elintézte”.
Mint arról korábban már írtunk, Lázár állítólag azért neheztel Csányira, mert meggyőződése, hogy a korábban általa vezetett Hódmezővásárhely Csányi vétója miatt esett el egy szóban már megígért jelentős hiteltől. Mi úgy tudjuk, valójában a bank kockázatkezelői nem javasolták a hitelt, mert nem látták biztosítottnak a visszafizetést. Állítólag üzleti ellenérdek is állhat Lázár akciói mögött: e teória szerint a Csányi érdekeltségébe tartozó húsipari cégek betettek olyan helyi cégeknek, melyek valamiképp Lázár kapcsolatrendszeréhez köthetők. Akár így, akár úgy, a területalapú támogatások átszabása várhatóan újabb csörtére ad lehetőséget a bankelnök és a miniszter között. Nyilván ez olyan súlyú ügy, ami miniszterelnöki hatáskörbe tartozik.
2014. 05. 30. (XVIII/22)
