A Miniszterelnökséget vezető, és újabban a vidékfejlesztés felett is diszponáló Lázár János a mezőgazdasági bizottság előtti meghallgatásán gyakorlatilag Ángyán József szellemében érvelt a nagybirtokrendszer csökkentése mellett. Elképzelései szerint a mezőgazdaságban a nagybirtok arányát a jelenlegi 50 százalékos szintről 20 százalékra kellene csökkenteni. A jókora átalakítást azzal indokolta, hogy a területalapú támogatások 70-80 százaléka a birtokosok 10-20 százalékánál landol, és a vidékfejlesztési gazdasági támogatások is 70-80 százalékban nagyüzemekhez kerültek. És szerinte ez egyenes összefüggésben van azzal, hogy egy embernek milyen lehetőségei vannak falun élni.
Éppen ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kidolgozott – a Hetek által korábban elsőként nyilvánosságra hozott – irányelvek mentén alakítanák át az úgynevezett egységes területalapú támogatásokat. Mint megírtuk, ez a jövedelempótló forrás a gazdák megélhetését, helyben maradását, és ilyen módon a vidék fejlődését hivatott szolgálni. A rendszer azonban nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az évi 400 milliárdos keretből való részesedés egyfajta befektetéssé, pénzügyi termékké vált, miután hektáronként több tízezer forint járt a gazdáknak – úgy, hogy még egyetlen kapavágás sem történt a szóban forgó földterületen. 
Az új rendszerben 150 ezer eurós összeg felett – ami nagyjából 1100 hektár után jár – sávosan csökkentenék, és egy bizonyos méret felett egészen el is vonnák a támogatást. Egy másik elképzelés azzal egészítené ki a fentieket, hogy az adott gazdaságban foglalkoztatott munkaerő költsége jóváírható lenne a levont összegből – vagyis minél több az alkalmazott, annál kevesebb lenne az elvonás. Ezzel nemcsak a foglalkoztatást igyekeznének növelni, hanem az állattartást is, ugyanis az állattartó gazdaságok jellemzően több embert foglalkoztatnak.
Raskó György agrárközgazdász (képünkön) szerint a földalapú támogatások rendszerének átvarrása nem pusztán politikai előjelű lépés, hanem szakmai relevanciája is van. „Más országokban is van példa arra, hogy egy bizonyos területnagyság felett ezeknek a támogatásoknak egy részét – többnyire kisebb részét – elvonják, és a vidékfejlesztéshez csoportosítják át. Más kérdés, hogy az elvonás aránya ritkán haladja meg az öt százalékot” – fogalmazott a szakember. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azt az uniós irányelvet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie, hogy a nagygazdaságok esetében az elvonás mértékét a foglalkoztatás arányában mérsékelni kell.
„A Lázár-féle tervek akkor váltanák be a hozzá fűzött reményeket – vagyis akkor segítené a vidéken, brutális szegénységben élő embereket – amennyiben az új támogatási rendszert erre hegyeznék ki: ösztönöznék a foglalkoztatást, valamint az állattartást” – mondta. Erre azonban – tette hozzá – nemcsak a nagygazdaságoknál lenne szükség, hanem az egyéni vállalkozások (családi gazdaságok) esetében is. Ugyanis amíg a mintegy 500 nagygazdaság jelentős része bőven kiveszi a részét az állattenyésztésből, munkahelyteremtésből, és fejlesztési beruházásokból (például ők adják a tejtermelés 80 százalékát), addig az életképesnek tekinthető területen tevékenykedő, összesen 25 ezer családi gazda háromnegyede a szántóföldi, gépesített növénytermesztésben „utazik”, nem alkalmaz senkit, és alig fejleszt. Nincs is rá szükségük: a búza, napraforgó vagy repcetermesztés a lehető legjobb üzlet az egyén szempontjából. Évi 50-60 nap munkával ugyanis – az átlagos 74 hektáros birtokmérettel számolva – 12-13 millió forint nettó jövedelemre tesznek szert, amiből 5 millió forint az uniós támogatás. „Az is érdekes szociológiai vizsgálat tárgya lehetne, hogy ezeknek – a Fidesz által támogatott, a földtörvény által még inkább helyzetbe hozott – gazdáknak a többsége az egykori TSZ-ek vezető tisztségviselője volt, az Antall-kormány idején őket hívták zöldbáróknak” – jegyezte meg Raskó György.
Az agrárközgazdász szavai tehát meglehetősen árnyalják azt a kormányzati érvelést, miszerint a „nagyok” szivattyúzzák ki a pénzt a vidékből: éppen ellenkezőleg, ők a leginkább felkészültek arra, hogy fejlesszenek, vertikális integrációt hozzanak létre, vagyis összefogva a termelési láncot feldolgozott mezőgazdasági termékeket állítsanak elő. Raskó György szerint mindezt Lázár Jánosnak is tudnia kell, hiszen maga is részvényese az ország egyik legnyereségesebben működő agrárcégének, a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-nek. „Pontosan tudja, hogy az ilyen nagyok annak köszönhetik életképességüket, hogy folyamatosan fejlesztenek, és nem vesznek ki osztalékot. Ő sem. A cég egyébként közel 200 főt foglalkoztat, és övék az ország egyik legjobb tehenészete is évi 12-13 millió liter tejjel. Évente 800-900 ezer euró uniós támogatást kapnak, szerintem megérdemelten” – fogalmazott Raskó.
2014. 06. 20. (XVIII/25)
