Innentől kezdve nem a cselekmény érdekelt elsősorban, hanem az, hogy kivel sikerül azonosítani a fenti neveket, már csak azért is, mert a könyv alcíme: A káosz éve és a magyar elit háborúja.
Úgy olvastam végig a 2015-öt, hogy a láthatóan valós vagy a valósághoz közeli szereplők tulajdonságait folyamatosan jegyzeteltem. (A köztes, lényegtelen részeket, például az oldalakon keresztül taglalt autós jelenetet és társait nagyvonalúan átugorva, három óra alatt letudhatjuk a művet.)
A főszereplő egy bizonyos André. A fenti szempontok alapján érdektelen figura. Korábban a francia titkosszolgálatnak dolgozott mint kommandós, most éppen étteremtulajdonos Budapesten. A rendőrök összeverik, mert szép szóval nem akarja eladni a jól menő üzletét egy ügyvédnek, akiről később kiderül, hogy Kocsis Zsolt oligarchának dolgozik. Az egyik leggazdagabb magyar, Kocsis Zsolt olyan oligarcha, aki mindent le akar nyúlni, és ebben jó társa Kengyeles Sándor, szintén oligarcha. André üldözni kezdi Kocsist, mert nem kívánja bagóért átadni az éttermét, továbbá bosszantja, hogy megverték, és hogy Fruzsika nevű kislánya bántalmazásával fenyegetik. Kocsis azt se tudja, ki az az André, hiszen ha meg is kívánta az éttermét, nyilván nem személyesen akarja elvenni tőle. Ráadásul sokkal nagyobb problémákkal küzd: a magyar miniszterelnök eltávolításán fáradozik oligarchatársaival egyetemben, mivel a magyar miniszterelnök vissza akarja metszeni az oligarchák elharapózott hatalmát.
Annak érdekében, hogy Magyarország miniszterelnöke 2015-ben egy fiktív személy lehessen, Frei megváltoztatta a történelmet: Gyurcsány Ferenc 2006-ban lemondott, az őt követő Orbán Viktort és a Fideszt pedig elsodorta a 2008-as gazdasági válság.
Frei miniszterelnöke – „Ferenc” – ennek ellenére egyértelműen Orbán Viktor. Olyan kifejezéseket használ, mint „ezt mérte rá a sors”, „szabadságharc”, „nem leszünk Brüsszel gyarmata”. Retorika szintjén erősen antikommunista, vidéki, szereti a sportot, az utóbbi időben pocakot eresztett. Egyik államtitkára – csak nem Ángyán Józsefről mintázta Frei? – arról beszél, hogy maffiacsaládok uralják a magyar vidékfejlesztési stratégiát. A miniszterelnök viszont a Nyugat hanyatlásáról „papol”, és extra adókat vet ki. Egy szó mint száz, nem nehéz azonosítani.
A fent említett oligarchák hiába ármánykodnak, a miniszterelnök nem kíván lemondani. Ekkor jön a B terv: Kocsis Zsolt bérgyilkost küld a kormányfőre. Felrobbantják alatta a BAH-csomóponti felüljárót. (Freihez köthetően a „bérgyilkos + magyar miniszterelnök” kapcsolat már másodszor jön napvilágra: emlékezetes, hogy 2001-ben riportot közölt egy állítólagos orosz bérgyilkossal, aki azt mondta, egymillió dollárért megölné Orbán Viktor akkori miniszterelnököt. Juszt László szerkesztő-riporter Moszkvába utazott, ahol állítólag kinyomozta: Frei nem valódi bérgyilkossal, hanem egy kisstílű bűnözővel készített interjút, ami valójában a miniszterelnök számára volt kedvező. Az RTL sűrű elnézések közepette tulajdonképpen kirúgta Freit. Frei azóta is ragaszkodik a saját igazához.)
De visszatérve a regényhez: a miniszterelnök likvidálásával párhuzamosan a magyar oligarchák nevében Kocsis oligarcha egy Amerikában élő magyar nőt arról győzköd, hogy vállalja el a megüresedett kormányfői posztot. Mindez, ha még nem említettem, azért történhet meg, mert a 2015-ben csalással megnyert választás után anarchikus állapotok alakulnak ki Budapest utcáin, az oligarchák pedig úgy vélik, csak egy új kormányfő képes lecsillapítani a kedélyeket. Egy olyan, aki ugyanakkor a zsebükben van, így tovább folytathatják üzelmeiket. A történet végére André utoléri az immár Svájcban pihengető Simon Zsolt oligarchát,
és két ezüst halkéssel a tölgyfaasztalhoz szegezi a kezeit. Ami-nek súlyosan egészségkárosító hatása kisvártatva beigazolódik.
A sztori még Belmondón is túltesz: van itt Üzbegisztán, Mogadishu, sivatag, rakéta, Fruzsikára gyújtott óvoda, megmérgezett ivóvíz és hosszú lábú stewardess. Erre mondták régen, hogy olyan, mint a Fradi-kolbász: mindent bele!
Van azonban erénye is a könyvnek: Frei 2013-ban megírta, ami most, 2014 nyarán kezd nyilvánvalóvá válni: a magyar miniszterelnök ugyanis tényleg összezördült néhány Fidesz-közeli nagyvállalkozóval (akik persze nem oligarchák, mert Orbán Viktor szerint oligarcha az, aki a gazdasági befolyását politikai befolyássá konvertálja, erről pedig Magyarországon szó sem lehet, legalábbis a Fidesz oldalán).
De vajon mennyire azonosíthatóak be Frei oligarchái? Simonka Antalt sajnos nem tudtam dekódolni. A Kocsis Zsolt–Kengyeles Sándor párosra adódik egy kézenfekvő tipp: Simicska Lajos és Nyerges Zsolt.
Frei azt írja, a miniszterelnök és Kocsis egyetemi barátok. Kocsis az egyik leggazdagabb magyar. Magyarországon szinte sosem mutatkozik. Képes úriember módjára is viselkedni, de ha kijön a béketűrésből, minősíthetetlen hangnemben ordítozik.
2011 körül oligarchatársaival felrúgták „a korábbi várúrral” kötött megállapodást az állami megrendelésekből származó extra profit 70:30 százalékos felosztásáról. Frei szerint Kocsis a miniszterelnök egyetlen valódi ellenfele. Kengyeles Sándor kisebb oligarcha, akit Kocsis a miniszterelnök baráti kérésére vett maga mellé üzlettársként.
Frei könyvében végül elbuknak az oligarchák – hála Andrénak, a bátor étteremtulajdonosnak és kommandósnak –, ez azonban nem jelenti azt, hogy a miniszterelnök győzne. Úgy tűnik, a szerző egyik féllel sem szimpatizál. Az igazi csalódás azonban a beígért Habony Árpád: a miniszterelnöknek tényleg van egy mindig a háttérben dolgozó médiatanácsadója, a nyilvánosság elé soha nem álló valódi sajtófőnök, „marketingtehetség, a kormányhoz hivatalosan nem köthető miniszterelnöki bizalmas, családi jó barát, az utolsó olyan ember, akiben teljesen megbízott”. De ennyi. Se több, se kevesebb.
2014. 07. 25. (XVIII/30)
