A múlt héten a fővárosban a Margit híd budai hídfőjénél egy 41 éves férfi váratlanul belerúgott egy idős nőbe, aki az érkező villamos elé esett, ami elgázolta őt. A nő belehalt a sérüléseibe. „Áron, aki ezt a nénit megölte, a gimnáziumban a barátom volt. Aztán lassan megőrült. Mindenki próbált neki segíteni, de nem lehetett. Évek óta hajléktalanként élt, belekötött az emberekbe, volt börtönben többször, hozzánk néha becsengetett. Ma pedig megölt egy embert. Miért kellett ezt megvárni? Sok barátja volt, és mindenki próbált segíteni, de nincs erre rendszer, ha ő nem akar bevonulni a pszichiátriára, nem viszik be, csak ha vér folyik. Sokszor lecsukták, de sose vitték kezeltetni, pedig reménykedtünk, hogy végre kiszűri a rendszer” – ezt Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező írta Facebook-bejegyzésében az elkövetőről, A. Áronról. A férfi egy budai, II. kerületi elitcsaládból származik, egyetemre járt, majd lassan leépült, utcára került, és alkoholista lett, ami nyilván nem tett jót kibontakozó skizofréniájának sem. Skrabski Fruzsina vádolja az elkövetőt (bár „a régi Áron meghalt, az új Áron pedig olyan volt, mint valami állat, nem gondolkodott, nem tudta, mit miért tesz, járta az utcákat, belekötött az emberekbe, félt, ivott, lopott”), és vádolja a pszichiátereket, rendőrségi pszichológusokat is. Áron ugyanis kezelés alatt állt, a tettét megelőző nap engedték ki a pszichiátriáról, és többször került agresszív magatartása miatt a rendőrség látókörébe is.
„Az ilyen esetek megelőzése nagyon nehéz, kezelt betegek esetén is, lehetetlen előre kiszűrni a bűnelkövetőt. Azzal egy pszichiáter sem tudna egyetérteni, hogy az összes beteget be kell zárni. Amíg nem követnek el bűncselekményt, addig nem lehet őket fogva tartani, még ha tudhatóan agresszív, antiszociális személyről is van szó” – válaszolta Funk Sándor pszichiáter a megelőzést, a szakemberek felelősségét firtató kérdésünkre. Mint mondta, nem lehet előre látni tudathasadásos elmebetegség esetén sem, hogy mit fog tenni az illető, bármikor kitörhet rajta agresszív roham, gyógyszerezés esetén is, ez nem olyan, mint a védőoltás. Az ilyen tragédia kiszámíthatatlan, az illető maga sem tudja előre, mit fog csinálni. Puszta diagnózis nem elég az elzáráshoz, már csak azért sem, mert rengeteg beteg közül csak nagyon kevesen követnek el bűncselekményt: a skizofrén betegek aránya a népességen belül tartósan 1 százalék körüli, és tízezer skizofrénre öt elkövető jut. Ez jóval kisebb arány, mint a teljes népesség bűnözési aránya, még azzal együtt is, hogy nagy a látencia a skizofréniát vagy a hasonló pszichiátriai betegségeket illetően: sokukra csak bűncselekmény esetén irányul figyelem, ráadásul a kezeltek jelentős része sem szedi a gyógyszerét, mivel nincs betegségtudata. Ennek ellenére ritkán veszélyeztetik a környezetüket, akkor is főleg a családtagjaikat, az nagyon ritka, hogy idegenre támadnának, tehát ez egy sok szempontból ritka, agresszív megnyilvánulás volt. Mellesleg az összes többi kegyetlen bűncselekmény kivédésére sem tudunk módszert – az USA-ban naponta gyilkolnak embereket, és Funk szerint ezek kevesebb mint tizedét követik el elmebetegek.
A betegek kényszergyógykezelése, bezárása két esetben lehetséges: egyrészt amikor bűncselekmény esetén, igazságügyi elmeszakértői javaslat alapján ezt jogerős bírósági ítélet mondja ki, másrészt akkor, ha a beteg pszichotikussá válik – elveszti valóságérzékelését –, elmebetegség alakul ki, és az állapota veszélyeztetővé válik, akkor orvosilag el lehet rendelni a zárt kezelést, de csak addig, amíg állapota jobbra nem fordul, és akkor ki kell őt engedni. Ez azt jelenti, hogy ha meghatározott ideig jól viseli magát, akkor elbocsátható, miközben a delikvens gyakran pontosan tudja, milyen viselkedést várnak el tőle ahhoz, hogy kiengedjék. Nincs köztes helyzet: vagy kint van, és nem tudni, mi van vele, vagy be van zárva, ha súlyosan veszélyeztető az állapota. Megoldás lehetne az úgynevezett közösségi pszichiátriai ellátások megteremtése, ami a lakókörnyezetükben megfelelően felügyelt és ellátott betegeket jelenti, de ennek nálunk nincsenek meg a feltételei.
Nyilván a képhez tartoznak a pszichiátriai ellátás hiányosságai is, az orvos- és szakápolóhiány, az egészségügy alapból nincs felkészülve közveszélyes személyek féken tartására, még zárt osztályokon sem, ehhez mind a személyi, mind a tárgyi feltételek hiányoznak. Az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) bezárása is egyértelműen súlyos hiba volt, az ingatlan máig használaton kívül van, a betegek pedig a kerületi gondozókig, esetleg a kórházi pszichiátriákig juthatnak el. Németh Attila, az OPNI utódjaként egy éve megnyílt Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója áprilisban úgy nyilatkozott: előreláthatóan 2016-ban kezdi meg működését náluk a 30 férőhelyes kiemelt biztonsági fokozatú pszichiátriai osztály, ahol a különösen agresszív, a hagyományos zárt részlegen sem kezelhető betegekkel foglalkoznak majd, akik veszélyt jelentenek a betegtársakra vagy a személyzetre.
A nem beszámíthatónak ítélt, erőszakos bűncselekményeket elkövetők kényszergyógykezelését az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) végzik. Esetükben az újabb bűncselekmény megelőzése is cél. Valószínű, hogy A. Áront is ide fogják bezárni, ahol legfeljebb 5 évig tartanak bent egy beteget vagy addig, amennyi időre börtönbüntetést kapott volna beszámíthatóság esetén. Az IMEI után szükség esetén kórházi pszichiátriára, esetleg pszichiátriai gondozó otthonba kerülhetnek át a betegek, de ezeken a helyeken többnyire helyhiány van. Súlyosabb esetben elvileg akár életük végéig is az IMEI-ben maradhatnak – ez Funk szerint „nagyon ronda hely” –, de a gyakorlat azt mutatja, hogy 5 év múlva kiengedik őket.
2014. 08. 08. (XVIII/32)
