Józsefváros vezetése és a kerületben nyolc évig tűcsereprogramot végző Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drog-ambulancia Alapítvány viszonya tavaly év végén romlott meg drámai gyorsasággal. A kerület idén januárban felbontotta velük az együttműködést, új Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot gründolt, amelybe ők már nem fértek be (a korábbi szakmai elnök a Kék Pont igazgatója, Rácz József professzor volt), és nem fogadta el a 2013-as szakmai beszámolójukat sem – így az önkormányzattól korábban szinte ingyenesen bérelt helyiségek díja megötszöröződött. Miután a főleg állami pénzből működő alapítvány ügyfélforgalma év eleje óta folyamatosan emelkedett (napi 120 kliens, fejenként 10-15 szúrással), ugyanakkor a tűcserére fordítható forrásaik nem bővültek, ráadásul a BRFK felrúgta a szolgáltatás környékére vállalt igazoltatási stopot, a kékpontosok augusztusban úgy döntöttek, hogy lehúzzák a rolót a Józsefvárosban.
A kerület vezetése az ügy kapcsán arra hivatkozik, hogy magukra maradtak a problémával, miután a szomszéd kerületek nem kívánnak részt vállalni a drogháborúból; valós tűcsere helyett tűosztás történik, amely a kábítószer-bűnözést is bevonzotta Józsefvárosba; a Kék Pont nem teljesítette a drogszemét begyűjtésére vonatkozó szerződéses kötelezettségét, ezért a játszóterek, óvodák, kapualjak reggelre megteltek a belövések kellékeivel. Párbeszéd azóta sem jött létre a vitázó felek között, viszont született egy, az önkormányzatot elmarasztaló ombudsmani jelentés, amelyből hatalmas botrány kerekedett, miután a Magyar Nemzet címlapon hozta, hogy – a birtokukba került levelezésből úgy tűnik, mintha – a biztos hivatala előzetesen egyeztetett a vizsgálatot kezdeményező Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel arról, hogy mikor lásson napvilágot a dokumentum.
Erre mondta Kocsis Máté polgármester, hogy a „droglobbi befészkelte magát az ombudsmani hivatalba”, és az ombudsman jelentése egy „politikai rendelésre született, koncepciózus, a TASZ által írt” dokumentum. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rubovszky György, a parlament igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke pedig az ombudsmani hivatal hitelvesztéséről értekezett, és megidézték Székely Lászlót a bizottság elé. A zárt (!) ülésen a biztos végül meg tudta győzni a felajzott honatyákat, hogy az ominózus – egyébként májusi – levelezés semmiféle módon nem befolyásolta a szeptemberben nyilvánosságra hozott jelentés elkészültét. Mulasztás nem történt, Székely ombudsman marad.
Mi lesz a drogosokkal?
Budapesten öt drogambulancia van, ebből kettő a Kék Ponté (Ferencváros és Békásmegyer), egy a Drogprevenciós Alapítványé az V. kerületben, egy a Nyírő Gyula Kórházé, és végül a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak van egy Soroksáron. A budai oldal ellátását biztosító drogambulancia az OPNI-nál volt, és annak megszűnésével el is tűnt. Az ambulanciákon tűcsereprogram értelemszerűen nem működhet. A fővárosban jelenleg négy fix és egy mobil tűcsereállomás üzemel. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2012-es
adatai szerint az ilyen programokban megjelent kliensek 35 százaléka a Kék Pont segítségével jutott steril fecskendőhöz, augusztusig gyakorlatilag minden harmadik kiadott tűt az alapítvány kezelt.
A jelenleg működő tűcsereprogramok sem anyagilag, sem szakemberek vonatkozásában nem alkalmasak arra, hogy átvegyék a Józsefvárosban megszűnt program klientúráját – nyilatkozta lapunknak Barna Erika, a Kék Pont kommunikációs vezetője, aki úgy véli, hogy a tűcsere „nem maga a megoldás, hanem bejárást biztosít egy ellátórendszerbe, amelyben viszont már valódi segítséget lehet nyújtani”. Az ilyen ártalomcsökkentő projektek jelentősége abban áll szerinte, hogy addig is minimalizálható általuk a járvány kockázata a drogos populációban, amíg a pácienseket sikerül becsatornázni egy rehabilitációs eljárásba. Jellemzően a HIV- és hepatitisfertőzések jelentenek veszélyt a vénás droghasználókra, és beszámolója szerint 2006 óta idén tavasszal akadt fenn ismét HIV-fertőzött – egy hajléktalan prostituált – a szűrőjükön.
Barna Erika elmesélte, hogy egy idő után sem a szaktárca egyre apadó pályázati forrásaiból, sem civil támogatóik adományaiból nem tudták fedezni az éves szinten körülbelül 30 millió forintos költségigényű tűcsereprogramjukat. Szerinte az a tény, hogy a kábítószerrel leginkább fertőzött kerületekben a civil ártalomcsökkentők nem kapják meg a megfelelő anyagi és szakmai támogatást a munkájukhoz, pregnánsan mutatja, hogy a témáról nem zajlik valódi társadalmi diskurzus. „Enélkül pedig szinte lehetetlen érthetővé tenni azokat a szakmai szempontokat, amelyek alapján a probléma kezelhető, és külföldön egyébként kiválóan működik” – mondja a kommunikációs vezető, és leginkább a döntéshozói szándékot hiányolja a hazai programok támogatásához.
„Aki az ombudsmani jelentésről szóló médiahíreket elolvassa, annak az a benyomása alakulhat ki, hogy a drogháború alfája és ómegája a tűcsereprogram” – mondta el lapunknak Gávay Zoltán, a Fiatalokat, Egészséget, Családot Segítő Közhasznú Egyesület (FECSKE) elnöke, hozzátéve: ennél sokkal cizelláltabb a helyzet, noha a tűcsere nélkülözhetetlen szelete a probléma megoldásának. Egy fővárosi biztonsági céget is működtető szakember úgy tapasztalja, hogy az állandó helyszínek nagyon megterhelik a közvetlen környezetet: a programok környékén mind az intravénás szerhasználók száma, mind az általuk eldobált drogszemét mennyisége is jelentősebb. Ezért is akceptálható az érintett kerületek lakosainak tiltakozása – mondja Gávay –, ugyanakkor az is igaz szerinte, hogy ha az elmúlt években megvalósult volna egy tehermegosztáson alapuló összefogás a kerületek között, akkor nem jött volna létre a jelenlegi helyzet például a Józsefvárosban. Hasonlóan a Kék Pont szóvivőjéhez, ő is kiemelten fontosnak tartja, hogy a tűcsere ne csak az ártalomcsökkentésről szóljon, hanem segítse a szerhasználókat az ellátásba való bekerülésben. És ebben a vonatkozásban érdekes kérdés, hogy hol húzódik a segítségnyújtás határa. Vagyis attól még, hogy alacsony küszöbű szolgáltatásról beszélünk (gyakorlatilag nulla az adatszolgáltatási kötelezettség), eltekinthetünk-e az ellátottak – legtöbbször tapasztalható – változással kapcsolatos motiválatlanságától.
„Az értékrendünkből fakadó megközelítés alapján egy kábítószer-fogyasztó nem bűnöző, és bár elfogadhatatlannak tartjuk a drogliberalizációt, nem értünk egyet azzal sem, hogy egy spangli miatt valaki börtönbe kerülhet” – vallja a szakember, aki eleinte iskolák környékén szervezett megelőző drogfigyelő járőrszolgálatot, majd a hatalmas igény és az igazgatók az oktatási intézmények falai közé szólították kollégáival együtt drogprevenciós előadások megtartására. Ennek nyomán ismerték fel, hogy a csellengőket könnyebb megszólítani a játszótereken és találkozóhelyeken, mint a tantermekben, így azóta Budapest-szerte jelen vannak utcai programjaikkal. Gávay szerint ez is kínálatcsökkentés, hiszen azokból a közösségi terekből, ahol ilyen tevékenység zajlik, kiszorítható a kábítószer.
2014. 10. 03. (XVIII/40)
