A napenergia hasznosítása terén Magyarország utcahosszal van lemaradva nemcsak Nyugat-Európához, hanem a környező országokhoz lépest is. Mint Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke a Heteknek elmondta, 2013 végén nálunk összesen 36 megawattnyi teljesítményű napelem volt telepítve, miközben Romániában 1680 megawatt, a cseheknél 860 megawatt, a szlovákoknál pedig 280 megawatt. Ennek ellenére a piac hazai szereplőinek nem feltétlenül volt okuk panaszra: az utóbbi három évben évente háromszorosára nőtt a telepítések volumene, szinte „felrobbant a piac”. Jelenleg 700 hazai vállalkozás működik ebben a szektorban, és vannak közöttük gyártó cégek is.
Kiss Ernő elmondta: már javult a napenergiával kapcsolatos beruházások megtérülési ideje is, ami jelenleg átlagosan tíz év. Ez ugyan Németországban öt-hat év, Romániában pedig három év, de még így is megéri befektetésként tekinteni egy ilyen fejlesztésre. Az elnök szerint ugyanis, ha valaki bő egymillió forintot költ arra, hogy napelemek révén önellátóvá teszi az otthonát, akkor évi 10 százalékos hozammal kalkulálhat, ami jóval több, mintha a jelenlegi alacsony kamatok mellett bankban tartaná a pénzét.
Mint kérdésünkre elmondta, a viszonylag hosszú megtérülési időnek két oka van. Az egyik az, hogy a villamos energia európai szinten nálunk a második legolcsóbb, különösen a rezsicsökkentés óta.
A másik, hangsúlyosabb ok a kiszámíthatatlanság: a zöldáram átvételi árát például évenként újraszabályozzák. Ezért miközben világszinten ömlik a kockázati tőke ebbe az iparágba, nálunk maximum a pályázatok vagy az olcsó növekedési hitel lehet a bővülés motorja.
Ebben a piaci helyzetben teljesen váratlanul érte a napenergiával foglalkozó vállalkozókat, hogy január 1-jétől kilogrammonként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetniük minden forgalomba helyezett napelem panel után. A szakma nemcsak az egyeztetés hiánya miatt döbbent meg, hanem azért is – mondja Kiss Ernő –, mert a napelemeknek maximum a gyártásuk terheli a környezetet, működésük közben értelemszerűen nem termelnek szén-dioxidot, több évtizedes élettartamuk végén pedig 97 százalékban újrahasznosíthatóak. Megjegyezte: érthetetlen, hogy ezeket az eszközöket még az 57 forintos termékdíjjal terhelt akkumulátoroknál is veszélyesebb kategóriába sorolta a törvényalkotó.
Az elnök kérdésünkre azt is elmondta: ez a termékdíj egy nettó 40-60 ezer forintos napelempanelt mintegy 5 százalékkal drágít meg, ami önmagában nem tűnik soknak, ugyanakkor tovább növeli a magyar cégek versenyhátrányát. A környező országokban ugyanis termékdíj sem terheli ezeket a termékeket, és a forgalmi adó is kisebb. A németeknek például – miután náluk 19 százalékos a napelemek áfája – több mint 10 százalékos árelőnyük van, de már „rárepültek” a magyar piacra a szlovák konkurens vállalkozások is. Ezzel párhuzamosan pedig növekszik a feketekereskedelem.
Kiss Ernő úgy véli, hogy az új szabályozás hátterében vagy figyelmetlenség, esetleg hozzá nem értés áll, vagy az, hogy az energiastratégiáját az atomenergiára és a földgázra alapozó kormány fékezni akarja a zöldenergia térnyerését.
A meglehetősen ellentmondásos „környezetszennyező napelemek” szóösszetételt V. Németh Zsolt, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára egyébként azzal igyekezett megmagyarázni egy televíziós műsorban, hogy egy uniós direktíva határozza meg az elektromos és elektronikus berendezések begyűjtését és mintegy 75 százalékos újrahasznosítását – márpedig ebbe a kategóriába tartoznak a napelemek is (mint ahogy a szélerőművekben használt generátorok és vezérlőegységek). Az államtitkár hangsúlyozta: a termékdíj nemcsak attól függ, hogy egy termék mennyire szennyezi a környezetet, hanem attól is, hogy az újrahasznosítás mennyire bonyolult. Márpedig a napelemek esetében ez nem megoldott.
Csanaky Lilla, az Energiaklub munkatársa a Heteknek kifejtette: az elektronikus és elektronikai eszközök kezelése és újrahasznosítása kapcsán valóban létezik egy európai uniós direktíva, amelyet a tagországoknak 2014 februárjáig kellett (volna) beilleszteni saját jogrendszerükbe. Az uniós előírás ugyanakkor meghagyja a szabad mozgásteret arra vonatkozóan, hogy az adott állam milyen megoldást válasszon. „Ez azt jelenti, hogy nem szükséges feltétlenül környezetvédelmi termékdíjjal terhelni a napelemeket. Nem véletlen, hogy a külföldi gyakorlat sem ez. Többnyire a gyártók gyűjtik össze a kiszolgált eszközöket. Ez a megoldás azért is jobb, mert a cégek érdekeltek az újrahasznosításban, hiszen így olcsóbban állítják elő az új termékeiket” – magyarázta a szakértő. Bár a költségvetésnek mindez rövid úton 100 millió forint körüli bevételt hozhat, Csanaky Lilla szerint ez nem akkora összeg, hogy ezért egy piac által is jól szabályozható feladatot magára vállaljon az állam – bár az is igaz, hogy erre még nem most lesz szükség, hiszen 20-25 év a napelemek élettartama.
Hozzátette: az sem igazán világos, hogy Magyarországon miért nem helyeznek nagyobb hangsúlyt a zöldenergiára. Ma már nem magyarázat a magas ár és a túl hosszú megtérülési idő: a napelemek ára 2011-ben csaknem a felére esett vissza. Egyfajta magyarázat lehet, hogy a kormány által preferált atomenergiához hasonlóan a zöldenergia is – legalábbis az időjárásfüggő megoldások – nem könnyen szabályozható technológiák, és ha mindkettőt támogatják, akkor az elektromos hálózat jelentős fejlesztést igényelne.
2015. 01. 16. (XIX/3)
