Az elmúlt 25 évben ellenzéki kezdeményezésű népszavazás két ízben volt sikeres, viszont mindkét esetben később rendszerváltó jelentőségűnek bizonyult. Először az 1989-es „négyigenes” népszavazáskor, amely teljesen más mederbe terelte a rendszerváltást azáltal, hogy a köztársasági elnök megválasztását a parlamenti választás utánra halasztotta. Másodszor pedig 2008-ban, amikor a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról a Fidesz által kezdeményezett referendum szétrobbantotta a másfél évtizeden át Magyarország meghatározó hatalmi tömbjeként működő MSZP-SZDSZ koalíciót.
2008-ban az Alkotmánybíróság annak ellenére engedte át a népszavazási kezdeményezést, hogy az egyértelműen költségvetési kérdéseket érintett, márpedig ilyen kérdésekről elvben nem lehetett volna népszavazást tartani.
„Itt tulajdonképpen az akkori alkotmánybírósági többség és az ellenzék együttműködésének eredményeképp jöhetett létre egy népszavazás, amely egyértelmű ellenzéki sikert hozott, és gyakorlatilag megpecsételte a Gyurcsány-kormány sorsát, kikövezve az utat a Fidesz 2010-es kétharmados győzelméhez” – emlékeztetett Hack Péter jogász, tanszékvezető egyetemi tanár.
Hack szerint lehet, hogy a Gyurcsány-kormány jobban járt volna, ha a népszavazás előtt módosítja a referendum által célba vett törvényeket, és ha már népszavazásig jutott a helyzet, akkor megkíméli magát a vereségtől és lemond.
„Ha van egy ügy, ami iránt nagy indulat van az emberekben, akkor ez az indulat előbb vagy utóbb utat tör magának, és minél jobban elnyomják ezt az indulatot, annál erőteljesebb formában tör később felszínre” – tette hozzá. Ezt támasztotta alá a 2004-es népszavazás is a kettős állampolgárságról, amelyet a Magyarok Világszövetsége kezdeményezett, s amely bár a viszonylag alacsony részvétel miatt eredménytelen volt, az ügyben képviselt baloldali álláspont tartós szégyenfoltja maradt a Gyurcsány-kormánynak.
Ritka volt a sikeres referendum
Az 1989-es és a 2008-as kezdeményezésen kívül sikeres ellenzéki indíttatású népszavazásra nem volt példa az elmúlt 25 évben. Ennek az is oka volt Tóth Zoltán szerint, hogy a Sólyom László által elnökölt Alkotmánybíróság kifejezetten ellenezte a közvetlen hatalomgyakorlás bármilyen formáját, és a mindenkori Országgyűlés sem írt ki szívesen referendumokat. Ilyen körülmények között vérzett el 1995-ben a Munkáspárt által indított NATO-ellenes népszavazás, amit, bár teljesen jogszerű kezdeményezés volt, a Parlament mégis elutasított. 1997-ben aztán, a népszavazási törvény érvényességi feltételeit enyhítő módosítás után maga a szocialista kormány írt ki az ügyben népszavazást, amit sikerrel végig is vitt, akárcsak később a 2003-as EU-csatlakozási referendumot.
A mostani kezdeményezők dolgát nehezíti, hogy a népszavazási törvény 2013-ban sokat változott. „A 2013-as népszavazási törvénynek egyértelmű célja, hogy ne lehessen népszavazást tartani, kivéve, ha azt a Fidesz akarja. A döntő fordulat az érvényességi küszöb visszaemelése a korábbi 50 százalékos részvételre, amit eddig kizárólag az 1989-es népszavazás tudott teljesíteni” – értékelte a Heteknek a fejleményeket Tóth Zoltán. Hack Péter azonban a jogszabályi feltételek átalakításánál is problémásabbnak tartja a feljebbviteli fórumok függetlenségének csorbulását, szerinte így teljesen formálissá válik a népszavazás intézménye.
„A szociális népszavazásnak 3 millió igennel volt elsöprő ereje, ezt megismételni, sőt felülmúlni csak óriási szervezettség és közérthető politikai hívószavak esetén lenne lehetséges, de ezeket most nem látom biztosítottnak” – mondta Hack Péter. Szerinte a civilek 19 kérdése fontos ügyeket érint, de könnyen fennakadhatnak a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szűrőjén. S ha netán átmennek, akkor is kétséges, hogy ilyen bonyolult megfogalmazásban alkalmasak-e arra, hogy tömegeket mozgósítsanak velük. Ehhez szerinte egészen elementáris kormányváltó közhangulatra lenne szükség.
2015. 03. 27. (XIX/13)
