1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégezték Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik erdélyi katonai felkeléssel próbálták destabilizálni az 1848–49-es megrázkódtatás után éledező Habsburg Birodalmat. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2012-ben fordult az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőihez és gyülekezeteihez, a magyar pártokhoz és szervezetekhez, hogy a „székely vértanúk” kivégzésének évfordulóját nyilvánítsák a „székely szabadság napjának”, és erről minden évben emlékezzenek meg a kivégzések színhelyén, „Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában”.
Az idei Székely Szabadság Napja sokáig emlékezetes marad. Egyrészt azért, mert a marosvásárhelyi rendezvény megtartását a helyi hatóságok nem engedélyezték; másrészt pedig a budapesti Hősök terén rendezett megemlékezésen elhangzottak miatt. Itt György-Mózes Árpád részben épp a marosvásárhelyi tiltásra reagált, amikor az Iszlám Államhoz hasonlította Romániát, mivel szerinte a román hatóságok döntéseikkel hetente „fejeznek le” olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog. Reagálásában a román külügyminisztérium leszögezte: egy ilyen kijelentés nem felel meg az európai szellemiségnek, és elfogadhatatlan.
A diplomáciai botrány rávilágított, hogy a székelyföldi autonómia ügye a rendszerváltás utáni magyar–román viszony neuralgikus pontja lett. A román sajtó a konfliktus kezdetét 1998 környékére teszi, amikor az először kormányra került Fidesz bálványosi szabadegyetemeinek központi témájává lett az autonómia kérdése, mások a kettős állampolgárságról szóló 2004-es magyarországi népszavazáshoz, megint mások Románia 2007-es uniós csatlakozásához kötik a kérdés napirendre kerülését, ám tény, hogy a Ceausescu előtti kommunista Romániában a magyar többségű területek autonómiája nem volt tabu.
2015. 03. 20. (XIX/12)
