„A Fővárosi Főügyészség feljelentésként értékelte az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a Budapest Szíve programra vonatkozó jelentését, és annak alapján a főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el” – közölte a Hetek megkeresésére a Fővárosi Főügyészség. Azt követően kerestük meg a hatóságot, hogy a Népszava megírta: a 15 milliárd forintos Budapest Szíve (BSZ) program kapcsán az OLAF visszaéléseket állapított meg.
A három projektből álló BSZ keretében készült el a Belváros Főutcájának elkeresztelt sétálóutca-tengely. Megújult a Március 15. tér és környéke, felújították a Károly körutat, és átépítették a Petőfi Sándor utcát, illetve a Károlyi Mihály utcát. Az OLAF azért illetékes az ügyben, mert a beruházás jelentős része európai uniós támogatásból valósult meg.
A hivatal azt kifogásolta, hogy a 2009-ben kiírt közbeszerzési eljárás során egyetlen induló volt, s így a két pályázati kiíró, az V. kerület, illetve a főváros végül versenytárs hiányában elfogadta a pályázati árnál 10-15 százalékkal magasabb ajánlatot.