Jelen állás szerint majd’ ötven országban fogják látni a moziba járók a filmet; ráadásul az észak-amerikai forgalmazást a Sony nyerte el, aminek köszönhetően nem tűnik irreálisnak, ha elérhető közelségben érezzük legalább az Oscar-jelölést. A Saul fiát Magyarországon hivatalos forgalmazásban csak június 11-től vetítik a mozik, így ma még nem tudjuk, hogy a hazai nagyközönség hogyan reagál majd a filmre. Ám könnyen lehet, sőt szinte bizonyos, hogy az említett jogeladásoknak köszönhetően e megrendítő, a készítőktől és a befogadótól egyaránt nagy odaadást követelő dráma lesz az a produkció, amely az Andy Vajna-féle Nemzeti Filmalap által támogatott filmek közül a legnagyobb bevételt éri el a világ pénztárainál.
***
Ez pedig kifejezetten érdekes fejlemény. Vajnáról sokfélét lehet gondolni és mondani, ám tény, hogy egyedül az általa irányított szervezet volt az, amely végül pénzt adott Nemes Lászlónak a Saul fia elkészítésére. Bár a filmtervet Cannes-ban, egy speciális programban fejlesztette a korábban remek rövidfilmjei okán hírnevet szerzett, az egész estés terepen azonban tapasztalatlan rendező, hiába házalt tervével finanszírozót keresve. A Saul fia közel négyszázmilliós költségvetését a filmalap állta, s Vajna korábbi nyilatkozatai is arra engedtek következtetni: hisz a film értékeiben, látja az erejét. Igaz, az óriási cannes-i felhajtás aztán őt is meglepte, viszont őszintén örült neki, s magához képest kifejezetten visszafogottan beszélt saját érdemeiről.
De vajon mit szólna a fejleményekhez az a pár évvel ezelőtti Andy Vajna, aki ugyan fontosnak tartotta a fesztiválszereplésekkel kecsegtető szerzői darabokat, de nem kifejezetten bennük látta a magyar film jövőjét? A filmalap elsőrendű céljaként a Hollywoodból (többször) hazatért egykori producer a magyar közönség bizalmának elnyerését, vagyis a szórakoztatást jelölte meg – vagyis a filmalap által kezelt közpénz elköltésekor kifejezetten a tömegfilmek előállítása élvezett prioritást. 2010 után Vajna számtalanszor megjegyezte, hogy Magyarországon hiányoznak a jó forgatókönyvek, a magyar nézőnek a magyar film szinte szitokszó, a pénzek elosztásáért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) katasztrofálisan működött, s hogy mindezen változtatni kell. Neki is látott: bár formálisan a vezérigazgató Havas Ágnes lett a filmalap vezetője, kormánybiztosként egyértelműen Vajna szava dönt a hazai filmipar ügyeiben. Vajna kétségkívül keménykezű főnök, a konfliktusoktól sem riad vissza. Ám ez a cikk most nem stílusáról, modoráról és személyiségéről szól, hanem működése eddigi eredményeiről.
***
A jelenlegi állás pedig azt mutatja: a közönség elkezdte nézni a magyar filmet. Az olyan, amerikai tucatkomédiák sémái szerint legyártott kommersz produkciók, mint a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát vagy a Swing közül az első kettő meghaladta, a harmadik pedig megközelítette az egyre inkább alapelvárásnak megjelölt százezres nézőszámot. Árpa Attila gengsztermozijának folytatása, az Argo 2. épp a napokban érte el ezt az eredményt – bár ennél a filmnél valószínűleg dupla ennyire számítottak, egy ideig ezért még biztosan elszerepelget a vásznakon. Ha a cél az volt, hogy a nép szórakozzon, akkor Vajna tulajdonképpen elégedett lehet, még akkor is, ha olyan, a kitűzött célhoz képest szolidan teljesítő próbálkozások is szerepelnek az alap portfóliójában, mint a Dumapárbaj, vagy olyan csúfos bukás is rontja a kommersz koncepció eddigi mérlegét, mint a műfaján belül is rettentően kínos Mancs.
De mi a helyzet a „nem vígjátékokkal”? Mikorra várható a „nagy kereskedelmi robbanás”? És legfőképpen, mi a helyzet az úgynevezett rétegfilmekkel? Nos, 2015 nyarának elején nagyon úgy tűnik: még mindig a szerzői típusú film a legérdekesebb Magyarországon, sőt, meghökkentő módon a közönség elkezdte szeretni ezeket a filmeket, miközben nem nagyon láttunk „vígjátékon kívüli” zsánerfilmet. Sehol egy műfajtiszta krimi, pláne egy horror vagy egy sci-fi – meglehet, utóbbiakra hiába is várunk a közeljövőben. Nemcsak azért, mert kifejezetten költségigényes egy-egy ilyen mozit összehozni, hanem talán azért is, mert – és ezt talán ideje tudomásul venni – a magyar filmgyártás ebben nem igazán jó. A publikum kezd ráérezni, milyen magyar filmeket is szeretne látni: olyanokat, amelyek technikailag világszínvonalúak tudnak lenni, miközben karakteres nemzeti önképet, világlátást képviselnek.
2015. 06. 05. (XIX/23)
