Orbán Viktor idén nem „überelte” a tavalyi, illiberális demokráciáról szóló, vitatott, azonban világhírűvé vált beszédét, ennek ellenére volt olyan tudósítás (Bloomberg), amelyben – vélhetően a magyar miniszterelnök elégedettségére – éppen a mostani előadását állították szembe a Francois
Hollande által szorgalmazott Európa-politikával. A francia államfő – kicsit az Egyesült Államok mintájára – az Európai Unió föderatív átszervezésének szószólója, többek között azt javasolja, hogy az eurót használó 19 országnak saját kormányt kellene felállítania, saját költségvetéssel és külön parlamenttel. Ezzel szemben Magyarország erős EU-t akar, de visszautasítja azokat a kísérleteket, amelyek az Egyesült Államokat tekintik mintának.
Orbán Viktor egyik fő gondolata az volt, hogy a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Az újkori népvándorlás esetében pedig nemcsak az a kérdés, hogy mi magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk.
A magyar miniszterelnök a bevándorlást a bal-jobb politikai skálán is elhelyezte, miszerint az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát, és úgy tekinti, hogy a bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül. (A jelenlegi migrációs hullám előtt a német Gerhard Schröder próbálkozott a szabályozott migrációval, az úgynevezett Zöld kártya programmal, de nem tudta ezt teljesen kivitelezni. Az angol Tony Blair azonban sikeres bevándorlási programot volt képes létrehozni. Mindkét országban ma már megemelkedett a bevándorlást elutasítók aránya. Igaz, az unión belüli szabad munkaerő-áramlást elutasítók száma is – szerk.)
Orbán álláspontja annyiban leegyszerűsítő, hogy jelenleg a legtöbb úgynevezett nyugat-európai ország (Németország, Franciaország, Svédország és Olaszország) közös európai megoldást szeretne kormányuk „pártállásától” függetlenül, mert ők a migráció célországai. A törésvonal elsősorban Kelet és Nyugat között húzódik, hisz a nyugatiak éppen szabadulni próbálnának az őket célba vevő bevándorlóktól, például a keleti és az északi perem-tagállamokat is befogadásra késztető úgynevezett – egyelőre önkéntes – kvótarendszerrel.
Ettől függetlenül abban sikeres Orbán Viktor és párttársai kommunikációja, hogy a magyar baloldalt sikerült betolnia abba az amúgy a felmérések szerint egyáltalán nem népszerű pozícióba, miszerint ők a bevándorlás pártján állnak. Ezzel kapcsolatban a Fideszben az a közvélekedés, hogy a magyar baloldal katasztrofális, a migráció valós problémáját kezdetben tagadó, érdemi alternatívát nem kínáló kommunikációja is kellett ahhoz, hogy ez az üzenet, „stigma” rögzüljön. „Nemcsak a menekültkérdés mint jól kiválasztott közpolitikai téma az oka csupán, hogy optimistább a hangulat a Fideszben, hanem az is, hogy számos belső kérdést sikerült rendezni. A kommunikáció és a kormányzás újjászervezése is megtörtént” – mondta lapunknak egy ismertebb kormánypárti politikus.
2015. 07. 31. (XIX/31)
