Szabad György zsidó polgári család gyermeke volt, akinek rendhagyó, figyelemre méltó sors jutott osztályrészül. 1945-ig szerzett élményei alapvetően meghatározták szemléletét, felfogását a magyar történelemről, amit azután előbb tudományos munkásságában fejtett ki, majd amikor lehetősége adódott rá, politikai szerepvállalásában is megjelenített.
Édesapja Trianon után, a súlyos zaklatások ellenére sem volt hajlandó feladni magyar állampolgárságát, ezért a család 1932-ben Kolozsvárról Budapestre költözött. Olyan erős hazafias szellemet örökölt, hogy azt a Magyarországon egyre erősödő, intézményes antiszemitizmus sem ingathatta meg. Ez utóbbival neki is szembesülnie kellett: 1942-ben, miután érettségizett, továbbtanulási kérelmét a numerus claususra hivatkozva elutasították. Kertésztanoncnak jelentkezett az 1842-ben alapított MIKÉFE-be (Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület), melyet még Kossuth és Battyhány támogatásával vettek fel az országosan bejegyzett céhek közé.
A MIKÉFE 1908-ban alapított bentlakásos kertészképző telepe egyfajta korai kibucként működött a Keresztúri út
130–134-ben. Körülbelül kilencven holdon gazdálkodtak: volt virág- és konyhakertészet, szőlészet, faiskola, üvegházak, szántóföldi mezőgazdaság, tehenészet, méhészet, baromfitenyésztés. Az elsődleges tevékenység a virágtermesztés volt, a telep a húszas években az ország legjelentősebb kertészetévé vált, és a legelegánsabb fővárosi virágboltoknak lett a beszállítója. Imaterem is volt itt, ahol péntek este és nagyünnepekkor tartottak imát. Szabad György az itt tanultakat hasznosítva 1945 után első feleségével egy kisebb, öröklött birtokon maga is mintagazdaságot létesített, amit 1950-ben mint „kulákbirtokot” államosítottak.
Másfél évi tanonckodás után Szabad Györgyöt munkaszolgálatra hívták be, ahonnan megszökött, és egy önfeláldozó családtag segítségével elrejtőzött. Majd a „málenkij robot” következett, ahonnan szintén sikerült kereket oldania.
A felszabadulás követően ilyen előzmények után logikusan vezetett az útja a budapesti tudományegyetem történelem-levéltár szakára, továbbá a Független Kisgazdapártba, melyből 1946-tavaszán, látva a kommunisták feltartóztathatatlan előretörését, kilépett. Ettől kezdve tudományos pályát futott be, kis kitérővel. Az 1956-os forradalom idején az egyetemi forradalmi bizottság tagjává választották, de utóbb sikerült kimagyarázkodnia.
A 19. századi magyar társadalmi és gazdasági fejlődéssel, illetve politikatörténettel foglalkozó művei nemcsak elmélyült történelmi, közgazdasági, irodalmi műveltségről tanúskodnak, de „előtanulmányokat” jelentettek az 1989-90-es rendszerváltáshoz is. Szabad György – Antall Józseffel együtt – azon történészek közé tartozott, akik a 19. századi politikai hagyományt, mindenekelőtt Kossuth Lajos és Deák Ferenc munkásságát, illetve a dualizmus korszakát azért is tanulmányozták, hogy tanulságokat vonjanak le, elméletileg előkészítsék Magyarország függetlenné válását, a parlamenti demokrácia újjáteremtését. Kiemelt figyelemmel vizsgálta a magyar polgári átalakulás korszakában előtérbe került nemzeti és demokratikus törekvéseket. Foglalkozott az önálló államiság történeti kérdéseivel, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerre alapozandó jogállamiság és az abszolutista törekvések közötti konfliktusokkal.
Szabad György a rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tanácskozásán. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak. Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában, és – Antall József és Sólyom László mellett – az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó, higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-ai megállapodásnak.
Az 1990-es választásokon az MDF győzött, Szabad György a párt budapesti listájáról került be a parlamentbe. Az MDF és a legnagyobb ellenzéki erő, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megállapodása értelmében május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé, és az államfői teendőket ellátó házelnök, az SZDSZ-es Göncz Árpád helyett ideiglenesen a házelnöki teendők ellátásával bízták meg.
Házelnökké augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Emlékezetesek voltak fejből mondott, választékos beszédei. Az 1994-es választásokon ismét az MDF parlamenti képviselője lett, két év múlva azonban belső viták miatt többedmagával kilépett a pártból és annak frakciójából, s az újonnan alakult Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. 1998-ban az MDNP nem jutott be a parlamentbe, így ő sem szerzett parlamenti mandátumot. Szabad György 2001-ig maradt az MDNP tagja, ezt követően visszavonult az aktív politizálástól.
Rendszeres vendége volt a Fidesz rendezvényeinek, mégis váratlan volt, hogy Orbán Viktor első útja 2014-ben hozzá vezetett, miután biztossá vált a párt győzelme. Orbán ezt azzal indokolta, hogy „a személyes tiszteleten túl fontos, hogy az előttünk járó nemzedék lehetővé tette a szabad választásokat”.
Szabad György 2015. július harmadikán, kilencvenegyedik életévében halt meg. Markáns alakját nemcsak a művei és tanítványainak emlékezete őrzi, de tevékenysége nyomot hagyott az utóbbi negyedszázad magyar politikai fejlődésén is.
2015. 07. 10. (XIX/28)
