„Lazítani akartam” – ezzel magyarázta a Blikknek Kucsera Gábor, hogy miért fogyasztott kokaint a július első felében megrendezett szolnoki kajak-kenu válogató idején. Évek óta nem értem el jelentős eredményt sportolóként, ha nem tudtam volna nyerni a szolnoki második válogatón, az minden bizonnyal versenyzői karrierem végét jelentette volna – mondta rövid magyarázatában a világbajnok kajakos, aki csak a bulvárlapnak volt hajlandó nyilatkozni. Kucsera elismerte, hogy a „lazításhoz” a „legrosszabb utat” választotta, amiért, mint mondta „egy életen át szégyellni fogom magam”.
Miután a versenyző elismerte, hogy hibázott, így válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük – reagált az ügyre Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója. A Magyar Antidopping Csoport a felülvizsgálati eljárást követően értesíti majd az esetről a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget – tette hozzá.
Nem meglepődtem, hanem egyesen megdöbbentem – ezt mondta az ATV Híradójának Storcz Botond, a kajak-kenu szövetség vezetőedzője. Storcz arról nem tud, hogy Kucsera azért nyúlt-e a droghoz, hogy fokozza sportteljesítményét – a kokainnak ugyanis a szakértők szerint ilyen hatása is van –, ez azonban ilyen időszakban doppingvétségnek is számít – tette hozzá a sportvezető. Ebből kifolyólag teljesen más eltiltási tételt is von maga után, mint a tavaszi, „szezonon kívüli” kokainügy. Storcz arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az egyedüli, amely minden eszközt bevet azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő.