Mindketten jogászok, de a jogi vagy üzleti karrier helyett inkább az újságírást választották. Nem lenne kényelmesebb egy bankban vagy egy multinál nyugis állásban dolgozni, ahelyett, hogy este 9-kor híradót vezessenek? Szenvedély vagy exhibicionizmus? Küldetéstudat vagy egy sima foglalkozás?
Bombera Krisztina: Nálam a jog iránti érdeklődést éppen az újságírói munka váltotta ki: már mögöttem volt jó pár műsor, sok-sok forgatás és interjú, mikor beültem újra az ELTE-n az iskolapadba. Rettentően érdekelt a közjog, az alkotmányjog, a büntetőjog, úgy éreztem, felkészültebb és jobb újságíró lehetek a jogi egyetem elvégzésével. Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy az agrárjog magolása közben nem éreztem úgy, hogy a jogi egyetem elvégzésének az ötlete – már két meglévő diplomával a hátam mögött – talán mégis elhibázott ötlet volt. De utólag nem bántam meg, és úgy hozta az élet, hogy volt is szerencsém jogi jellegű feladatokban részt venni. Az exhibicionizmus nehéz kérdés, főleg nőknél… Szóval szeretem azt gondolni magamról, hogy nem vagyok képernyő- vagy nyilvánosságfüggő. Amikor épp Amerikában élek, nagyon élvezem, hogy totál civil vagyok. De amikor egyszer ezt a férjemnek büszkén el is mondtam, halkan hozzátette: csakhogy tévéképernyőre dolgozom magyar hírműsorokba, szinte mindig, az Egyesült Államokból is.
Simon András: Nyugis állás egy multinál? Szerintem ez önellentmondás. Csináltam azt is, és nem kényelmesebb. Van egy angol mondás: all the good jobs are gone – az álomállások már elfogytak. Nagyon szerencsés ma az, aki szereti is, amit csinál, hiszen sokan annak kell örüljenek, hogy egyáltalán van állásuk. Én szerencsés vagyok, mert csak olyan dolgokkal tudok foglalkozni, amiben kedvem is lelem. Televíziózom, tanítok, embereknek és vállalatoknak segítek abban, hogy jobban, hatékonyabban működjenek. Híradózni pedig különösen érdekes és jó munka. Ráadásul a feladat természetéből fakadóan folyamatos személyes jelenlétet csak az adás előtti óráktól igényel. Ezért van lehetőségem mással is foglalkozni.