„Ha (…) a nemzetközi tesztekben a magyar oktatás teljesítményének felmérésekor azt látjuk, hogy az iskolákból kikerülő gyerekek képességei rosszabbak, mint az előző nemzedéké voltak, (…) az iskolai teljesítmény, a megértés, a szövegértés, a problémamegoldás képessége nem javul, hanem romlik, akkor baj van. A magyar gazdasági sikernek a kulcsa az, hogy jó minőségű képzést kapjanak a gyerekeink, de az a képzés életszerű legyen, összeköthető és használható legyen a gazdaság szükségleteivel, és így erősítse Magyarország gazdasági teljesítményét” – állapította meg a miniszterelnök december 4-ei rádióinterjújában a romló PISA-felmérésekre is utalva. Mint emlékezetes, a legutóbbi, 2012-es mérések többek között a gyengén teljesítők további eredményromlását, azaz az egyenlőtlenségek növekedését hozták ki. A friss OECD-kimutatásban is a leghátsó mezőnybe tartozunk mind az esélyegyenlőség, mind az oktatásra fordított állami kiadások tekintetében.
Orbán szavaiból sokan kormányzati önkritikát véltek kiolvasni az oktatási rendszer erőltetett központosítása miatt, ám Lázár János egy héttel későbbi nyilatkozata egyértelműsítette azt. A miniszterelnökségi miniszter ugyanis kijelentette, hogy senkit sem érdekel a működésképtelen és deficites Klik miatt felháborodott pedagógusok véleménye, ami azt vetíti előre, hogy folytatódik a szakmai egyeztetéseket nélkülöző, kétes sikerű oktatáspolitika.
A központosított oktatás egyik válságterületét az államosított tankönyvpiac jelenti: a veszteségessé vált ellátórendszerben az egyentantervhez illeszkedő egyentankönyvek, pontosabban kísérleti tankönyvek színvonala miatt rendre botrány tör ki. Legutóbb a 9. évfolyam gimnáziumi történelemtankönyvéről jelent meg egy 95 oldalas, részletes szakmai bírálat, melyet a Történelemtanárok Egylete (TTE) adott ki. Mint írják, elfogadhatatlannak tartják, hogy a tankönyv hemzseg a hibáktól, pontatlanságoktól, ellentmondásoktól, következetlenségektől, ugyanakkor előfordulnak benne indokolatlan ismétlődések is, és az egyes részanyagok – fő- és fülszövegek, ábrák, térképek, digitális segédanyag, munkafüzet stb. – nem lettek összehangolva egymással.