Az MSZP-t a fénykorában az jellemezte, hogy többféle baloldali irányzat gyűjtőhelye volt, az urbánus liberálistoktól a vidéki képviselők között erősebb népi baloldalig, a szakszervezetisektől a marxista kollektivizmus felé hajló ősbalosokig. Az elmúlt 25 évben ezek a csoportok kőkemény csatákat vívtak a belső fórumokon. Az eddigi alapszabály ebben az ideológiai vitában nem kívánt igazságot tenni, hanem egy teljesen semleges szöveget tartalmazott az MSZP eszmeiségéről. Egyebek mellett azt, hogy „az MSZP a nemzetközi szocialista-szociáldemokrata mozgalom része, tagja a Szocialista Internacionálénak, és mint az Európai Unió tagállamában tevékenykedő párt, tagja az Európai Szocialisták Pártjának. Vállalja és vallja a szociáldemokrata pártok nemzetközi közösségének értékeit”.
A mostani kongresszus újdonsága az, hogy ebbe a szövegbe bekerült a magyar népi értékek és hagyományok tisztelete. Úgy tudjuk, ennek egyrészt az a célja, hogy dokumentáltan cáfolják a Fidesz azon állítását, miszerint az MSZP nemzetietlen politikai erő lenne. Másrészt a MSZP mai vezetésében egyre többen észlelték, hogy még a baloldali táborban is erősödött a szimpatizánsok nemzeti érzelme. Harmadrészt az MSZP vezetésében többen úgy vélik, hogy a párt vesszőfutásának az egyik oka, hogy a 2002 és 2010 közötti kormányzás időszakában megbillent a párt ideológiai egyensúlya, és az MSZP voltaképpen liberális politikát folytatott, ami miatt viszont tömegek fordultak el a párttól. A jelenlegi magyar politikai térképen a liberálisok utódjának a Demokratikus Koalíciót látják (vagy próbálják láttatni) az MSZP vezetői. Az MSZP vezérkarának a fő mondása, hogy ők a „markáns baloldali párt”, amely azonban nemzeti jellegű is.
Előválasztás lesz az új csodaszer?
Az elmúlt hónapokban a megosztott és szétesett magyar baloldalnak (legalább 8 közepes, kicsi és minipárt található ezen a politikai térfélen), különösen a baloldali értelmiségnek a vesszőparipája lett, hogy miként lehetne megelőzni a 2014-es „összefogás-katasztrófát”, amikor az MSZP, a DK és az Együtt-PM több hónapos veszekedés és szerencsétlenkedés után egy olyan választási koalíciót hozott tető alá, amely leszerepelt a választásokon. S miközben a baloldali pártok alkudoztak, zsarolgatták egymást, addig a Jobbik megerősödött, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Annyira jól „sikerült” a baloldali összefogás, hogy sem a DK-nak, sem az Együtt-PM-nek nem lett frakciója az új Országgyűlésben.
A baloldali értelmiség új megoldási javaslata hónapok óta az előválasztás intézményének a bevezetése. Az Egyesült Államokban az egyes pártok regisztrált választói szavazhatnak a párt elnökjelöltjeiről; az előválasztást arra használják a jelöltek, hogy a helyi közösségekben ismertek legyenek. A „showra” (például Donald Trump szerepléseire) a média is kiemelten kíváncsi. Európában Franciaországban és Olaszországban gyakorlat, hogy a baloldali pártok egyfajta előválasztást tartanak. A 2006-os olaszországi választáson győzelmet arató Olajfa-koalíció létrejöttét nyílt előválasztás előzte meg, így került Romano Prodi professzor a kereszténydemokratáktól a kommunistákig tartó, Berlusconi-ellenes választási koalíció élére.
Ám az olasz baloldali pártoknak összesen 2-3 millió (!) tagjuk van, tehát egy előválasztás igazi tömegrendezvénnyé válik akkor is, ha csak a párttagok körében tartják meg – nagy kérdés, hogy az MSZP miként emelne ilyen eseménnyé egy előválasztást, amely a tervek szerint a 106 egyéni választókörzetben induló jelöltek kiválasztására szolgálna. Mindenesetre az új alapszabályban lehetőségként szerepel az előválasztás módszere.
2015. 12. 04. (XIX/49)
