A CSOK mint a „rendszerépítés” eszköze

Tellér vörös fonala

A miniszterelnök 2014-es, nagy vihart kavart tusnádfürdői beszédének elhangzása után a Népszabadság írt arról, hogy Orbán „illiberális demokráciáról” szóló gondolatmenetének alapja egy néhány hónappal korábban a Nagyvilág című folyóiratban megjelent tanulmány, amelynek szerzője Tellér Gyula. Bár Tellért a 2014-es tusnádfürdői beszéd elhangzása után néhányan „Orbán új ideológusának” nevezték, a valóságtól mi sem áll távolabb (a beszédről és Tellér Orbán pályafutásában játszott szerepéről lásd: Leszámolás a rendszerváltás rendszerével, Hetek, 2014. augusztus 15.).
Az 1934-ben született szociológus-műfordító, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ alapító tagja számos más SZDSZ-alapítóval együtt az 1994-es MSZP–SZDSZ koalíciókötés után lépett ki a liberális pártból, és lett a Fidesz körül formálódó jobboldali holdudvar kulcsfigurája.
Tellér gondolkodásának központi eleme voltaképpen ekkortól, azaz 1994-től kezdve a „rendszerváltás rendszerének” természete, illetve az a kérdés, hogy hogyan léphet ki az ország – persze az általa támogatott magyar jobboldallal az élen – a rendszerváltás utáni időszak belpolitikájának fokozódó ígéretlicitre és nyakló nélküli költekezésre épülő politikájának csapdájából. Ez a kérdés vörös fonalként húzódik végig 1994 utáni életművén.
Az első, az 1990 után létrejött politikai rendszer természetével foglalkozó írásai már a szocialisták visszatérését eredményező 1994-es országgyűlési választás napjaiban megjelentek a Magyar Nemzetben (A rendszerváltás rendszere I-II., 1994. május 26. és június 2.). Az Orbán Viktor és a Fidesz-vezérkar gondolkodására több évtizede meghatározó befolyást gyakoroló Tellér a következő évtizedekben többször, 2004-ben a Heti Válaszban, 2009-ben a Nagyvilágban tért vissza a kérdésre, majd következett a már emlegetett 2014-es, az Orbán-rendszer születéséről és a rendszerváltás rendszerének felszámolásáról szóló dolgozat (Született-e „Orbán-rendszer” 2010 és 2014 között?, Nagyvilág 2014. március).

A „harmadik réteg”