A magyarországi munkaerő-piaci helyzetet, ezen belül a ki- és bevándorlás alakulását is figyelemmel kíséri az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézete által évente kiadott kötet, a Munkaerőpiaci tükör. A legfrissebb, 2015-re vonatkozó kiadvány bemutatóján elhangzott, hogy a tavaly kezdődött migrációs hullám elérhető hazai statisztikák híján kimaradt a kötetből. A menekültcunaminak az uniós országok munkaerőpiacára gyakorolt hatása igazából csak az elkövetkező években fog megnyilvánulni és a Brexit következményeit is egyelőre csak találgatni lehet. Így a közép-kelet-európai országoknak a nyugat-európai országokba irányuló, munkavállalási célú migrációját indokolt önmagában vizsgálni. Mint Farkas Károly, a kötet szerkesztője bevezetőjében utalt rá: a munkaerő-piaci elemzések, adatok publikálásával a politikai döntéshozók munkáját is segíteni szeretnék.
„Az elvándorlás terén 2004 óta egy tartós, gyorsuló növekedés figyelhető meg, melyet csak 2008-ban a válság tört meg átmenetileg” – mondta el Hárs Ágnes vezető kutató a bemutatón. A régió más országáihoz képest Magyarországon késve indult be az elvándorlás: 2007 után egy enyhe, majd 2010 óta egy erőteljesebb növekedés formájában. Ám a kivándorlás mértékét tekintve – a becslések szerinti 5 százalékos lakosságaránnyal is – még mindig jócskán elmaradunk a migrációban éllovas Romániától, Lengyelországtól, Bulgáriától vagy a balti államoktól, ahol rögtön az uniós csatlakozást követően jelentős növekedésnek indult a kivándorlók száma. A régióban egyébként Csehország és Szlovénia kimaradt az elvándorlási hullámból.
A kötetből kiderül, hogy Magyarországon a 2010 után gyorsan növekvő migráció fő iránya az Egyesült Királyság volt, majd 2011-től a teljesen megnyitott osztrák és különösen a német munkaerőpiac felé is jelentősen megnőtt a kiáramlás. Az elsődleges célország Németország lett, utána az Egyesült Királyság, majd Ausztria következik, de számos más ország is megjelent (Hollandia, Svédország, Spanyolország, Olaszország). A szakemberek hangsúlyozzák a migrációs statisztikák pontatlanságát, így az elérhető hivatalos adatok összevetésével gyakran csak becslések, tendenciák állapíthatók meg.
A rendelkezésre álló hivatalos adatok szerint 2014-ben legalább 330 ezer honfitársunk dolgozott külföldön, a számuk évente 30-40 ezer fővel nő, a hazautalt pénzek pedig már a GDP 3-4 százalékát teszik ki, ami közel ezermilliárd forintot jelent éves viszonylatban. A különböző adatforrások egyértelműen a közép- vagy felsőfokú szakképzettséggel rendelkezők, a hajadonok/nőtlenek, a fiatalok – és enyhén a férfiak – túlsúlyát mutatják a kivándorlók között, míg a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya elenyésző. A legtöbben a Dunántúlról, Észak-Alföldről, illetve Észak-Magyarországról mennek el, és elsősorban nem a munkanélküliek vagy az inaktívak, hanem a munkahellyel rendelkezők vándorolnak el. A Munkaerőpiaci tükör arra is felhívja a figyelmet, hogy a hazai munkáltatóknak 2015-ben már egyre több területen kellett szembesülniük a szakképzett munkaerő hiányával (egészségügy, építőipar, vendéglátás stb.).
Ami a magyarok rövid vagy hosszú idejű külföldi munkavállalási, illetve letelepedési terveit – azaz a migrációs potenciált – illeti, a Tárki adatai szerint 2012 volt a csúcs, amikor az emberek közel egyötöde akart kimenni. Ez az arány jelenleg 13 százalék, azaz ma minden nyolcadik magyar felnőtt elmenne. Rövid távú munkához Ausztria, hosszú távúhoz továbbra is Németország és az Egyesült Királyság a jellemző úti cél. Sajtóértesülések szerint a hazai munkaközvetítő irodák forgalma a brit EU-szavazás óta megugrott: úgy tűnik, sok magyar előre hozná kivándorlási tervei megvalósítását az Egyesült Királyságba, mielőtt még megszületik a kilépésről szóló megállapodás.
A Brexit miatt most nagy figyelem irányul az Egyesült Királyságban élő magyarokra. 2016 elején a tartósan az Egyesült Királyságban élő magyarok száma meghaladta a 94 ezer főt, ami a 2011-es létszámnak több, mint a kétszerese volt. S míg a Németországba költözőkre a szakmunkások, a 40 év felettiek és a házas (férfiak) relatív túlsúlya jellemző, addig az Egyesült Királyságba előszeretettel mennek a fiatalabbak (40 év alattiak), az egyedülállók, illetve a felsőfokú végzettségűek. A kötetből az is kiderül, hogy a szakmunkások és a diplomások eltérő migrációs stratégiát folytatnak: míg a felsőfokú végzettségűekre a hosszabb távú, családdal együtt történő kivándorlás a jellemző, addig a szakmunkások kiemelkedő arányban vannak jelen a rövid távú, a családot hátrahagyó, valamint az ingázó munkavállalók között.
Az Egyesült Királyságban munkát vállaló kelet-közép-európaiak között 2011 óta a második legdinamikusabban növekvő bevándorló csoportot a magyarok alkotják. Bár az ott élő honfitársaink foglalkoztatottsága igen magas (83 százalék), és az átlagos arányt messze meghaladja köztük a magasan kvalifikáltak aránya, a legtöbben képzettséget nem vagy kevésbé igénylő munkát végeznek. A magyar bevándorlók több mint negyede vállal munkát a szálloda- és vendéglátóiparban, s a többi migránscsoporthoz képest magasabb köztük a szociális és egészségügyi dolgozók aránya is, illetve a közösségi, szociális és egyéni ellátásban dolgozóké is.
A kötet egyik szerzője a visszatérők arányára is próbál becslést adni. A hazai hivatalos adatok és tükörstatisztikák alapján azt állapítja meg, hogy a 2008-as válság utáni időszakban 25-42 százalék között volt azok aránya, akik visszatértek Magyarországra. Elsősorban Ausztriából, másodsorban Németországból, legkevésbé az Egyesült Királyságból jöttek haza. A hazatérők jellemzően stabil párkapcsolattal vagy házassággal rendelkező, gyermekes személyek, akik hazatérve is elhelyezkedtek, többnyire teljes idejű munkakörben, és kiemelkedő arányban egyéni vállalkozók lettek. A legfőbb ok a visszatérésben a család és a barátok hiánya volt.
2016. 07. 08. (XX/27)
