Nagy port kavart tavasszal az „orvosbárók” által uralt egészségügyről írt cikkével Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója. A korábban újságíróként ismert Lantos nemrég a Mancsnak adott interjúban ismét a nyilvánosság elé tárta javaslatait. Véleménye szerint az egészségügy feudális rendben működik, élén egy szűk, néhány ezer fős kórházi orvoselittel, amelynek tagjai évi 12-100 millió forint adózatlan hálapénz-jövedelemmel rendelkeznek, saját hűbérükként rendelkeznek a kórházi infrastruktúrával és a beosztottakkal, s ellenérdekeltek a jelenlegi korrupt és elavult ellátórendszer racionalizálásában.
„Az, hogy egy szűk csoport a közfinanszírozott rendszert a magánérdekeinek megfelelően eltérítheti az optimálistól, nemcsak a 70 milliárd forint adózatlan jövedelem – a hálapénz – miatt felháborító. A korrupciónak van egy ennél sokkal súlyosabb hatása: az, hogy ennek a pénznek a tízszeresét téríti rossz irányba, vagyis itt már 700 milliárdról beszélünk. A közfinanszírozott gyógyítókasszában 900-1000 milliárd forint van. Vagyis csak 2-300 milliárd megy a megfelelő helyre, a többi 700 meg olyan kórházakba és osztályokra, valamint ellátásokra, ahol és ahogyan nem lenne szabad beteget gyógyítani, mert rossz a felszerelés, nincs elég orvos vagy nem elég gyakorlott, esetleg nincs elég beteg sem” – taglalta az interjúban Lantos, aki szerint a magánegészségügyre plusz 300 milliárd forintot költünk. Hozzátette, hogy a szerkezetváltást az orvostudomány fejlődése is indokolja, hiszen a korszerű eljárások drágák, ezért koncentrálni kellene őket, másrészt egyre inkább kiváltják a kórházi ellátásokat. Ezért ma már nem a kórházakat, hanem a járóbeteg-ellátást és szakápolást kellene közelivé tenni. Lantos szerint az átalakításhoz annyi plusz pénz kell, ami öt éven belül megtérül.
Javaslata több ponton egybecseng a kormányzatilag deklarált céllal, nevezetesen a központosított területi ellátással, a meglévő kapacitások összevonásával, és térségenként egy háromszintű ellátás - centrumkórházak, kisebb társkórházak, illetve speciális feladatokat ellátó intézmények – megteremtésével. Ez vidéken már megvalósult, most a fővároson lenne a sor, egy kormányrendelet értelmében jövőre négy centrumkórház köré szerveznék a budapesti ellátást, 50 milliárd forintot invesztálva a kórházfejlesztésbe.