Általános tapasztalat, hogy a hátrányos helyzetű térségek önkormányzati iskolái híján vannak a pedagógiai eszközöknek a gyerekek nevelését illetően. Lapunk tudomása szerint van olyan vidéki iskola, ahol azzal büntetik a rosszul viselkedő gyerekeket, hogy nem adnak nekik enni, ráadásul végig kell nézniük társaik ebédelését is. A hírnek utánajárva megtudtuk, hogy az étkezés megvonása – ami az érintetteknek ingyenesen jár – korántsem egyedi eset, országszerte akad rá példa. A konkrét ügy szereplői viszont megkérték, hogy ne írjunk erről, mert annak a helyi, amúgy is kiszolgáltatott gyerekek és családjaik innák meg a levét.
Az eset jól tükrözi azt az elszigeteltséget és tehetetlenséget, amely egy-egy halmozottan hátrányos helyzetű település iskoláját jellemzi. Minden értelemben óriási ma a szakadék a gyengén és a jól teljesítő intézmények között, amit jól mutatnak a legutóbbi PISA-felmérés eredményei is: hazánkban közel kétszer annyian teljesítettek nagyon gyengén, mint nagyon jól (ez utóbbi 10 százalék), holott az élbolyban lévő országokban a legjobbak aránya többszöröse a legrosszabbakénak. A magyar diákok valaha volt legrosszabb PISA-teljesítményét elsősorban az okozta, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű gyerekek aránya, akik ráadásul nagyon gyengén teljesítenek, és ez lehúzza az átlagot. A mai iskolarendszer tehát nemhogy képtelen a családi háttérből fakadó hátrányok kiegyenlítésére, hanem inkább még növeli is azokat.
Az államtitkárság adatai szerint a hat- és nyolcosztályos gimnazisták eredményei az élbolyba, a négyosztályos gimnazistáké és szakgimnazistáké (korábbi nevükön: szakközépiskolák) középmezőnybe tartoznak, míg a többieké messze az OECD-átlag alatt vannak, és sehol sincs ekkora különbség a szélső pólusok között, mint nálunk.
2017. 02.03. (XXI/05)
