Mi történt néhány év leforgása alatt a Jobbikkal, az egykor saját meghatározása szerint sem demokrata párttal, amelyik napjainkban „mindenkit” – bármely párt szimpatizánsa legyen is – utcára hív a demokrácia védelmében? Mennyire hiteles a rendszerváltás óta nem látott politikai fordulat, melynek eredményeképpen az egykor vitathatatlanul antiszemita és rasszista Jobbik elnöke ma hanukai üdvözletet küld a zsidóságnak, és cigányok számára tart lakossági fórumot?
Érdemes azzal kezdeni, hogy nyilvánvalóan jobb Magyarországnak, ha az ország jelenleg második legnagyobb pártja (vagy annak elnöke) igyekszik szabadulni a párt rasszista, antiszemita közelmúltjától, mint ha büszkén masírozna tovább gárdamellényében. Nem állíthatjuk, hogy a Jobbik változására lehetetlen hiteles magyarázatot adni, és egyébként is: végső soron a választók döntik el, kit, mit tartanak hitelesnek, támogatandónak, illetve hogy támogatnak-e egy tőlük távol álló vagy általuk hiteltelennek tartott pártot egy számukra gyűlöletes hatalom leváltása érdekében. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes kísérletet tenni annak az útnak a feltérképezésére, amelyen a Jobbik eljutott odáig, ahol ma tart.
Régi és új arcokKik jelenítették meg a Jobbikot korábban, és kik vezetik ma? A néppártosodás 2015 tavaszán kezdődött. Vona Gábor bejelentette, hogy aki rasszista, az keressen magának másik pártot, mert a Jobbik nem rasszista, hanem egy radikális alapon álló néppárt, amely nyugodt, polgári stílusban ismerteti programját.
2017. 12.22. (XXI/51-52)
