A két fejedelemség egyesüléséből 1859-ben létrejött Románia uralkodó elitjének dédelgetett álma volt, hogy a román népet egy államban egyesítse „a Dnyesztertől a Tiszáig”. Erre akkor kínálkozott lehetőség, amikor az első világháborúban az angolok és a franciák megérezték, hogy a román elit érzékeny pontja Erdély megszerzése, és ezt kínálták fel a hadba lépés fejében. A képhez hozzátartozik, hogy a magyar állam és az erdélyi románság képviselői közötti helyzet rendezetlen volt a nem teljesített nyelvi, kulturális autonómiát érintő követelések tekintetében, úgyhogy az antant ajánlata – nem véletlenül – éppen időben érkezett Románia számára. A háború frontjain éppen gyengülni látszottak a központi hatalmak, így kívánatos és könnyű prédának ígérkezett a komolyabb hadierő nélkül maradt Erdély (a székelyek valahol az olasz fronton harcoltak a Monarchia dicsőségéért). 
Magyar szívfájdalom
„Most pedig következik a nagy földindulás. Amikor a föld, az édes anyaföld megrendül. … Már a kertemben vagyok, megyek, mendegélek a hegy kanyargós útjain, és egyszerre érzem, hogy megremeg alattam a föld, az édes anyaföld szíve. Hallani vélem, hogy tehetetlenül nyöszörög, majd felsikolt rémesen, mint az az ember, akit szíven szúrtak. És követi ezt a felsikoltást borzalmas hördülés, melynek a gyarló ember szókincsében nincs neve… Leheletnyi szellő sem mozdult, s láthatatlan hullámokon végtelen fájdalmas, szívet hasogató, elmeháborító hangok, megrendítő melódiák zúgtak, hömpölyögtek a levegőégben. Lángostorok verdesték testemet, s minden ostorcsapásnak egy szava, egy értelme volt: Ez a föld már nem a tied” – írja a helyzetről Benedek Elek.
2017. 12.01. (XXI/48)
