Az alapvető jogok biztosa által ismertetett bullying eset egy állami iskolában játszódik Budapesten. A tanárok és szülők akkor észlelték, hogy baj van, amikor a kisfiú elkezdte a játszótéren fojtogatni az egyik kislány osztálytársát. Az eset nem a semmiből jutott idáig, voltak előzményei: a fiú már előtte indulat- és agressziókezelési problémákkal küzdött, a lány viszont a többi tanuló elmondása szerint verbálisan bántalmazta osztálytársát. Abban, hogy a konfliktus idáig fajult, az ügyben szereplő felnőtteknek komoly felelősségük van. Joggal merül fel, hogyan lehetséges az, hogy sem a tanárok, sem a szülők nem vettek észre semmit az előzményekből? Mit tehet ilyen esetben az iskola vagy a szülő?
Csúfolódó lányok, verekedő fiúk – ez lenne a normális?
Az oktatás a második legnagyobb társadalmi alrendszerünk (közel 3,5 millió embert érint). Ráadásul olyan rendszerről van szó, amelyből a közoktatás kötelező volta miatt nem lehet kilépni. Az iskolák nap mint nap sorozatos összeütközések helyszínei a gyerekek számára, csakúgy, mint a felnőttek világában a munkahelyek. A tanulók viszont koruknál fogva korlátozott eszközökkel rendelkeznek a konfliktusok feloldására. A bullyingnál egy elhúzódó kortárs bántalmazásról van szó – ahogy nagy valószínűséggel az említett esetben is történt, ahol az ombudsman kifogásolta, hogy az iskola nem ásott a dolgok mélyére, pusztán tünetileg (nevezetesen szaktanári intővel és nyilvános bocsánatkéréssel) akarták kezelni a bullying szélsőséges megnyilvánulását. Úgy viszont nem tudnak gyógyulni sem az érintettek, sem a közösségük, ha nem tárják fel a probléma gyökerét.
2018. 06.08. (XXII/23)
