Abban nincs újdonság, hogy számtalan különböző valóságértelmezés létezik, melyeket a politikai paletta különböző részein elhelyezkedő, vagy akár a függetlennek tartott újságok hasábjain olvashatunk. Az elmúlt időszakban számtalan olyan ügy volt, amit a kormánypárti média túlharsogott, az ellenzéki elhallgatott – vagy fordítva –, vagy akár homlokegyenest másképp beszéltek róla. A közösségi média előretörésével lassan minden ember fogyasztóvá és egyben tartalomszolgáltatóvá is válik, ennek eredményeként a hagyományos média információs trónfosztása is megindult. A több fronton zajló folyamatok eredményeképp az olvasókban ledőlni látszik a független média mítosza.
A Sajtó szerepfelfogása
A negyedik hatalmi ágként is emlegetett sajtónak klasszikus értelemben vett szerepe a demokrácia feletti őrködésben (public watchdog) állt. Ezen az önmeghatározáson belül mára két nagy iskolája alakult ki az újságírói szakmának, melyek eltérő hírközlési és feldolgozási mechanizmust tükröznek. Az egyik az úgynevezett „elkötelezett európai iskola”, mely saját szerepét egy politikai párt vagy eszme népszerűsítésében látja. A második a „semlegesen objektív angolszász” felfogás, melynek képviselői szerint az újságírónak tárgyilagosan és pártatlanul kell beszámolni a tapasztalt valóságról. Az európai újságírási hagyományokat követő szerkesztő és újságíró elkötelezett bizonyos értékek mellett, és ezeket ismeri el egyetlen követendő útként, míg az angolszász hagyomány híve a sajátjától eltérő valóságértelmezéseket is számba vesz. Az objektivitásdoktrína szerint az újságírónak a saját közéleti világnézetét félretéve, semlegesen kell beszámolnia a világban zajló eseményekről. E megközelítésből az következik, hogy az újságíró csupán tükröt tarthat a való világ eseményei elé, alakítóként nem léphet fel. Az elkötelezett újságíró viszont hatni akar, és a saját agendája mentén kívánja a közvéleményt formálni.
2018. 08.31. (XXII/35)
