A józan párbeszédet jelentősen nehezíti, hogy a mindenkori hatalmak a maguk szája íze szerint próbáltak identitást adni a nemzetnek. Az őstörténet ugyanis jelentősen meghatározza egy-egy nemzet jövőképét is. Történészek szerint az eredetkutatás sok esetben pont a politikai okok miatt nem lehet objektív: meghatározó az egyes hatalmi viszonyok szellemi, ideológiai gondolkodásmódja, és sok esetben külső elvárásoknak is meg kell felelni. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a nyelvrokonság és az őstörténet különbözhet egymástól. Vitathatatlan ugyanis, hogy a jelenlegi magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja. Ezt a nézetet osztja a Magyar Tudományos Akadémia is. Ugyanakkor arról, hogy ennek a kétségtelen finnugor nyelvi közösségnek „vérrokonság” vagy inkább egy időközbeni nyelvcsere, felülrétegződés, vagy éppen a közlekedőnyelv használata az oka, már nincs konszenzus. Mindenesetre az ősi krónikák azt sejtetik, hogy a magyar nép nem finnugor, hanem eurázsiai eredetű.
Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a nyelvünk és a népünk eredete nem szükséges, hogy egybeessen, és jelen esetben vélhetően nem is azonos. A népvándorlás és a hódítások ráadásul jelentős keveredést eredményeztek, emiatt viszont a türk nyelvcsaládhoz szintén erős szálak kötik a magyar nyelvet: számos szavunk megegyezik, ráadásul a türk népcsoportok esetében a történeti krónikák szerint is több az összekötő kapocs.
2018. 09.21. (XXII /38)
