Lapunk számos olyan 80 év feletti orvosról tud, aki ha rajta múlna, a koronavírus-járvány alatt is folytatná a munkáját. Amúgy nem kevesen vannak, az egészségügyi ellátórendszer jelentős részben rájuk épül, de most sokukat kénytelen nélkülözni.
Megnőtt a szolidaritás az egészségügyisek iránt, megsokasodott a felajánlások, adományok száma.
A 65 év feletti dolgozókat ugyanis jórészt eltiltották a munkavégzéstől, és március közepétől gyakorlatilag leállt a nem sürgősségi betegellátás is Magyarországon, kivéve olyan területeket, mint a sebészet, onkológia, nőgyógyászat. Felfüggesztették a krónikus betegek ellátását, elhalasztották a nem életmentő műtéteket, a szakrendelések szünetelnek, az alapellátásban a háziorvosokat átállították a telefonos kapcsolattartásra, e-recept írásra. Az intézkedések az egészségügyi dolgozók tehermentesítését és egészségük védelmét hivatottak szolgálni, másrészt a kapacitások átcsoportosítását teszik lehetővé a vészhelyzet idején.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »